A történet eredeti címe: Passion and Blood
Louis a társadalom kitagadottjai közé tartozik mássága miatt. Ugyanis meleg, és ezt a körülötte lévő emberek nem nézik jó szemmel. Egyik nap azonban bejelentik, hogy minden halandó mellé kell egy vámpír. Lo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Louis:
Abban a percben, azt sem bántam volna, ha megerőszakol, de az, hogy nem dob el, akkora megkönnyebbülés, hogy bármit elviselek tőle most egy hang nélkül.
- Hasalj le az ágyra, édes! - dorombolta a hátam mögött.
- Igenis apuci...
- Ahhww! Istenem de gyönyörű vagy! Senkinek nincsen ilyen popsija mint neked! - dorombolta, majd egyetlen mozdulattal végig feküdt rajtam. Semmi mást nem csinált, csak így ölelt, és dörgölte magát hozzám. Sosem hittem, hogy ez ennyire izgató tud lenni, de ő még ezt is képes elérni. Éreztem, amint merevedő hossza lassan a fenekemhez szorul, és hacsak nem nyitom szét a lábamat, beszúrja magát a fél gömbjeim által elrejtett kis vágatba. És ez így, szárazon meglehetősen fájdalmas lenne! Bár azt mondtam, mindent elviselek, ha ez a büntetés, akkor én itt halok meg! Dan fele akkora mérettel szárazon majdnem szétszaggatott! Az tuti, hogy elvérzek, vagy egy életre képtelen leszek használni azt a kijáratomat ha most ezt megteszi!
- Ööö.. Apuci! - próbálkoztam.
- Igen, Törpilla?
- Nem lehetne, hogy síkosítót is használjunk? Mindjárt szárazon becsúszol, és ez kicsit.. khm.. fáj!
- Ne haragudj, angyalka! Előkészítés nélkül tudod, nem játszok veled! - megkönnyebbülten vettem egy nagy levegőt. Hát nem akar bántani! Pedig ami történt...
Éreztem, amint fölemelkedik rólam, majd a csípőmet térdeplő pózba húzza. A hideg kenőcs jólesően borzongatta végig az ánuszom, majd megéreztem, ahogy az ujja finoman simogat. Olyan gyengéd volt, annyira vigyázott rám, mégsem voltam képes ellazulni. A lelki dolgok miatt nem ment. Próbáltam szép dolgokra gondolni, de nem voltam képes rá. Most nem tudtam befogadni még egy ujját sem, nem hogy őt magát.
- Mi a baj kicsim? Nem lazulsz el! Ez így nem lesz jó! - mondta nekem, majd ujjaival ismét finom, körkörös mozgást tett rajtam.
- Nem vagyok rá képes... - most már sírtam. Haragudtam magamra, de nem tudtam ellazulni! Nem ment. Apuci mindent abbahagyott, és mellém feküdt, magára húzott, és ölelt.
- Mi a baj? Mondd el nekem!
- Nem megy! Nem bírok ellazulni! Nem tudom! Lelkileg sok volt, ami történt és...
- Ssss! Semmi baj, szerelmem! Semmi baj! Nem fogunk semmit csinálni! Erőltetni nem fogom! Nekem csak akkor jó, ha neked is jó!
- De miért nem tudom neked megadni, amire vágysz? Miért vagyok ilyen elfuserált? - könnyeim záporoztak. Hát, nem ilyen estét szántam még reggel, amikor kimentem Liamhez és bohóckodtuk...
- Cica, nem vagy elfuserált. Azért, mert most nem kívánod a szeretkezést, az egy dolog. Attól én még ugyanúgy szeretlek téged és nem engedem, hogy ez befolyásoljon minket. Szerettem volna veled lenni, de nem minden áron. Ha te nem vagy készen rá, semmi baj. Előttünk az örökkévalóság, hogy szeresselek. A mai este egyébként is lelkileg mindkettőnket megrázott. Én is eltúloztam, és te is. De rájöttünk időben! Nagyon kérlek, nyugodj meg, mert be fogsz lázasodni a sok sírástól, és az kinek lesz jó?
