4. Az első győzelem

544 45 0
                                    

Katar Bahrein- Sachir 03. 15 / II 


A pénteki időmérő szuperül indul, minden hibát sikerült kijavítani a kocsimon. Ma is csak egy órás az edzés de már a Q1- ben látszik, hogy megszűnt a fék probléma és a felülkormányozottság is. Az első kör után elégedetten mászok ki a kocsiból, míg a szerelők betolják az istállóba. Elmegyek, szerzek valami kaját magamnak. Harry fel sem néz a pult mögül, elmélyülten tanulmányozz valamit. Ha jól látom pont a geometriai adatokat. A nyakán kivallóan látható a tegnapi művem. Nem takarta el ez kicsit meglep bár nem hiszem, hogy miattam. Inkább, hogy az apját idegesítse vele bár az öreg nincs itt. De tuti vannak besúgói a csapaton belül. Rajta kívül eddig amúgy sem tűnt fel senkinek, hogy van köztünk valami. De talán okot adhat nekik a gyanakvásra a tájékoztatón történtek. A büfében összefutok az egyik tesztpilótánkkal Alberto- val. Azt hiszem, így hívják gratulál a köridőhöz. De sokáig nem tudok vele csevegni, mert indulnom kell vissza a boxba. A köridőn még javítanom kell, ha meg akarom szerezni a pole pozíciót. Még utoljára megnézem a kivetítőt, hogy kit kell lenyomjak és mennyivel. Mikor egy lángoló tekintetű göndör néz rám a pult mögül. Hát ennek meg mi baja? Rántom meg a vállam és ülök vissza a kocsiba. Persze ki nem hagyná, hogy pont most legyen szófosása a privát csatornán. Amint megszólal a jól ismert pittyegés a fülemre már közbe is szólók.

- Meg ne szólalj Göndör! Most nem hagyom magam. Nem fogsz kiborítani a kör előtt, és ha rajtam múlik utána sem. Most pedig szállj ki a csatornából.

- Leszarom mit hagysz, és mit nem. Mi volt ez a susmus az étkezőben?

- Ó csak nem féltékeny a kis herceg? Semmi közöd hozzá foglalkozz a saját dolgoddal. Ne drámázz! - majd mielőtt még folytathatná, én bontom a vonalat. Bekapcsolom a sebességhatárolót, hogy még véletlenül se szaladjon túl a sebességmérő. Nem hiányzik most egy időbüntetés. Két körömbe telik mire az élre tudom magam küzdeni. Nem szeretek ilyenkor már kijönni a pályára sok a béna és tömeg van. Lefújják az időmérőt enyém a pole. Harry hatalmasat kurjant a rádióba, mindenki gratulál. Velem is madarat lehetne fogatni. A Forma 3 után ez tényleg nagyon jó. Mire leállítom a box-ba a kocsit, már mindenki ünnepel. Fáradtan hagyom magam ölelgetni egy darabig. Majd mikor végre elengednek, elindulok a mosdó felé. Végül a sajtó előtt még letusolok, most nem érkezik mögém senki. Amit kicsit sajnálok. De most olyan fáradt vagyok, hogy nem is bánom annyira. A nap hátra lévő részében nem is futok vele össze, csak a másnapi futam előtt. 

Ez lesz neki is az első, mint csapat főnök. Nekem pedig a Forma 1-es pályafutásom első futama. Most nem az istállóban ül, hanem a rajtrács melletti pódiumon Chris-el a főmérnökkel és a technikai igazgatóval. Még utoljára odapillantok, mielőtt beülök az autóba. Izgatottan várom, hogy kialudjanak a piros fények és elindulhassak a 87 körre. Harry rádión még elmondja az időjárási adatokat. A fények kialszanak, a mezőny elstartol sikerül megőrizni az első helyet. Nyomomban tartja magát a csapat társam Alan is. A többiek küzdenek mögöttünk, a huszadik kör előtt kapom az instrukciót.

- Box, box, box - vonyít a Göndör. A kör végén megyek is, érzem a gumik már még egyet nem bírtak volna. A szerelők összhangban dolgozva cserélik ki az abroncsokat,a harmadik helyre sikerül is visszasorolnom.

- Spórolj velük, nem tervezünk több kerékcserét! Az üzemanyaggal is. - hangja most megnyugtató. A rajtrács elejére kilógatott táblákon látom a köridőimet. Végre visszaveszem a vezetést, én vagyok az élen. Közel s távol nem látok senkit. Senki nem tart fel, a hátra lévő köröket kényelmesen tehetem meg. Nem sokkal a vége előtt feltűnik egy autó hátulja.

- Ki a faszom ez itt előttem? - kérdezem idegesen

- Ne foglalkozz vele! Előzz! - válaszolja a Zöldszemű foghegyről.

- Nem mondod? Mit akarsz? Most mit tegyek? Döntsd már el. Most spóroljak az üzemanyaggal, vagy előzzek? - de erre már választ nem kapok tőle. A célegyenesben félre is húzódik a kocsi. A kockás zászlót lengetik, elsőként érek a célba. A levezető kört a pálya széléhez húzódva teszem meg.

- Csodálatos Louis, fantasztikus. Tisztességesen legyőzted a Mercedest. Remek verseny 1. hely. gratulál Chris a főmérnök a rádión keresztül. Miután beérek leállítom az autót. Izgatottan ugrok ki belőle és egyenesen fel a tetejére. Boldogan bokszolok a levegőbe, ez az! Megnyertem életem első Forma 1- es futamát. A csapattal együtt örülünk a sikereknek. A mérlegelés előtt egytől egyig mindenki jön kezet fogni vagy megölelni. Miután végzünk a kötelező dolgokkal, jön a díjátadó. Itt nem lehet pezsgővel locsolkodni, valami gusztustalan szagú szénsavas lötyit kapunk. Nem baj ezzel is tökéletesen nyakon tudom borítani Harry-t. Alig bírja megállni, hogy legalább egy puszit ne adjon. De itt mindenki előtt nem lehet és időben kapcsolok. Pedig ez szép műsor lett volna apukának az biztos.

- Itt nem lehet, majd később! - hangom élesen cseng. Nem verhetjük nagydobra a dolgot, én lennék a legboldogabb ha mégis. Azt hiszem kezd megváltozni a hozzáállásom ehhez a dologhoz, már egyre kevésbé akarok rajta bosszút állni. Mi a fene történik? Mit művel velem ez a fiú? Lemennek az interjúk, már elég későre jár mire végzünk. Tekintve, hogy ez egy esti futam volt. Még össze kell csomagolni a holminkat, hajnalban indulunk a következő helyszínre.  

~ Season ~ BefejezettWhere stories live. Discover now