Mortal of the King I. / Larry Stylinson ff.

19.

Louis:

Hajnaltájt homályosan érzékeltem, amint besüpped mellettem az ágy, és az imádott illat befészkeli magát az orromba. Jól esően bújtam hozzá, és szinte azonnal ismét elragadott egy álomtalan álom.

Alig múlt kilenc, amikor a telefonomon megszólalt az ébresztő. Azonnal kikapcsoltam, nem szerettem volna, ha apuci miattam nem tud békésen pihenni. Örömmel mentem be a fürdőszobába, majd álltam be a zuhany alá. Semmi rossz érzés nem volt bennem az esti álom miatt. Szerencsére el tudtam felejteni, és csak az lebegett előttem, hogy bizony már nemsokára itt lesz a számomra második legfontosabb ember. Fölvettem egy Calvin Klein alsót, fölé egy szaggatott fekete farmert, amit apuci nem nagyon díjaz, mert szerinte nagyon gyerekes, majd egy rám majdnem két számmal nagyobb piros pulcsit. Imádtam, hogy majdnem elveszek benne. Fölhúztam az újonnan vett Conversemet, és nagy lendülettel levágtáztam a konyhába. Margaret már javában sürgött forgott.

- Jó reggelt! – köszöntöttem őt egy nagy arcra puszival.

- Szervusz, kisfiam. Csüccs le, mindjárt adok reggelit.

- Köszönöm szépen, az nagyon jó lesz! Liam? – kérdeztem, mire az érintett valami eszméletlen szívdöglesztően bebillegett hozzánk. Még Margaret is nyelt egyet, ahogy végig nézett a fekete bőrbe bújtatott formás combokon, majd a fehér, szűk izompólón, és a formára nyírt szakállon. Mint aki most lépett ki egy újságból. Haja fölzselézve, a póló nyakrészében pedig egy fekete napszemüveg csúsztatva.

- Jó reggelt! – köszönt, majd miután bezsebelte az elképedt pillantásokat, merően a szemembe nézett és így szólt:

- Na mi az, kedves, ne talán tetszik amit látsz? – azt hittem ott köpöm ki a falatot a helyszínen. De nem csak nekem, Margaretnek is feltűnt ez a hirtelen flörtölés.

- Liam... Ugye tudod, hogy Louis még mindig Harry párja? – nézett rá szigorúan az idős asszony.

- Nyugi van! Csak játszadozok, és ezt Lou is épp úgy tudja, mint te. Ugye? – kérdezett meg, de nem tudtam volna mit mondani. Nem jött ki hang a torkomon. Mégis mi lelte tegnap óta? Ő nem viselkedett így eddig. Ez egyre furább.

- Niallnak nemsoká itt a gépe. – találtam meg a hangomat, majd rá sem nézve a fiúra, így szóltam Margarethez:

- Köszönöm a reggelit, de elment az étvágyam. – jelentettem ki, majd méltóságom utolsó morzsáival lassan kisétáltam az étkezőből.

- Mégis mi a fene ütött beléd, Liam? – hallottam kedvenc házvezetőnőm szavait, de a válasz már nem jutott el hozzám, csak egy hangos székcsikorgás, mintha valaki betolna egy széket, és a léptek hangja. Hamarosan Li alakja tűnt fel. Zaklatott volt, és én inkább nem szerettem volna most belemenni semmilyen kétértelmű beszélgetésbe, így követtem a kocsihoz.

Már félúton járhattunk, amikor nem bírtam tovább és rákérdeztem:

- Mégis mi a fene volt ez az előbb? – hangom élesen csengett, és talán kicsit számon kérőbben, mint szerettem volna.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Nagyon jól tudod, mire gondolok, Liam. Tegnap is, amiket mondtál, ma meg... úgy ki vagy csípve, hogy nálad festeni szebbet nem lehetne, majd az a beszólásod Margaret előtt... Mi folyik itt Li?

- Az van az istenit, hogy beléd szerettem te barom! – ordította, majd beletaposott a gázba, és őrült tempóban száguldottunk a pályaudvar felé. Annyira lesokkolt az, amit Liam mondott, majd a hirtelen gyorsaság a kocsival, hogy nem jutottam szóhoz. Amikor lassan megérkeztünk, volt Niall érkezéséig még egy fél óránk, így azt kihasználva, megpróbáltam tisztázni ezt az egészet Liammel.

- Figyelj.. Amit a kocsiban mondtál... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.

- Felejtsd el! Nem lényeg!

- Már hogy felejthetném el azt, hogy a legjobb barátom belém szeret, aki nem mellesleg a párom beosztottja? Egyébként is, elfelejted, de egy házban élünk! Meg kell beszélni ezt.

- Ez csak egy... fellángolás! Majd túl leszek rajta!

- Aggódom érted, Liam..