31.

2.2K 140 34
                                    

Erősen cenzúrázott rész! Eredeti a bloggeren! Linkért írj!

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Erősen cenzúrázott rész! Eredeti a bloggeren! Linkért írj!



Louis:

Harry belement, hogy segít apámnak, egyetlen feltétellel: hogy ő maga viszi el a pénzt annak az Ericnek. Apám persze nem repesett, de hacsak nem akar meghalni és nem akarja, hogy miatta az egész családot kipusztítsák, muszáj volt belemennie. Harry előre leszögezte, hogy a hétvégén megyünk, mert ugye nem enged el maga mellől, addig pedig lerendez mindent. Niallt és Margaretet, hogy biztonságban tudja, elküldte Doncasterbe, abba a házba ahol én húztam meg magam Zayn és csatlósai elől. Liam velünk tart majd, de addig is van pár dolog, amit el kell intézni. Most még csütörtök volt csak, így szombatig apám itt maradt. Nem, nem kapott szobát a házban, amiért egyből pörölt is, de örülhet, hogy apuci nem ölte meg. Kint a fészerben kapott egy pokrócot és egy lepukkant heverőt, amit kidobásra szántunk, mert kiáll belőle a rugó és kényelmetlen. Örüljön neki így is, hogy ennyit is kap! Apuci megtiltotta, hogy apám közelébe menjek, amíg ő alszik, így szabályosan szobafogságon voltam, és mivel nem szerettem volna feldühíteni, így maximum a konyhába lementem, ettem gyorsan, majd mentem is vissza hozzá. Niall és Margaret ma utaztak el, Liam vitte őket, így egyedül maradtam a házban.

Délután volt, és már nagyon éhes voltam. Muszáj, voltam lemenni a konyhába, pedig most ha bármi történne, apuci nem hall semmit, és amúgy is alszik. Viszont az éhség nagy úr.

Ahogy lementem, kivettem a hűtőből egy kis dobozt, amiben előre panírozott camembert volt. Tettem fel olajat egy serpenyőben melegedni, majd előkerestem egy kis áfonyalekvárt. Amíg ezzel bajlódtam, nem is hallottam meg, hogy bejött apám, ami amúgy meg volt neki tiltva.

- A kis buzeráns fiam, mint konyhatündér! Szánalmas, mit hoztam össze! - ült le a pulthoz velem szemben.

- Mit keresel itt? Nem jöhetnél be, apuci megtiltotta!

- Apuci! Ch! Ezek szerint ő van felül, ő a fiú!

- Mit akarsz tőlem? Már nem lakok otthon, nem mondhatod meg, hogyan éljek!

- Ez igaz! Szánalmas vagy. Ugye tudod? Ez a vérszívó is csak használ! Mond egy két kedves szót aztán megkapja a segged! Ez kell neked?

- Ő az első, aki szeret engem! Aki megbecsül, és jobb, ha tudod, hogy tisztel engem! A tenyerén hordoz! Több szeretetben van részem itt, mint otthon tizenhat év alatt összesen!

- Mit rontottam el, hogy a fiam egy selejt lett? - ez volt az a pont, ahol inkább nekiültem és beraktam a sajtot a forró olajba. Igyekeztem kizárni apám ócsároló hangját.

- Mindenki rajtam röhög, hogy a fiam köcsög lett! És még csodálkozol, hogy szégyellek és iszok?

- Miért hazudtatok? Miért titkoltátok el, hogy volt egy nővérem? Hogy az a vámpír megerőszakolt engem?

Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang