Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

23.

Louis:

Hajnaltájt lehetett, fogalmam sincs mennyi volt az idő, amikor apuci a vállam és a hajam, fülem csókolgatása közben így szólt:

- Mit szólnál, ha bemennénk a fürdőbe és megmosakodnánk? Utána pedig gyorsan friss ágyneműt húzok és elaludnál a karjaimban?

- Csodálatos ötlet. – hangom rekedten csengett, és még én magam sem tudtam, mi is van most, miért nem haragudott már rám apuci? Mindenesetre most alig vártam, hogy végre a zuhany alá mehessek. Ahogy apuci felállt, követném én is, ám a hátsóm annyira sajgott, hogy nem ment olyan könnyen. Harry – látva a szenvedésemet – óvatosan a karjába emelt, majd úgy vitt a tusolóig. Ott szintén vigyázva rám, letett, majd nekiállt vizet kikavarni.

- Melegebbet szeretnél, szerelmem? – kérdezte, amíg én a mosógépnek dőltem, csökkentve a fenekemre eső terhelést.

- Igen, ha szabad!

- Rendben kincsem, gyere! Szólj, ha nagyon melegnek érzed!

Besántikáltam a zuhanytálcára, és vártam, hogy apuci is belépjen. Annyira szép, amikor a víz eláztatja a haját! Mondjuk ő mindenhogyan szép. A kezébe fogott egy szivacsot és úgy mosdatott, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék. Gyengéden cirógatott, majd a fenekemhez érve nem szivaccsal mosdatott le, hanem finoman a kezével. Annyira gyengéden érintett meg, hogy hiába használt nemrégen ott, mégsem éreztem fájdalmat. Zöld szemei csillogtak, ajkán mosoly volt.

- Mondtam már, hogy te vagy a legédesebb és legdrágább a világon? – hajolt a számra, majd egy lepkekönnyű puszit kaptam.

- Szeretlek! Ugye... meg tudsz bocsátani valaha? – néztem rá kétségbeesett tekintettel.

- Ezt én szerettem volna kérdezni. Megbocsáthatatlan, hogy kezet emeltem rád.

- Megértem, hiszen...

- Nem, cicám! Erre nincsen semmi mentség! Rossz, amit tettél, ez igaz. De azt kellett volna kiderítenem, mi okozta, hogy erre jutottál, ahelyett, hogy hozzám fordulj segítségért, megnyugvásért, ne a pengéhez! Egyáltalán... Mégis... Mi játszódik le benned olyankor?

Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg, de el akartam mondani. Hallgatásomat ő úgy vette, hogy nem kívánok nyilatkozni, mert egyből szabadkozni kezdett:

- Ha nem akarsz beszélni róla, én megértem, csak...

- Nem! El akarom mondani, csak... Nem tudom, hogyan kezdjem el. El szeretném mondani! Jogod van tudni!

- Törölközzünk meg akkor és az ágyban beszélgetünk.

- Rendben. Addig megpróbálom összeszedni a megfelelő szavakat, hogy megérthess. Bár, eddig senki nem értette.

- Hidd el életem, nem vagyok ostoba, és képes vagyok felfogni.

Bolyhos törölközővel törölgetett végig, majd a karjába véve bevitt a szobába. Pillanatokat alatt friss, ropogós ágyneműt húzott. Miután a háttámlának dőltem, apuci rosszallóan rám mordult.

- Bújj hozzám, feküdj a hasamra, hogy lássam a tengert a szemeidben! - boldogan teljesítettem a kérését, és így ő simán fogta az egyik kezemet, amíg a másikkal a hajamat babrálta.

- Szóval? Honnan kezdjem? – kérdeztem meg tőle.

- Mikor kezdted?

- Alig múltam tizenhárom. - Harry élesen beszívta a levegőt és látszott, hogy uralkodik magán erősen.

- Miért?

- Volt egy osztálytársam még általános hetedikben. Troy. Magas, szikár test, szőke haj, kék szemek, iskolai focicsapat kapitány és a kis hülye Tomlinson első szerelme. Én is játszottam, én voltam a csatár. Imádtam focizni, és imádtam a közelében lenni. Nem tudtam, hogy két fiú között a szerelmet elítélik. Egy évembe telt, hogy odamenjek és megkérjem, hogy jöjjön el velem meginni egy kakaót, és menjünk moziba, mert tetszik nekem és szeretnék vele lenni. A focicsapat egész tagja összerugdosott, majd elterjesztették, hogy buzi vagyok. Az iskolából kiutáltak, majd otthon is megtudták apáék. Akkor voltam tizennégy. Amikor a fejemhez vágta, hogy egy félresikerült korcs vagyok, eltört valami bennem. - mély levegőt kellett vegyek, ha nem akartam ismét sírni. Harry bátorítóan megsimogatta a kezem, így bírtam folytatni – Akkor volt, hogy annyira fájt a lelkem, hogy nem tudtam mire gondolni. Nem ettem, nem ittam, nem aludtam. Napokon át. Majd egy baleset miatt elvágtam a kezem. Annyira fájt, hogy egy pillanatra minden helyre billent. Nem fájt semmi, csak a kezem. Aztán ezt összekapcsoltam. Ha bántottak, ami mindennapos volt, vágtam magam. Niall nem győzött leápolni. Volt, hogy a még be nem hegedet sebet vágtam ismét fel, hogy még jobban szenvedjek. Tudod, ez olyan, mint a drog. Rákapsz az ízére és nem bírsz leállni. Próbáltam! Évekig próbáltam, de mindig... Jött valami, amiért vissza kellett esnem. Mindig, ha más nem, kreáltam indokot, hogy bántsanak és legyen okom a pengéért nyúlni. Niall mindig ott volt és bekötözött. Annyit kínlódott velem. Még elvonóra is eljött velem, mert van ám olyan, bizony. Ilyen selejteknek, mint én.

- Nem vagy selejt! Kérlek, folytasd!

- Szóval eljött velem, de nem volt haszna. A végén már azt mondta, inkább igyak, azt könnyebben lehet kezelni, mint ezt. Volt, hogy egy nap vagy hatszor vágtam. Teljesen a rabja lettem ennek. Apám minden este hazaért, és a szíjjal esett nekem. Hogy majd ő heterót ver belőlem, mert ez egy hiszti csak. Aztán megismertem Dant. Nem voltunk még együtt egy hónapja, amikor egyszer apám megneszelte a dolgot, és késsel jött fel hozzám. Ki akart herélni. Csak Dan gyorsabb volt, és velem jött haza, ahol összepakoltunk és abba a lakásba költöztem, amit Niall vett nekem. Vagyis, az én pénzemen, amit ő segített gyűjteni. Mellette már akartam leszokni! Esküszöm, megpróbáltam! De amikor... Megerőszakolt... Nem bírtam ki. Niall sem tudott folyton mellettem lenni, mert dolgozott. Így maradt a penge.

- Ha Dan bántott miért nem hagytad el?

- Mert attól féltem, hogy senkinek nem kellek, és még ha fáj is amit csinál, de legalább van egy ember aki megtűr és használ. Borzalmas időszak volt az nekem. Aztán kiderült, hogy végig csak hülyített. A városban elterjesztette, hogy én szexuálisan zaklattam, és hogy pedofil vagyok. Mellettem volt egy barátnője, amiről nem tudtam. Furcsáltam, hogy az utcán nem fogja meg a kezem, és nem adhatok neki puszit, nem ölelhetem meg. Sőt, volt, hogy letagadta, hogy ismerne, amikor egyszer egy kávézóban voltunk. Én kimentem pisilni, és amikor visszajöttem, ott volt egy pasi az asztalnál és beszélgettek. Odamentem és bemutatkoztam, mire a koma kérdezte ki vagyok. Dan azt mondta, fogalma sincs, sosem látott eddig. Majd engem otthagyva megsemmisülten, elment. Két nap múlva pedig a szomszédjaim megdobáltak tojással, és elkezdődött a rémálom. Elüldöztek, megvertek, majdnem megöltek. Négy bordámat törték el, betört a koponyám, eltört az orrom, a jobb karom, és megrepedt a bokám. Majdnem négy hétig voltam kórházban. Nem mertem hazamenni. Niall segített lakást keresni itt, úgy jöttem ide. Úgy voltam vele, itt új életet kezdek, magányosan, mert nem teszem ki magam még egyszer az emberek gyűlöletének, de nem úgy alakult. Annyira félek az emberektől, hogy nem igazán barátkoztam, így elkönyveltek egy bogaras buzinak, mert ugye lerítt rólam, hogy nem kedvelem a nőket. Volt néhány próbálkozás, amikor ide költöztem, de elutasítottam őket, így elterjedt, hogy meleg vagyok. Igyekeztem a lehető legkevesebbet a városba menni. Interneten vásároltam minden fontosabb dolgot, csak arra nem gondoltam, hogy a magány is kihozza a pengét, így azzal ütöttem el az időt Mióta veled vagyok viszont, egyszer sem nyúltam hozzá, egészen... Tudod. Hát ennyi.

- Kicsim! Ha bármikor megfékezhetetlen vágyat érzel arra, hogy lelkileg fáj valami és fizikai fájdalmat szeretnél, inkább szólj nekem! Valamit kitalálunk. De le fogod tenni! Ígérem neked! Ha kell, inkább megharaplak! Abból legalább nekem is van hasznom, semmint hagyd kárba menni azokat a finomságokat az ereidben! Tudod, mennyire szívfájdító volt látni azt a majdnem négy kortynyi hamit a csempén? Annak jobb helye lett volna bennem, mint ott! – eddig bírtam, és kitört belőlem a nevetés.

- Végre nevetsz! – Harry szemei csillogtak az örömtől, majd hirtelen elkomorult és így szólt:

- Elmondod, mi történt? Mert amikor felvittelek aludni, még semmi baj nem volt.

- Egy borzalmas rémálom. Elragadott tőlem valami. És nem tudtam segíteni, csalódtál bennem. Annyira élethű volt!

- Kicsim, arra emlékszel, hogy kint a napágyban említetted Gustav nevét?

- Nem, nem rémlik semmi. Ha ilyen helyzetben vagyok, semmire nem emlékszem belőle. Sajnálom.

- Semmi baj cica, nem tehetsz róla. De most már pihenjünk. Régen volt ennyire hosszú napunk.

- Igen. Jó éjt apuci! Szeretlek! - csókoltam meg, majd a karjaiba simultam, és hamar elnyomott az álom.

- Jó éjt, hercegnőm! Szeretlek! Örökké!