Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

42.

Enyhén cenzúrázott rész! Teljes fejezet a bloggeren! Linkért írj!

Harry:

Fél óra múlva a kis drágám annyira erősnek érezte magát, hogy tudjon koncentrálni.

- Nézzétek az óra járását! - utasított minket Zayn - Érzitek, hogy a szemhéjatok lassan lezárul. Fáradtak vagytok, álmosak. Elkezdek húsztól visszafelé számolni. Minden egyes lépéssel közeledve a nullához, egyre mélyebbre zuhantok a lelketekben. Amint elérek az öthöz, Harry, te látni fogod Louis lelkének ajtaját, majd onnan visszaszámolva egyre közelebb érsz, és az addigra nyitott ajtón belépsz. Louis! Te lassan megnyitod az elmédet, a lelkedet, a tudatalattid legmélyét, hogy Harry beléphessen hozzád. Miután ott van, pár percig várjatok, hadd szokja Harry azt a környezetet, majd kezdj Justinra gondolni, hogy hívod őt! Amint megjelenik, Harry, cselekedsz! Feltéped a torkát, kitéped a szívét és összezúzod. Utána ha ismét halljátok a hangom, szépen elkezdtek visszatérni, majd felébredni, amikor csettintek. Most elkezdek számolni.

Ahogy haladt a számolással Zayn, olyan érzés volt, mintha zuhannék egy örvényen. Kavargott minden, képeket láttam a múltamból, amik aztán tovább pörögtek, mígnem meghallottam a bűvös számot:

Öt. Egy csodálatos, fából kifaragott ajtót pillantottam meg, amin a motívumok, mintha éltek volna. Szinte lélegzett az egész, elvarázsolt a szépsége.

Négy. A hatalmas, mohával belepett kilincs lassan, nyikorogva hajolt lefelé, és én már alig vártam, hogy megpillanthassam a csodát, ami mögötte van: Louis lelkét.

Három. Az ajtó lassan, nyikorogva mozdult el, érdekes köd szállt ki alóla, kicsit talán ijesztően hatott.

Kettő. Már megpillanthattam Louis-t, amint egy hatalmas sziklának dőlve vár rám. Gyönyörű volt. Ragyogott. Szét sem néztem, csak benne gyönyörködtem. Megbabonázott.

Egy. Végre közelebb léphettem, de még nem tudtam átlépni a küszöböt. Louis szemei ragyogtak, folyamatosan mosolygott, és nyújtotta felém a kezét.

Nulla. Végre beléphettem, és akkor ért a sokk. Egy tóparton álltunk, amibe a magas sziklafalról függönyként zúgott lefelé a habokból fodrozódó, leginkább egy menyasszonyi fátyolra hasonlító vízesés. A szám tátva maradt, amikor megláttam közvetlen a tó felett a hatalmas szivárványt húzódni, amiben az én nevem futott, mint egy neonreklám, apró szívecskéket az ég felé küldözgetve. Mellettem megállt egy őz, és nyugodtan legelészett, rám sem hederített. Vámpírként az állatok ösztönösen menekülőre fogják, ha a közelükben vagyok. A kezemet egy hideg és nedve valami bökte meg. Amikor odanéztem, a szemem megtelt könnyekkel. Egy apró, nemrégen született kis őzgida volt, ami arra ösztönzött, hogy simogassam meg. A szőre, mint maga a legtisztább selyem. Szemei csillogtak, ahogy rám nézett, és tovább böködte a tenyerem, hogy cirógassam. Letérdeltem hozzá, majd a nyakamba bújt, belefújt a hajamba, majd játékosan arrébb szaladt. Hihetetlen élmény volt, főleg, amint megpillantottam a fenséges oroszlánt, ami hófehér bundával és smaragdzöld szemekkel sétált oda a növényevők közé, hogy elfoglalja méltó helyét egy kiálló szikla ormon. Minden állat békében volt, nem riadtak meg a ragadozótól.

Majd a következő sokk ért. Egy madárka szállt a vállamra, majd énekelni kezdett, és apró kis hangjegyek röppentek ki picike csőre közül. Mint egy mesevilág. Amikor oldalra néztem, ott volt egy csillogó kis gömb, ami azt próbálta mutatni, hogy igyak a virágból, ami épp akkor nyitotta ki szirmait, tölcsért formálva. Aranyló folyadék volt benne, majd a kis lény össze vissza ugrándozva arra ösztönzött, hogy megkóstoljam azt a nektárt. Amint a selymes virágszirom az ajkamhoz ért, és óvatosan megbillentettem a kis improvizált poharamat, a fényes kis gömb hirtelen megborította azt, így jó nagy adag került a számban. Louis kicsit megróva nézett a csillogó kis fénylényre, aki mintha csak kuncogott volna ezen.

Ez a nektár volt az, amit mindig ízlelni akarok ezután. Tömény Louis íze volt, mézzel és szerelemmel keverve. Hogy milyen a szerelem íze? Nem tudom megfogalmazni. Ilyen, mint ez. Mintha folyékony napsugár cirógatta volna a nyelőcsövemet ahogy a gyomromba vándorolt ez a finomság. Nem, nem forró volt, hanem boldogságosan édes és frissítő.

- Szabad még egy kicsit? - kérdeztem pirulva Louisra, mire az örömmel bólogatott. Az engedély után, mintha nem fogyna ki sosem az a kis virág, szinte pukkadásig ittam magam vele. Átjárt a béke, a lelkem dalolt, és úgy éreztem, tele vagyok élettel, szerelemmel és csodával. Amikor Louis felé fordultam, ő éppen egy arany lasszóval fogott be egy felhőt (?) és miután közelebb húzta hozzánk, így szólt:

- Kóstold meg, szerelmem! Bátran! Tépj csak belőle! - mosolygott, majd ő maga is lecsípett egy darabot, majd az édes kis ajkai közé vette és elszopogatta azt.

Amikor ember voltam, még nem volt vattacukor, miután lett, én már vámpírként léteztem, így sosem tudtam kipróbálni, de határozottan, itt a felhők vattacukorból vannak. Édesen vaníliás volt, és elolvadt a számban. Amíg mi csipegettünk, pár lepke szállt föl a közeli páfrányosból, apró szívecskéket szórva maguk után. A kristálytiszta vízből ekkor halak ugrottak ki, amik fényes hasukat mutogatták nekünk, majd tovaúsztak. A Nap jólesően melengetett, amiben már hétszázkilencven éve nem volt részem. Ha tehetném, örökre itt maradnék. Lepillantva, a lábam alatt a legpuhább pázsit volt, amit el tudok képzelni. Amikor kigyönyörködtem magam, láttam, amint Louis lehunyja a szemét, és a kezemet kéri. Ujjainkat összefonta, majd a vattacukorfelhők helyét sötét, fodrozódó fekete pamacsok vették át, hangosan dörgött, villámlott, és az állatok megriadva menekültek, mi pedig zuhantunk. Együtt zuhantunk kéz a kézben egy vörös szobába. Ott állt egy ágy, rajta bilincsek... Az egész helyiségből áradt a halál és a rosszindulat émelyítő bűze. Egy ajtó nyílt ki, és belépett Justin...

***

 Justin egy füstfelhővel lett egyenlő, majd Louishoz léptem, aki remegett a félelemtől. Véráztatta kezeimmel az édes kis arcát tenyerembe fogtam, majd puhán ajkaira hajoltam. Jól esett megízlelni a nyelvét, aminek most nem az én babám íze, hanem Justin íze volt... Legyőzve az efelett érzett haragom, csak azért is csókoltam, hogy engem érezzen, ne őt! Hamarosan meghallottuk a számokat.

Amikor a húszhoz ért Zayn, csettintett, és kinyitottuk a szemünket.