Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

11.

Louis:

Gyorsan összepakoltam pár holmit, majd a telefonomat fölkapva elindultam lefelé. Elő véve minden színészi képességemet, pókerarcot húztam, és fél mosollyal az ajkaimon sétáltam a lépcső előtt várakozó Liamhez. Zayn a kanapén ült és merően, vesébe látóan végig nézett rajtam, majd Harryt tanulmányozta, aki úgy tett, mint akit nagyon leköti egy szórólap, de én ismertem őt. Erőszakkal fogta vissza magát, hogy ne ugorjon föl és kapjon a karjai közé.

- Indulhatunk, édesem? – kérdezte Liam mézes mázos hangon, de látszott rajta is a feszültség.

- Igen drágám. Köszönöm, hogy megengedte, hogy itt lehessek a párommal a hétvégén, Mr. Styles. – próbáltam közönyös lenni, hangom apró remegése elárulhatott volna.

- Nem tesz semmit, Lewis... – dobta foghegyről, rám sem pillantva. Ahogy Liamhez értem, ő elvette a csomagokat, majd hozzám hajolt és óvatosan megcsókolt. Igyekeztem elvarázsolódott képet vágni, bár inkább sikerült torzul.

- Akkor mi mentünk is. Majd jövök, Harry. – mondta Liam és engem maga elé parancsolva az ajtó felé taszigált.

- Még be sem mutatod őt nekem, Liam? – állított meg épp a kilincs előtt minket Zayn erőszakos, gúnyos hangja.

- De... Persze. Ő a szerelmem, Louis Davis. Louis cica, ő itt Zayn, egy régi... ismerős. - hadarta gyorsan Liam, majd a kilincsre tette a kezét.

- Most megyünk, a gép nem vár meg. – mondta határozottan Liam, majd választ sem várva szabályosan feltépte a bejáratot és kilökött rajta.

- Azonnal ülj be! – utasított, mire tettem amit kért. Ahogy berakta a csomagtartóba a ruháimat, mellém pattant és gázt adott. Most engedtem utat a könnyeimnek.

- Sírj csak! Megértem. Nem lesz baja, Lou. Tud magára vigyázni.

- De.. mégis mi ez az egész? – hüppögtem.

- Zayn vámpírvadász. Van egy társaság, ami még az 1500-as években alakult. Ők a Szövetség. Vadászokból áll. Ők emberek, de mesterien ki vannak képezve a vámpírok megölésére. Röviden profi gyilkosok. Mind. Megalakulásuk után hozták létre a labort, amiben elkezdtek kísérletezni embereken, állatokon, vámpírokon. A végén kifejlesztettek egy vámpír - hibrid lényt, amit tudnak irányítani, hogy megölhessék a többit. Csak a vírus mutálódott a későbbiekben és a hibridek megvesztek. Falvakat irtottak ki, majd tovább fejlődtek. Feljebb léptek az evolúcióban. Gondolkodni kezdtek. Rejtőzködtek, de nem csak vámpírokat ölnek, hanem embereket is. A hírekben persze katasztrófának állítják be, de sajnos az nem igaz. Ott mindig egy ilyen lény volt a bűnös, de ezt nem vallhatták be. Az országok vezetői mind tudtak a vámpírokról már évszázadokkal ezelőtt is. Nem véletlen haltak meg rejtélyes balesetben kormányzók, politikusok. Akik nyilvánosságra akarták hozni, egyszerűen ki lettek iktatva. Minden szívfájdalom nélkül megölték őket. A vének tanácsa és az országok vezetői mindig kapcsolatban voltak, és amíg egymást segítették, addig szépen elkezdtek dolgozni egy szintetikus véren, hogy a vámpírok békében élhessenek velünk. Ez szép és jó, csak hogy a hibrideknek ez nem tetszett. Emiatt kell minden ember mellé egy vámpír, hogy védjék egymást. Nagyon nagy üzlet van abban, hogy a vámpírok nyíltan éljenek köztünk és ezt a vezetők is tudják. De ugye ez nem úgy alakult. A hibridek képesek megfertőzni a vámpírokat csupán egyetlen harapással, ami miatt ők nem változnak, hanem elpusztulnak. Az utóbbi években jelentősen csökkent a vámpírok száma, és a támadások az emberek ellen is egyre feltűnőbb. Ha így megy ez a tendencia, a földünk lakossága kipusztul, és csak a hibridek maradnak. A legendák szerint viszont van ellenszer. De senki nem tudja, hol. A Szövetség szerint egy fiú hordozza, egy Tomlinson. Ugyanis magát a vírust is egy Tomlinson hozta létre. Szóval lehet, de nem biztos, hogy esetleg a véred tartalmazza a gyógyszert. Ha ez így van, akkor egy pár deci véred elegendő lenne megfékezni a vámpírokat támadó vírust. Abból ki tudnák tenyészteni az ellenszert és meg tudnák menteni az emberiséget és a vámpírokat is. Ha már az ellenszer a vérükbe kerül, ellenállóvá válnak a vírussal szemben és le tudják győzni a hibrideket anélkül, hogy belehalnának. Viszont a Szövetség nem állna meg itt, ők a vámpírokat is kipusztítanák. Szóval a véredet, már ha az az ellenszer, a vénekhez kell, eljuttassuk. De amíg kiderül, hogy te vagy e ez a kulcs, addig védeni kell, rejteni a Szövetség elől. Emiatt kell elmenjünk. Hidd el, Harrynek épp olyan nagyon fáj, hogy nem lehetsz vele, mint neked.

- Zayn hogy hogy csak így beállíthat hozzánk? – találtam meg a hangom.

- Egyszer Harry megmentette az életét egy hibriddel való csatában. Akkor Zayn elengedte Harryt és azóta sem bántják egymást. Amolyan se veled se nélküled barátinak nem nevezhető kapocs van köztük. Harry segít néha Zaynek, ha valami gond van egy vámpírral, és Zayn is segít ha egy vadász lő túl a célon. De most te vagy akire vadásznak, és ezt Harry nem engedi.

- Szóval, ha jól értem, ha adok vért, és elviszik azt a véneknek, és kiderül, hogy azaz ellenszer, akkor minden happy?

- Majdnem. Akkor kezdődik a vadászat a hibridekre. De ez titeket nem érint, hiszen Harry nem fog harcolni. Ő már idős ehhez, és nem folyik bele ilyesmibe. A sok fiatal vámpír majd teszi a dolgát. Ti csak nyugiban éltek, és remélhetőleg elkerüli a harc a kis városunkat is.

- Adná az ég....

- Bízz benne... Harrynek te vagy a szeme fénye. Imád téged. Emiatt is kell külön lennetek. De Harryt ismerve nem fogja sokáig bírni nélküled. Nekem haza kell majd mennem, de az én telefonomon keresztül tudunk majd érintkezni. De csak én kereslek, te ne hívj, ne üzenj. Nem akarom, hogy Zayn rájöjjön a titkunkra.

- Rendben.

- A repülő fél óra múlva indul. Elmegyünk, megvárom veled, amíg Harry emberei odaérnek, majd hazatérek. Vigyázok a te matuzsálemedre, nyugi. – veregette meg bíztatóan a vállamat Liam.

- Köszönöm...

Ezután nem beszéltünk többet, csak dolgoztam föl, amit barátom mondott nekem. A doncasteri ház valóban kisebb volt, mint a kastély. Egy egyszerű családi ház, két szintes, és hatalmas betonfallal körülvett.

Ahogy beléptünk, egyből összeugrott a szívem. Berendezése, mint a kastélynak. Ugyanaz. Csak itt nem volt két, csak egy emelet. A tapéták, a bútorok, minden, mint otthon. Sírástól elcsuklott hangon szóltam barátomhoz:

- Én.. fölmegyek.

- Menj csak.

Ahogy beléptem a szobába, becsuktam magam mögött az ajtót és sírva borultam az ágyra. Pont mint otthon. Csak éppen itt nem volt Harry illata. A szívem atomokban volt. Mi lesz ezután? Lehetünk mi boldogok még valaha is? Imádkoztam, hogy Zayn hamar tűnjön el apucim közeléből, mert már most hiányzik. Észre sem vettem eddig, mennyire ki vagyok merülve. Gyomrom éhesen mordult, így lementem Liamhez.

- Van valamerre itt bolt? – kérdeztem hozzá lépve.

- Persze, pont szemben az utca másik végén. Zárkózz be, azonnal jövök. Hozok enni.

- Köszönöm.

A napjaim borzalmasak voltak. Harryről semmi hírem nem volt, Liam pedig, amint megérkezett a két őr, akiket Harry küldött, visszament Layton Hillbe. Ez a két ember szóba se állt velem, csak ha nagyon muszáj volt. Mogorvák voltak, és utasítgattak. Sokszor az volt az érzésem, hogy le is néznek engem. Enni nem nagyon tudtam, nem volt semmi étvágyam, pedig megígértem apucinak, hogy nem éheztetem magam. Liam még hét elején küldött egy annyi smst, hogy:

Liam: Zayn nem sejt semmit, Harry amint tud, megy. Nyugi! Ne válaszolj erre!
Azóta semmi hír nem érkezett. Reggel felkeltem, megmosakodtam, reggeliztem, majd visszamentem a hálóba és jobb híján néztem a tévét, vagy olvasgattam. Ebédre alig ettem, amit ez a két tuskó meg is jegyzett, majd visszamenekültem a kis barlangomba, és inkább próbáltam nem összeomlani. A szexuális feszültségem sem volt épp a legjobb, mert valahogy állandóan kemény voltam, amint eszembe jutott apuci. De amint ő eszembe jutott, az is jött vele, hogy ki tudja, mi lesz ezután, és akkor a sötét gondolatok vették át a helyüket és kész, megvolt a délutáni progi: nem öngyilkosnak lenni. Untam már ezt az egészet. Az egyetlen, amit szívesen ettem és még meg is maradt bennem az a fagyi. Életemben nem ettem ennyit, mint az elmúlt napok során. Főleg, amikor depiztem. Fagyi, papírzsebi, és egy szerelmes dráma a tévében, ezzel majd csak eltelt az idő. Az álmaim legalább szépek voltak. Harryvel álmodtam, hogy minden rendben és szeret engem. Így amikor ébredéskor eszméltem és rájöttem, hogy nincs itt, akkor jött a kínos felismerés. Próbáltam elmenni itthonról kicsit sétálni, de ez a két jó madár nem engedett. Még csak boltba is ők járnak. Ha szerettem volna elmenni, azt kaptam, hogy maradjak a csontos seggemen, mert ők nem kockáztatják az életüket, ha nekem bajom esne, mert itt meg tudnak védeni, máshol nem. Kb ez volt a leghosszabb beszélgetés köztük és köztem. Azóta még ellenségesebben néznek rám. Komolyan mondom, néha úgy éreztem magam, mintha egy börtönben lennék. A kertbe csak felügyelettel mehettem, azt is maximum pár percig. Most is épp a pár perces sétámon voltam a napon, és körbe körbe járkáltunk a ház körül. A telefonom rezgése, ami kiszakított a gondolkodásomból. Sms jött Liamtől. Idegesen oldottam fel a képernyőt és olvastam el az üzit:
Liam: Ma este Harry el tud menni meglátogatni, kérte, hogy jelezzem feléd. Vigyázz vele! Éhes, és robban mindenre. Remélem minden ok veled, tesó?! Nem tudjuk, ez a hiéna meddig akar még itt csövelni nálunk.... Amint ki tudjuk tenni a szűrét, azonnal hazahozunk. Vigyázz magadra! Ma estére pedig jó mulatást ;) L. Xx

A szívem a torkomba ugrott és azonnal rohantam a fürdőbe. Szőrtelenítettem minden kényes területet, és alaposan kiáztattam magam, hajat is mostam. Fölvettem egy extra szűk fehér farmert, ami kiemeli a fenekemet, alá pedig egy szintén fehér alsót, felsőnek pedig egy fekete Adidas pólót, ami szintén testhez simult. Hajamat bezseléztem picit, egy csöpp alapozó, hogy a karikák ne rontsák annyira az összképet, majd lementem, hogy még alaposan bevacsorázzak, mielőtt a férjem megérkezne. Szerettem volna, ha iszik belőlem, de amennyire gyenge vagyok mostanában, azt csak teli hassal tudnám megadni neki. Miután megettem négy szelet rántott husit, hozzá egy púpos tányér rizst és egy kisebb tálka kukorica salátát, két 'barátom' leesett állal figyelte mindezt. Eddig ők annyit láttak, ha evésre került a sor: egy negyed szelet kenyér, esetleg 2-3 szem eper vagy néhány szem cseresznye, de semmi más. Maximum egy pohár víz mellé. Most leesett állal figyelték, hogy mindent eltakarítok, és még desszertet is veszek. Apuci abban a percben jött meg, mikor a harmadik palacsintámat tüntettem el, és az arcom csupa nutella volt. Az ajtó olyan halkan nyílt ki, hogy észre sem vettem, amint belépett, csak amikor a két őr lehajtott fejjel elindult kifelé.

- Apuci! – ugrottam le a bárszékről, bele a nyakába.

- Örömmel látom, hogy jó étvággyal eszik az én életem. – mondta, majd lenyalta az arcomon maradt csokit.

- Annyira hiányoztál! – bújtam ölelésébe, és vártam, hogy viszonozza azt, ám elmaradt. Helyette olyat tett, amire nem számítottam: ellépett tőlem és ököllel belevert a falba. A hirtelen hangtól megugrottam, és csak néztem, mi a baja.

- A kurva életbe már! – morogta.