~ Season ~ Befejezett

22. Komp

Louis

A kabinban nem tudtam már elaludni, a Göndörnek viszont simán sikerült. Inkább felmegyek a fedélzetre. Nem akarom zavarni, ki kell magát pihennie a hét órás út előtt. Még mindig sok bennem a kérdés, ami megválaszolatlan. Miközben nézem a vizet a gondolataim ezen járnak. Vajon jól tettem - e, hogy nem mentem hozzá? De hiszen alig ismerem. Persze sok mindent megbeszéltünk azóta, de mégis. Kétségem sincs afelől, hogy szeretem. És ő is engem. Ezt már sokféleképpen bebizonyította. De ez elég lesz ahhoz, hogy kitartsunk? Anya mit szólt volna ehhez? Az ilyen pillanatokban annyira hiányzik, vele mindent meg tudtam beszélni. A sós cseppek hangtalanul hagyják el a szemeimet, egyre megállíthatatlanabbul törnek utat maguknak. Alig voltam tizenhét amikor elmentek, még csak nagykorú sem. Nem láthatták mi lett belőlem, nem láttak felnőni. Nagyszüleimnek köszönhetek mindent, nélkülük mehettem volna nevelő otthonba.

A karok óvatosan fonják körbe a derekamat, jólesően hajtom hátra a fejem az erős mellkasnak. Arcát a hajamba temeti mélyeket szippant. Nem szól most egy szót sem velem együtt nézi a vizet hosszú percekig. Kellenek ilyen pillanatok is, amikor csak csendben vagyunk ki- ki a saját gondolataival. Végül én töröm meg a csendet és hátra fordítom a fejem.

- Akkor is szeretni fogsz, ha nem tudok már versenyezni és sem apádnak sem neked nem hozok pénz? - a szemeit fürkészem a válaszra várva. De azokban csak végtelen csillogást és szerelmet vélek felfedezni.

- Akkor is, ha sánta és béna leszel vagy forma 1- es autó helyett csak a járókeretedet tologatod magad előtt. De akkor joggal foglak pisisnek hívni. - vigyorodik el, velem együtt.

- Tudod még mindig félek ettől az egésztől. Mi van, ha nem működik? Mi lesz, ha elhagysz? - erre megint összegyűlnek a könnyeim, csak most nem hagyom őket eleredni.

- Tudom kicsi, én is félek. De eddig működött, eztán is fog. Biztosíthatlak róla önszántamból nem hagylak el, nem szabadulsz tőlem. Örökre a tiéd vagyok és te az enyém. - ugyanazt a kisfiús mosolyt villantja meg, mint azon a bizonyos első estén.

- Most is Herman- nál leszünk? Vagy? - kérdezi. Hát igen ezt még nem beszéltük meg, hirtelen ötlettől vezérelve válaszolok.

- Nem, de van egy jó ötletem! Csak apádnak valamit be kell adnod hol leszel két hétig.

- Az nem probléma! De mi az a jó ötlet? - kérdezi kíváncsian. Közben a kezeit a pólóm alá csúsztatja, a nyelve már a nyakam cirógatja. Már ennyitől kiveri minden gondolatomat a fejemből még azokat is, amik eszembe sem jutottak. Szorosan húz magához elérve ezzel, hogy érezhessem neki bizony a déli tájain történik valami. A számhoz hajolva hívja táncba a nyelvem, keze a nadrágomba csúszik. A fenekemet markolássza csak az alsóm választja el, hogy érezhessem a forró tenyerét. Kifulladva, zihálva távolodok el tőle. Ajkai felduzzadva a csóktól, íriszei szinte már vibrálnak ahogy a hold megvilágítja az arcát.

- Nos mi az az ötlet? - dörmögi a nyakamba, de már visszahajol, hogy folytassa a kényeztetést.

- Lemehetnénk a nagyszüleimhez Dorncaster-be. Apád ott biztos nem keresne! Főleg, hogy ez az adat rólam sehol nem szerepel. - nézek fel rá jelentőségteljesen fülig érő szájjal.

- Mi lesz a testőröddel?

- Ha akar jöhet ő is majd megbeszéljük, ez már részlet kérdés. De szerinted jó ötlet? Eljössz velem? - várom izgatottan a választ.