A történet eredeti címe: Passion and Blood
Louis a társadalom kitagadottjai közé tartozik mássága miatt. Ugyanis meleg, és ezt a körülötte lévő emberek nem nézik jó szemmel. Egyik nap azonban bejelentik, hogy minden halandó mellé kell egy vámpír. Lo...
FIGYELEM! A FEJEZET ÖNBÁNTALMAZÁST TARTALMAZ, EMIATT AZT A RÉSZT KIVÁGTAM BELŐLE, CENZÚRÁZVA VAN, DE AZÉRT KIRAKOM A FIGYELMEZTETŐ +18 JELZÉST, NEHOGY VALAKI BELE KÖSSÖN... Teljes rész bloggeren van, írj ha kell link hozzá
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Louis:
Rohanok, ahogyan csak bírok, de a célom, apuci, egyre messzebb kerül tőlem.. Mintha egyhelyben futnék, már kilométereket. Az izmaim égnek, a tüdőmbe nem jut elég oxigén, az oldalam szúr, de nem adhatom föl. Rohannom kell, mert ha nem, apucit elragadja tőlem az az árny, az a fura arcú ismeretlen, aki már napok óta lidércként üldöz az álmaimon keresztül. Tudom, hogy ismerem valahonnan! Nem tudom, hogyan vagy miként, de tudom, hogy valami közöm nekem volt hozzá, ám az agyam a józan eszem épsége érdekében kitörölte az emlékét. Rettegek. Ahogy a könnyes, smaragd szemek rám néznek, és kéri, hogy segítsek neki. Kinyújtott karokkal próbál elérni engem, hogy nálam biztonságra leljen. Fél. Apuci, az én drága, erős, határozott apucim gyermeteg módon remeg, és hisztérikusan sír, hogy szabadítsam meg attól az embertől! Próbálok rohanni felé, ahogyan csak bírok, de amint közelebb érek, jön a nevetés, az a síron túli, vészjósló öblös kacaj és apuci ismét távolodik. Nem fogom utolérni. Nem vagyok elég gyors, elég erős. A gyilkos, velőt rázó félelem lassan kúszik fel a gerincemen, egészen, amíg el nem éri a célját: megmerevedek, és nem moccanok, csak sírva bámulok magam elé, és nézem, amint elhurcolják tőlem a szeretett személyt, akinek a csalódás teljesen kivehető a szemeiből. Karjai maga mellé hullnak, majd beletörődően sorsába, már nem küzd tovább, feladta ő is...
Hirtelen ér az ébredés, egyedül a sötét szobában. Még nem vagyok teljesen magamnál, amikor egy gatyában kirohanok a fürdőszobába, és őrült módjára, remegve, sírva csavarom szét a borotvámat, és veszem ki a pengét belőle.
Nem sokkal ezután az agyam kezd kitisztulni, és akkor döbbenek rá, mit tettem! Előttem a hófehér csempén már egy kis tavacskát csinált a vérem, a bal karom magam mellett fekszik, és hagyom, hogy csorogjon lefelé a vörös folyadék. Nem merek szólni Harrynek. Szerencsére, amikor apuci fürdés előtt levette a nadrágomat, a telefonom a zsebében maradt, ami itt van előttem a szennyes kosár tetején. Kibogarászom és megírok egy sms-t Niallnak.
Me: Kérlek hozz fel kötszert.. ne szólj apucinak..
Válasz nem érkezik, csak hogy látta. Öt perc sem telik el, és egy csomaggal a kezében ront be a fürdőbe.
- A kurva életbe Tomlinson! Mi a fasznak kellett ez? Megint kezdődik elölről minden? – vágja hozzám a szavakat, majd már szinte profi módon ápolja le a csuklóm. A fertőtlenítő nagyon csíp, de nem szólok, csak a számat harapdálva tűröm a fájdalmat.
- Beszélj már az istenit! – kapok egy kisebb pofont.
- Rosszat álmodtam. – hangom karcos és erőtlen.
- Egy kibaszott álom miatt kezded megint ezt a szart? Elmondanám, hogy Harry nagyon furán méregetett hogy felsomfordáltam! Nem tudom nem e sejti, hogy veled van valami!
Ahogy lassan eláll a vérzés, bekeni valami kenőccsel, majd egy nagyobb gézcsíkot összehajtva elkezdi körbe tekerni a kezem. Éppen, amikor végezne velem, ront be apuci, és szemei tányérméretűre nőnek az előttem lévő vértócsára nézve, és a csuklómon a kötés. Megpróbálok felállni, hogy megnyugodjon, de azon nyomban össze is csuklanék, ha Niall nem tartana meg.
- Jól vagyok. - próbálok mosolyogni, nem sok sikerrel. A tekintetével, ha lehetne ölni, engem már földelnének.
- Niall, menj most ki. – utasítja ír barátomat, aki nem moccan mellőlem.
- Harry, jobb lenne, ha... – próbálja menteni a menthetőt, Ni, de Harry mélyről jövő morgása, ami inkább hasonlít egy veszett farkaséhoz, egyből jobb belátásra bírja őt és inkább stabil helyzetbe hozva engem, azaz leültetve a kád szélére, kimegy.
- Har... - be sem fejezhetem, amikor rám dörren, egészen közel behatolva az intim szférámba, vagyis milliméterekre az arcomtól:
- Mégis mi az isten ez? Mit kéne, csináljak most veled? Hm? Nem megegyeztünk, hogy nincs több öncsonkítás? Mire volt ez jó? Egy idióta aki azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt és az apádnak titulálja magát megérdemli ezt? Hm? Válaszolj, ha kérdezlek te szerencsétlen! – még sosem beszélt így velem. Ilyen haraggal.
- Én csak...
- Te? Te csak mi? HALLJAM! – már üvölt velem - Most legyél, nagy legény, nem amikor vagdalod magad te kis hülye!
- Az én testem, én tudom, mit teszek vele! – bár nem mondtam volna ezt! Apuci karon ragad, és csöppet sem kímélve kirángat a fürdőalkalmatosságból, és meg sem várva, hogy a saját lábamon menjek utána, magával rángat, mint egy darab rongyot, be a hálóba. Ott üvölt bele a képembe.
- Nem kapsz meg mindent, amit csak kinyögsz a szádon? Nem? Nincs kinyalva a segged? Nagyon elegem van most már ebből a hisztis kis picsa stílusból, ha nem tetszik, valami rögtön a penge kell? Adok én neked fájdalmat, ha az kell, és majd meglátjuk lesz e kedved utána is vagdosni magad te kis elkényeztetett nyomorult!
Nem bírtam tovább a kínzásomat, és zokogni kezdtem.
- Nem fognak meghatni a krokodilkönnyek! Azt már eljátszottad! – olyan hangerővel üvöltött, hogy hálát adtam, hogy a szoba hangszigetelt.
- Én csak...
- Ha még egyszer csak meglátok a közeledben akár evésnél is bármilyen szúró vágó eszközt.. Esküszöm, a seggedbe fogom feldugni! Jól jegyezd, meg amit most mondtam neked, mert többet nem leszek ilyen kedves! És most indíts feltakarítani a vért! MOST! – ordított, majd meglódított a fürdő irányába. Azt sem tudtam hol vagyok, remegtem, nem láttam a könnyeimtől semmit, és már a kötésem is kezdett átvérezni, amire sikerült minden csepp vért feltakarítanom. Ám amikor a penge után nyúltam, hogy kidobjam, csak a barna bakancs orrát láttam a kezem előtt, amivel majdnem az ujjaimra taposott, ha nem kapom el időben. Harry rálépett az apró, négyzet alakú kis vágóeszközre. Lassan fölnéztem, és igyekeztem kipislogni a sós, maró könnyeket, hogy ne csak egy foltot lássak, amikor a szorosan összepréselt ajkak közül csak ennyi csúszott ki:
- Hozzá ne merj érni! – hangja nyugodtabb volt, de rideg és jeges mint az acél. Lassan lehajolt, tekintetével végig az enyémet fogva tartva, majd fölvette azt, és a kukához sétált vele. Miután kidobta, a kezemre nézett, hogy a seb átvérzett. Belemart a saját csuklójába, majd odalépett és utasított:
- Igyál! – azonnal tettem, amit kért, és nagy kortyokban kezdtem szívni és nyelni a fémes nedvet, amíg szemeimet szorosan összezártam. Élveztem a testi kapcsolatot, egy kis energiát adott.
- Meg sem érdemled! Hagynom kéne, hogy szenvedj vele, amíg begyógyul. Nem is értem miért szeretlek ennyire, amikor láthatóan meg sem becsülöd!
Szavai fájdalmasabbak voltak mint bármilyen seb, vagy vágás magamon.
- Elég! – rántotta el tőlem a kezét, pedig én még kaptam volna utána. Szerettem érezni a bőrét. A csuklómon a seb azonnal mintha ott sem lett volna, begyógyult, de a lelkemen okozott sebek, fájdalmasabban lüktettek, mint bármi.
- Khérlehk.... – sírtam neki továbbra is. Szó szerint taknyom-nyálam egybefolyt, de már az sem érdekelt, mennyire voltam szánalmas.
- Mire kérsz? Hogy csókoljalak és babusgassalak? Azt úgy sem vagy képes értékelni! Most pedig szedd össze magad, mert szánalmasan festesz. – mondta, majd kifordult a fürdőből, de előtte még így szólt.
- Mostantól a másik vendégszobát használod, amíg azt nem mondom, hogy visszajöhetsz ide. – szavai savként martak, és nem bírtam tovább. Rágyógyultam a bokájára, és zokogva könyörögtem neki. Bevetettem mindent, de semmi nem hatotta meg.
- Eressz el és tűnj el a szobámból! A cuccaidat majd átviszi valamelyik srác. Majd megtanulod, hogy nem bántalmazod magad. Adok én neked, ne aggódj! – mondta, majd kitépte a lábát a kezeim vasmarkából és egyszerűen otthagyott a saját könnyeimben fuldokolva hason fekve félig a fürdőben félig a hálóban fetrengve.
Fél óra múlva csitult a zokogásom csupán. Liam lépett be, nyomában Niall. Nyoma sem volt a két srác közötti harcnak. Liam összepakolt pár ruhát nekem, tisztálkodó szereket, majd magamra hagyott, de csak amíg átvitte a másik szobába.
- Bántott? – kérdezte meg Niall.
- Kidobott a másik szobába... – hangom már csak erőtlen suttogás volt. Mivel a véres géz még ott volt a csuklómon, Niall azt hitte, átvéreztem, így leoldotta azt, ám akkor szembesült vele, hogy begyógyult.
- Nem lehet olyan nagy a baj, ha meggyógyított. – próbálta elvenni az élét annak, amit nagyon is jól tudtam.
- Csalódott bennem... – Liammel közösen sikerült nekik felkanalazzanak a földről, majd áttámogattak a vendégszobába. A környezet bár szép volt, vissza akartam menni a MI szobánkba.
- Addig nem mehetsz oda, amíg Harry erre nem ad engedélyt. - motyogta Liam, majd leültettek az ágyra, és két oldalról, feltűnő összhangban próbáltak megvigasztalni.
- Mégis miért vagdalod magad? – kérdezte meg Liam.
- Évek óta ezt csinálja, ha valami lelkileg megviseli. - válaszolta helyettem Niall. Most hálás voltam, hogy nem kell nekem beszélni velük.
- Évek óta?
- Mióta az apja rájött, hogy meleg és verés terápiát alkalmazott nála. Már annyiszor kellett ellássam Boot, hogy elmennék ápolónőnek is lassan. – szemem egyre inkább elnehezült, majd mély álomba zuhantam.
Még annyit hallottam, amint Liam megkéri Niallt, hogy menjenek, egyenek valamit és hagyjanak engem aludni, aztán képszakadás.
A VÁGATLAN VERZIÓ BLOGGEREN VAN. MEGHÍVÓÉRT KERESS PM-BEN.
