Vulnera Sanentur

32

            

Miközben útja kifelé vezette a szobából magához hívta pálcáját. Nem tudta mit tervez az apja, abban viszont biztos volt, hogy a combjába döfött tőr kellemesebb élményt nyújtott mint amit ajándékként kap majd felmenőjétől. A boszorkány miután kihúzta a tőrt combjából, a seb ugyan azonnal gyógyulásnak indult, a sebesülés mégis elég mélynek bizonyult ahhoz, hogy még jó néhány perc eltelte után is erős sántikálást váltson ki belőle. Megtámaszkodott a folyosó falán, mikor egy erősebb fájdalomlöketnél lába össze akart csuklani. A ház kihaltnak tűnt. Nem érezte Frederic jelenlétét sem senki másét. Az árnyak nyújtotta hamis biztonságérzet is kezdett szertefoszlani, és nem maradt más a lelkében, csak rettegés. Ugyan azt hitte felvértezte magát kellő magabiztossággal és elszántsággal, mégis mikor ott helyben halálba tudta volna átkozni az apját habozott. Habozott, és most sántikál, és futni hagyott egy súlyos elmebeteget, aki hamarasan a nyomába ered ismét. "Szép volt, Riel.." Veregette meg gondolatban a vállait, és letörölte az arcára száradt vért mielőtt folytatta volna útját. A mozdulat közben megakadt a tekintete a folyosóra függesztett díszkeretes tükrön. Lassan sántikált oda elé, és bizonytalanul nézett bele, mintha nem volna biztos abban, hogy ugyanaz az arc fogja fogadni, mint annak idején, mikor apja után takarította el magáról törődésének nyomait. Valóban más volt. Nem tudta lemosni magáról a múltat teljesen és ez a külsején is meglátszott. Hegekkel tarkított bőre most matt és fénytelen volt, haja csapzottan omlott alá, míg csontjai majdhogynem zörögtek az alatt a vajmi kevés hús alatt, ami maradt rajta. Összességében borzalmasan nézett ki, nem úgy mint akkor, mikor oly sok évvel ez előtt állt ugyanez előtt a tükör előtt. Fájdalmas fintor ült ki arcára, ahogy felidézte magában az emlékeket, amik ez után következtek. Gondolataiból hoppanálások hangja zökkentette ki, nyomban meg is érezte Frederic jelenlétét. Legalább fél tucat csatlóst hozott magával. Tudta, hogy ki kell provokálnia a harcot, különben nem fog tudni megmenekülni. Azt kell hinnie Fredericnek, hogy meghalt. A magzat érdekében. Különben addig fogja kínozni és kínoztatni, amíg elveszi tőle a gyermeket. Ezért hozta magával az élő halál esszenciáját. Biztos volt benne, hogy nem fog komoly gondot okozni, és abban is biztos volt, ha jól időzít akkor több legyet üthet egy csapásra. Odaoldalazott az ablakhoz, majd óvatosan kinézett rajta. Öt férfi, az apjával együtt hat, és egy kisebb termet, valószínűleg nő, ám ő csuklyája takarásában maradt. Hiába reménykedett volna abban, hogy esetleg elbújik, hiszen ahogy ő, úgy apja is érezte a boszorkány jelenlétét amint megérkezett, és abban is biztos volt, hogy már rég tudja mi történt a kínszobában.

- Riel.. tik-tak..tik-tak.. - hallotta meg Frederic szórakozott hangját odakintről. -.. bújj elő a falak takarásából, kisegér. A cicák már éhesek!- több szólamú hangos röhögés törte meg az éjszaka csendjét. Őszintén remélte, hogy elkerülhető ez a pillanat, és hogy nem kell ténylegesen szembeszállnia az apjával. Mégiscsak természete ellen való cselekedet volt ez, de a varázsló nem hagyott neki más választást. Gyomra remegett, ahogy elindult a bejárati ajtó irányába, és tudta, vagy ő, vagy az apja, de valamelyikük most távozni fog az élők világából: örökre.

A boszorkány nagyot sóhajtott mielőtt a kilincsre helyezte kezét. Lenézett lapos, szinte beesett hasára, ami bár nem árulkodott még, mégis tudta, hogy gyermekét rejti magában és ez egyre nagyobb rettegéssel töltötte el a nőt. Könnyek között csupán néhány bátorító szót suttogott neki. Úgy neki, mint magának. "Légy bátor, légy erős kincsem. A végső harcba menetelünk, és ezt meg-kell-nyernünk. Meg. Kell. Nyernünk." Reszketeg kezekkel letörölte könnyeit, nem láthatják, hogy fél. Bőven elég az is, ha érzik.

- Mi lesz már, gyermekem? Hát nem is vagy kíváncsi az ajándékodra?! - csendült fel sértetten az apja hangja immáron közelebbről. Riel tudta, cselekednie kell. Elővette a fiolát a zsebéből és mielőtt meggondolhatta volna magát, azonnal a szájához emelte, hogy legyűrje azt. Tudta, hogy van néhány perce mielőtt elkezd kifogni a szervezetén a bájital, így azt is tudta, hogy minél több sebesülést be kell kapnia ahhoz, hogy hihető legyen a halála. Nem játszadozhat sokat az apja, és ezt bizony a szívére fogja venni. Még utoljára kifújta magányosan benntartott levegőjét, majd feltépte az ajtót, hogy szembenézzen végzetével.