Vulnera Sanentur

24.

Riel miután visszakísérte a diákot a terembe, mintha a megbánás szikráit vélte volna felfedezni a férfi szemében, ahogy az hátra fordult a hangjára, de ez már túl kevés volt, túl későn. Visszazárta maga mögött az ajtót. Sietős léptekkel igyekezett volna egy olyan helyre, ahol elbújhat a kíváncsi szemek elől, ám a gyomra ismét másképp határozott. A boszorkány szinte feltépte a mosdó ajtaját, hogy aztán kiadhassa gyomortartalmát jobb híján a csapba, mivel csak odáig ért el. Eltűntette a 'bűnjeleket', majd úgy gondolta abból baj nem lehet, ha kicsit megmossa az arcát hideg vízzel. Abból nem is, de amint nedves tenyeréből felnézett és találkozott a tükörképével egyből elszörnyedt a látványtól. Beesett, karikás szemek, hullasápadt arc, és mindezek tetejében még remegett is mint a nyárfalevél.

-Ajaj, Riel. Nem lesz ez így jó..- motyogta magának, majd miután utolsó ereje is elhagyta, a csapban még kapaszkodva, de már előtte guggolva, nagyokat fújtatva várta, hogy kicsit csillapodjon rosszulléte.

- Miss, Grey! Merlinre, jól van?! - kérdezte egy női hang, valószínűleg jópár oktávval magasabban, mint normál esetben szólt volna.

Riel jobb kezét felemelve, jelezte, hogy még él és mozog, tehát nagyon nagy gond nem lehet -Soha jobban!- nyögte, ám ez szemmel láthatólag nem nyugtatta meg a mögötte aggodalmaskodó személyt.

- Azonnal megyünk a gyengélkedőre! - azzal a lendülettel kapva el a boszorkány jobb kezét, és húzva fel őt a saját szintjére. Meg sem várta, hogy a nő reagálhasson valamit, már úton is voltak sebes léptekkel a cél felé.

- Madam Pomfrey..? Magának nem a gyengélkedőn kellett volna lennie ilyenkor? - kérdezte már picit jobb hangulatban a boszorkány. Gyanakodva méricskélte a javasasszonyt.

- Tudja Miss Grey, most hála Merlinnek senki sem tartózkodik a gyengélkedőn, így volt egy kis időm tenni-venni, nézelődni. - ferdített a nő, bár sokat nem hazudott, ugyanis tényleg nem tartózkodott senki a javasasszony részlegén, csupán a megfelelő szót nem tette hozzá, a nézelődés helyett: "szaglászást". Valóban aggódott a boszorkány egészsége érdekében, az a bájital amit neki köszönhetnek, egy életre lekötelezte a sok megmentett élet miatt, és egyébként is szimpatikus volt neki az apró, de annál erősebb nő.

- Ahh.. értem. - sóhajtotta a boszorkány egy újabb rosszulléthullámot elnyomva, majd óvatosan helyet foglalt a gyengélkedő egyik szabad ágyán, a javasasszonnyal az oldalán. Az gyorsan el is végzett jónéhány diagnosztikai bűbájt, de nem jutott semmire a nővel kapcsolatban. Egyre jobban ráncolta a homlokát mindkét boszorkány. Egyik a rosszulléte, másik az eredménytelensége miatt. A javasasszony végső elkeseredésében vett egy kis vért a még mindig pihegő nőtől, hogy néhány tesztet elvégezhessen a segítségével, bár őszintén, nem vár sikert.

McGalagony éppen Madam Hoochot helyettesítette az elsős diákok repüléstan óráján. Bár már az alapokat megtanította nekik Rolanda, ilyenkor még mindig történik néhány apróbb, figyelmetlenségből adódó baleset. Nem is történt ez másképp most sem, mikor is a Mason fiú, bár ügyesen bánt már a seprűvel, de nem jól becsülte meg a fúria fűz egyik ágának távolságát. Azt ugye tudjuk, hogy az alapjáraton is borzalmasan szeszélyes teremtés bizonyára nem örvendezett a körülötte keringő első évesnek, így a baleset valószínűleg akkor is elkerülhetetlen lett volna, ha a Mason fiú jól becsüli fel az összes távot. A vakmerő fiú ezzel nem hogy szabályt szegett, de az életét is kockára tette bátorsága bebizonyításaképp.

Minerva éppen időben ért oda, hogy ne zúzza be a fiú koponyáját a Fúria egyik vaskosabb ágával, így megmentve az eszetlenül sikítozó, rémült fiú életét, aki bár életben maradt, jópár zúzódással és karcolással lett gazdagabb. Miután az összes diákot helyre igazította, és biztosította a felügyeletüket, elindult a vakmerő, vagy inkább bolond gyermekkel a gyengélkedőre.