Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

26.

Louis:

Harry úgy ugrott föl, hogy a széke hátraesett, amíg azonnal maga mögé rántott. Amint a fejem odafordítottam, egyből felismertem az álmomból jól ismert arcot.

- Gustav! Mit keresel itt? Mit akarsz? - dörrent rá apuci, amíg a karja mellett kukucskálva láttam, amint Liam Niallt próbálja a testével óvni, én pedig Margaretet húztam magamhoz Harry mögé. Itt tuti nem érheti baj. Ugye?

- Szervusz, Louis! Jó újra látni. De rég is volt! Mennyi is? Talán húsz éve? -

- Ne merészeld megszólítani, még csak rá se merj nézni! - üvöltötte morogva szerelmem - Liam! Vidd be őket biztonságba! - ahogy ezt kimondta, Margaret egyből szaladt Liamhoz, majd Niallel együtt eltűntek a házban. Apuci tudta, hogy vele nagyobb biztonságban vagyok, így a teste takarásában tartott engem.

- Már nem is üdvözlöd a régi a barátokat, Louis? - nem ugrott be honnan kéne ismernem az álmaimon kívül.

- Én csak apuci által ismerlek!

- Apuci! - kacagott ismét azon a pokoli hangján.

- Honnan ismered a kedvesem? - kérdezett rá Harry és egyik kezét folyamatosan rajtam tartotta.

- Tudod, volt vele egy kis afférom. Még húsz évvel ezelőtt, amikor kibeleztem a nővérét, és ő meglátott.

- Nekem nem volt sosem nővérem! - szóltam fel ismét.

- Mindig meglep az emberi elme! Ha valami megrázó éri, blokkolja az emlékeket! Pedig még rád is került a véréből, kisember!

- Ha ez igaz is lenne, miért hagytad életben akkor? - kérdezte meg apuci.

- Tudod, miután megvacsoráztam, felállt a farkam és ez a kis köcsög épp kéznél volt. Azt hittem, belehal a sérüléseibe, de ezek szerint szívósabb, mint hittem.

A szívem itt megállt verni. Megerőszakolt volna? Létezik? Ez magyarázat lenne, miért nem emlékszem semmire kiskoromból, csak arra, hogy valami kórházban vagyok, mert elvileg balesetem volt és hónapokra kómába estem. Ezek szerint... Minden hazugság volt!

Apuci, érezvén, hogy nemsoká elájulok, azonnal leültetett egy székre és remegő kezekkel próbált egy kis narancslevet belém diktálni. Ott térdelt előttem, én pedig igyekeztem nem most elmenni és kisütni az agyam.

- Cicám, maradj velem! Semmi baj, semmi baj édes! Minden rendben van, szeretlek, maradj velem, ne hagyj itt!

- Szánalmas vagy, gyermekem, hogy így pátyolgatsz egy élőt! Te vagy az ő köcsöge vagy ő a tied? Bár elnézve titeket... Is is. Látom, nem tanultál semmit! Még mindig viszket a segged hogy belerakjanak valamit? Hát hányszor kell téged megtanítsalak, hogy te berakhatod neki, de ő nem rakhatja be neked mert azzal buzivá válsz! Egy köcsöggé!

A vegetatív állapotom itt pattant el. Olyan erőt szedtem, nem tudom honnan, hogy egy házat elmozgattam volna a puszta kezemmel. Megsértette a szerelmemet! Harry remegve kapaszkodott a nadrágomba, immáron ő kezdett elveszni, amit nem hagyhattam. Leszedtem magamról a kezét, felpattantam, majd Gustav elé állva olyat bemostam neki, hogy ő megtántorodott, nekem pedig vélhetően eltört a kezem. A mérhetetlen fájdalom sem állított meg, hogy elmondjam neki a véleményemet, amíg Harryt most én parancsoltam magam mögé. Szegény teljesen lefagyott, és még a hamunál is szürkébb színben játszott.

- Kibaszottul nem érdekel, mit tettél a múltban velem, te undorító vérszívó köcsög! De azt nem engedem, hogy a férjemre egyetlen rossz szót is szólj, mert isten bizony kitépem a torkod és megetetem a kutyákkal te szerencsétlen begyöpösödött nyomorult fasz! Most pedig pofázd el mi a faszt akarsz itt és miért basztad el az eljegyzésemet az angyalkámmal aztán takarodj innen te szánalmas idióta!

- Nézd már, hogy kinyílt a csipája a kisembernek! Nem félsz, Louis? Egyetlen mozdulattal eltörhetem a gerincedet!

- Félni? Mégis mitől? Ha most meg kell halnom, mert eljött az idő, hát örömmel, mert megismertem a világ legtisztább szívű, leginkább érző vámpírját apuci személyében, és tudod mit? Már megérte, még ha csak ennyit is ad nekünk az ég! Megtapasztalhattam, milyen, ha ő a domináns, de tudod mit? Azt is megengedte, hogy fürödjek a szerelemben amint éppen benne vagyok! És ezért csöppet sem ér kevesebbet nálad, sőt! Szóval most mondjad, mit akarsz vagy ölj meg, de utána takarodj innen! Ma este még van egy kis dolgom ezzel a bongyori kisangyallal!

Gustav kimeredt szemekkel mért végig, majd lassan közelebb lépkedett. Harry a hátam mögött a zakóm hátuljába kapaszkodva remegett. Nem volt most itt. Nem volt önmaga. Szívem majd kiugrott bordáim szorításából, de nem engedtem, hogy Gustav gyengének láthasson. Küzdöttem, de álltam velőbe hasító tekintetét. Ahogy közelebb lépett, úgy éreztem, hogy összeroppanok a tekintetének súlya alatt, de tartanom kellett magam apuci miatt.

- Mik a terveid te kis hülye? Megbaszod a seggét amíg visít mint egy malac? Ki is nyalod neki te szerencsétlen vagy csak széthúzod és berakod szárazon? Azt hiszed, élvezi? Én jobban ismerem, te csak egy játék vagy neki, amit használ, majd megun és kidob. Nem te lennél az első...

- Igen! Meg fogom baszni és addig, amíg legalább háromszor el nem megy! És még utána sem hagyom abba, a számmal is kényeztetem, mert ő a legjobbat érdemli! Ha eldob, akkor is szeretem és érte vállalok mindent! Ha kell a saját életemet áldozom fel, de egyetlen ujjal sem fogsz már hozzáérni többé te nyomorult szerencsétlen vén fasz! Nem bántottad még őt eleget? - Gustav nem láthatta, de Liam a nyílpuskájával a háta mögötti fészernél helyezkedett el. Finoman jelezte, hogy próbáljam apucit időben elrántani, ha átmenne a fakaró a vén vámpír testén, nehogy apucit is megölje.. Innen nem tudta jobban bepozícionálni magát. Ujjaival jelezte, hogy számol vissza, én addig igyekeztem magamra vonni Gustav figyelmét, így ismét elordítottam magam, bele közvetlen közel az arcába:

- A férjemet nem adom te gusztustalan pedofil homofób gyökér! - ekkor a puska kilőtt, az íj megindult végzetes sebességgel felénk. Már nem voltam elég gyors, hogy elrántsam apucit... Annyit tudtam tenni, hogy elé állok, és a saját testemmel fogom fel a végzetes fegyvert, ami áthatolva az öreg vérszívón, felrobbantva azt és mindent vérrel beterítve, bennem találja meg végső útja végét. A fájdalom bejárt, és Harry karjaiba omlottam. Annyit még ki tudtam mondani, hogy szeretem, és amikor felfogta mi történik, üvöltve tépni kezdi a csuklóját, ám már későn. A sötétség és a fájdalom nélküli lét elragadott és nem akart vasmarkából ereszteni többé. Az életem apró kockánkként leszaladt a szemem előtt, és vakító fehérség bántani kezdte a szememet. Távolról hangokat hallottam, beazonosíthatatlan hangokat. A bőröm fázott, majd melegem lett, de nem tudtam kinyitni a szemem, hogy megnézzem, mi ez a hely ahol vagyok. Időnként nedvesség érzése futott rajtam végig, majd ismét hűvösség, majd meleg. Néha mintha tőrrel vagdaltak volna, bizonyos részeimen fájdalom hasított belém. Érdekes. Pedig azt hittem, ha egyszer meghalok, ott béke lesz, és már nem fáj semmi. De tévedtem. Nagyon is fáj! Aztán az csitul, majd ismét jön a kínzó forróság. Hiányérzetem van. Nem illek én ide. Apuci mellett lenne a helyem! Szegénykém. Biztosan kivan, amiért meghaltam. Néha érzem az illatát. Van, amikor a hangját is hallom a távolból. Sokszor sír és könyörög, hogy menjek vissza hozzá, mert nem bírja nélkülem. Hm. Fura. Sosem hittem, hogy a halálban ennyire élesek az érzékelések! Néha mintha valami hűvös, mentolos és puha érintené a számat, vagy a testem pontjait. De vajon miért ilyen ez a hely? Csak köd van. Félhomály vagy sötét. Hiányzik apuci. A torkom erősen kapar. Ki van száradva mintha napok óta nem ittam volna. Néha fémes íz van a számban.

Vajon ilyen a halál?