A történet eredeti címe: Passion and Blood
Louis a társadalom kitagadottjai közé tartozik mássága miatt. Ugyanis meleg, és ezt a körülötte lévő emberek nem nézik jó szemmel. Egyik nap azonban bejelentik, hogy minden halandó mellé kell egy vámpír. Lo...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Louis:
Másnap olyan fejfájással keltem, hogy azt hittem, egy atombomba robbant a koponyámon belül. Ahogy rádöbbentem, miért nincs mellettem apuci, a szívem kezdett ismét megszakadni. Kb mint egy zombi, végeztem a napi rutint, azzal a különbséggel, hogy senkihez nem szóltam. Mintha egyedül lettem volna, kikapcsoltam minden érzést, felesleges élet funkciót, és csak bámultam ki a fejemből. Motorikusan végeztem mindent. Ettem, majd mentem és szinte azonnal ki is hánytam. Hiába szóltak hozzám, egyszerűen elsétáltam tőlük. Gyűlöltem magam, és megértettem mindenkit a környezetemben, aki szintén utál engem, vagy valaha is utált. Apuci megtiltotta, hogy kanálon kívül bármit is a kezembe adjanak, így sem kést, sem villát nem kaptam. A húst fölvágta nekem Liam, amíg a tésztát Niall adta a számba a saját villájával, amikor megelégelte, hogy a kanalamról csak lezuhannak a darabkák. Hallottam, amint ez a párbeszéd zajlik Liam és Niall között:
- Figyu már! Szerintem ez nem normális! Nézz rá! Mintha itt sem lenne! – kezdte Li.
- Mert most nincs itt. Volt már ilyen sajnos. Napokig is eltarthat ez az állapot. Nem kommunikál senkivel, és ha nem eteted, képes meghalni is. Szóval vigyázni kell rá. A pszichológus szerint így védekezik a fájdalom ellen.
- Ez nagyon ijesztő.
- Nekem mondod? Szerinted én mit szóltam, amikor először láttam így?
- De most... Hol van ilyenkor? Mi zajlik le benne?
- Most önmagát gyűlöli, marcangolja, és a lelke és az agya próbálja feldolgozni ezt az egészet. Túl sok lelki inger érte és nem tud az agya és a lelke egymással iramot tartani. Amíg meg nem emészt mindent, ebben a vegetatív állapotban lesz. Megy ő mosdóba, eszik, iszik, alszik, csak éppen nem tud róla.
- Mintha kisült volna az agya.
- Igen. Majdnem. Sajnos ezt az állapotot most még Harry sem tudná megtörni. – a neve említésére könnyes lett a szemem, de nem csöppentek le. Csak fölálltam és kimentem a fa alatti hintaágyra meredni magam elé. Fogalmam sincs, hány óra lehetett, azt sem, hogy világos van vagy sötét, csak a fájdalom vörös ködét láttam magam előtt. Messziről hallottam Harry kétségbeesett hangját, ahogy szólítgat, de nem tudtam moccanni. Képtelen voltam válaszolni, könyörögni, hogy engedje, hogy imádjam. Csak bámultam ki a fejemből, és a jól eső zsibbadtság teljesen ellepett. Nem tudtam feldolgozni a külvilágból érkező zajokat. A szemem előtt tört össze apuci, de ez sem rántott vissza a mélyből. Ott térdelt előttem, beszélt hozzám, de csak foszlányok jutottak át a vaskos ködön, ami az agyamat ellepte:
- Kismókus, halálra rémítesz bennünket! Gyere vissza! Hallod? Kérlek, jelezz, ha hallod! Szorítsd meg a kezem vagy pislants, hogy tudjam, még itt vagy! Szerelmem, kérlek szépen, bocsáss meg nekem! Visszavittünk minden cuccodat hozzám, nem bírom nézni, hogy így szenvedsz! Szépségem! Istenem mit tegyek? – az ölembe hajtotta a fejét, és bár a kezemet az övébe vette, nem voltam képes megszorítani, sem pislogni, hogy jelt adjak, még élek. Csak ültem és próbáltam nem gondolni semmire.
- Drágaságom, én kis Törpillám! Apuci hercegnője! Kérlek szépen! Térj vissza! Én voltam a hülye! Te nem tehetsz semmiről! Jobban kellett volna figyeljek rád! – szemeiből patakokban folytak a könnyek, és olyan kétségbeesett volt, amilyennek eddig sosem láttam.
- Harry! Ő most nem hall téged. - Niall. Azt hiszem ezt Niall mondta. Ha nagyon erőlködtem volna, vissza tudtam volna térni, de most nem volt hozzá még elég erőm.
- De.. Mit csináljak vele? Hiába tartottam a csuklómat, hogy igyon, semmi!
- Az nem segít most.. Ez lelki gond. Az agya és a lelke nem dolgozik össze rendesen a pszichomókus szerint. Ilyenkor mintha kisülne az agya, ez lehet pár óra, vagy pár nap, attól függ. Amíg magában feldolgozza a stresszt ami kiváltotta ezt nála.
- Ez az én hibám! Adtam neki három pofont, meg eltakaríttattam vele a vérét!
- Ezt feldolgozta volna. Csak te elküldted magad mellől a másik szobába, és emiatt bepánikolt.
- Nem akartam örökre, csak egy két napra, hogy megtanulja, hogy nem bánthatja magát!
- De ez olyan trauma volt, amit nem bír. Legközelebb erre ügyelj! Vigyázz rá, Harry! Ő törékenyebb, mit te azt hinnéd!
- De mégis mi ez a vagdosom magam hisztéria nála?
- Az apja miatt van. Amikor megtudta, hogy meleg, Louis akkor volt olyan tizennégy éves. Azóta verte az apja, egészen amíg Dant meg nem ismerte. Vele elköltözött egy pici lakásba, amit még én vettem neki. Az apja mindennek az oka. Annyiszor kellett összeférceljem a baby boyodat, hogy megszámolni is sok lenne.
- Mikor gyógyul meg végre?
- Nem tudhatjuk. A leghosszabb eddig egy hét volt. Ott voltam vele a nap huszonnégy órájából harmincat. Akkor majdnem bekerült a kórházba, mert majdnem sikerült kiszáradnia.
- Olyan mintha kómában lenne! Hiába csókolgatom, vagy beszélek neki! Nézd meg a drága kis szemeit! Olyan üvegesen mered előre mintha halott lenne!
- Annyit tudsz tenni, hogy itt vagy és vigyázol rá. Illetve ha visszatér... Nos... Készülj fel, hogy nem lesz egy sétagalopp. - Mi? Mire számíthatok?
