Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

2.

Louis:

Fölpattantam, majd igyekeztem vele lépést tartani, ahogy apró lábaim engedték. Hallottam a hátunk mögött összesúgó vámpírokat és embereket, és sikerült pár szófoszlányt elcsípjek belőle:

- Kétszáz éve nem jelent meg nyilvánosan sehol!

- Szegény fiú! Nem tudja mi vár rá...

- Az uralkodó nem szokott csak úgy találomra kiválasztani senkit, neki minőség kell!

Nos, nem lettem okosabb, csak annyit értem el, hogy még jobban bepánikoltam. Ezek szerint Harry uralkodó a vámpírok között és már kétszáz éve nem látták? Akkor most miért jött elő? És miért én kellek neki?

- A kocsim ott áll a sarkon. - hadartam el neki, amíg a régi Ford Sierrám felé vettem az irányt. Fogalmam sem volt, hogyan kéne viselkedjek vele.

- Hozzám költözöl. És az autódat pedig eladjuk a házzal együtt. Mától az enyém vagy. Mindenből a legjobbat kapod.

- Tessék? De hát, én nem akarok elkölt... – nem tudtam befejezni, mert a falnak nyomott és úgy folytatta elsötétült szemekkel:

- Azt hiszem, nem kérdeztem, mit akarsz, kismókus. Szóval teszed, amit mondok. Nem ellenkezel, mert megbüntetlek. Ha jó fiú leszel, nem bánod meg. Szóval ne merészelj ellenkezni, különben kénytelen leszek bezárni téged a várbörtönbe, és hidd el nekem, azt te nagyon nem szeretnéd! - tekintete eszelős volt, és a fenyegetés, ami áradt belőle minden kétségemet elriasztotta, hogy akarjak e ellenkezni.

- Várbörtön? Mármint, mint a régi kastélyokban, ami van? – kérdeztem nem kis meglepettséggel a hangomban. Mióta itt élek, nem nagyon mentem el megnézni a környéket, így arról sem tudtam, hogy ezek szerint van itt egy kastély.

- Pontosan, kismókus. Ugyanis én egy kastélyban élek, fönt a dombon. Távol az emberektől. Szóval remélem nem kényszerítesz arra, hogy már úgy kezdjünk neki a mi kis életünknek, hogy büntetnem kell téged.

- Nem. Természetesen, ha szeretnéd, odaköltözöm. - ennyit arról, hogy határozott vagyok. Na persze. Ch... Jó vicc vagy Tomlinson! Gúnyolódtam saját magamon.

- Remek, akkor most kapaszkodj, kismókus! – utasított, majd mire egyet pislanthattam volna, már fölkapott menyasszony pózba és szabályosan kilőtt az ég felé velem a karjaiban. Szemeimet szorosan összezártam és úgy szorongattam a zakóját mintha attól félnék, azonnal elejt. Illata elbódított, finom mentol keveredett citrussal.

- Hazaértünk, édes. – tett le a földre, majd lassan kinyitottam a szemeim. A látvány lenyűgöző volt. Egy csodálatos, ódon kastély állt előttem, hatalmas kétoldali toronnyal, középen a főépülettel, amiből több ablak nyílott. A bejárati ajtó előtt hatalmas vasrács húzódott, és mintha az anyagon karmolás nyomait fedeztem volna föl. Ahogy megfordultam, hatalmas füves területre nyílott a látásom, ahol volt egy hatalmas, vaskos méretű fa, alatta pedig hinta ágy foglalt helyett. A város fényeit messzebbről lehetett látni, de a hold beragyogta a területet így szépen látszott minden.

- Ha kigyönyörködted magad, akár be is mehetnénk, törpike! – éreztem hideg leheletét a nyakamon. A pihék vigyázba álltak a bőrömön, testem megmerevedett, hiszen elért a tudatomig, hogy hol és kivel állok itt, ráadásul messze az emberektől. Senki sincsen, aki segíthetne, ha netalán Mr. Styles megvadul. Kinyitotta az ajtót, majd enyhén meglökött a bejárat felé. A kastély lenyűgöző volt, az elegancia, amit árasztott magából, minden képzeletet felülmúlt. Nem egy régi stílusú épület volt, hanem egy modern, letisztult, minimalista otthon. Igen, ez a szó az első, ami eszembe jutott. Egy hófehér, hatalmas kanapé helyezkedett el tőlünk balra, előtte egy kisebb dohányzóasztal üvegből, mögötte pedig egy akkora lapos tévé egy hófehér asztalkán, amit mindig is szerettem volna. A kanapé mögött láttam az asztalt székekkel és egy pultot, ami leginkább egy bárpulthoz volt hasonló, bárszékekkel együtt. Szóval ott van a konyha. Velünk szemben a lépcső volt, szintén fehérre festve, ami két irányba fordult. a lépcső alján nekünk jobbra helyezkedett el két ajtó.