~ Season ~ Befejezett

10. Hiszti

Tegnap este elintéztem a magángépet. Valamint a csapat orvosunkkal is megbeszéltem, hogy most velünk utazik. Lou- t majd a mentő viszi ki a géphez és ott találkozunk. A többiek ma reggel repülnek át Kínába. Két hét múlva ott lesz a futam, nincs értelme visszautazni Angliába erre a kis időre. Még összepakolom a holmimat, majd Louis szobájába is át megyek, hogy az ő holmiját is összeszedjem. De amikor meglátom a rendetlenséget, feladom. Akkora itt a kupi, hogy inkább veszek neki új ruhákat. De én ezekhez biztos nem nyúlok. Egyedül a Red Bull lógós holmikat szedem össze csak. Ezért nagyon ki fogom osztani, hogy a fenébe lehet valaki ilyen trehány. Morogva hívom fel a recepciót egy takarítást kell kérjek, de nagyot. Apámmal már kora reggel beszéltem most kicsit jobb hangulatban volt, mint tegnap. Bár szerinte felesleges Lou - nak a különleges bánásmód. Viszont értésére adtam, hogy szerintem meg nem. Mire mindennel végzek, a szálloda két alkalmazottja is felér a szobába. A telefonomra megérkezik az üzenet miszerint itt a taxi. Fogom a Kékszemű bőröndjét, majd a folyosón az enyémmel együtt próbálok eljutni a liftig. Amivel pont érkezik a testőr, Herman. Akit apám mellé rendelt és ő segít lemenni a taxihoz. A kórházban most úgysincs rá szükség. De legalább nem kell rohanni, hogy elérjük a gépet. Nélkülünk úgy sem megy sehová. A hotel elég messze van a reptértől majdnem egy óra az út. Alig várom, hogy ébren lássam Louis - t. Végre valahára megérkezünk, még át kell verekedni magunkat a terminálon. A testőrrel a nyomomban ejtjük meg a biztonsági ellenőrzést. Majd irány a gép egyre izgatottabb vagyok, de legalább a fotósok hada most elkerül bennünket. A mentő még nem érkezett meg egy kicsit csalódom, de nincs mit tenni, mint várakozni. A Stewardok már minden előkészítettek Louis-nak direkt olyan társaságot kerestem. Akiknél van alkalmas gép az utasok fekve szállításához. Mondjuk apám morgott, hogy miért nem a saját gépünkkel utazunk. Végre megérkezik a mentő is, szedem a lábaimat lefelé a lépcsőn. Egy igen dühös és hisztis Louis-val találom szembe magamat. Pont vitatkozik valamit az egyik ápolóval. De szegény vietnámi srác nem érti, amit mond neki. Az biztos, hogy ez a szerencséje.

- Mi a hiszti tárgya? - mire csak felém fordul, dühös tekintettel.

- Az, hogy nem hagynak felkelni. Pedig már jól vagyok. - duzzog, mint egy rossz gyerek ezen csak vigyorogni tudok. Mert még a hordágyhoz is oda kötözték és milyen jól tették.

- A te érdekedben, gondolom. Az orvos tájékoztatott, hogy nem kelhetsz fel? Akkor maradj nyugton. - próbálom megsimogatni az arcát, de ellöki a kezemet. Ijedten rántom vissza, erre a reakcióra nem számítottam.

- Persze baszogass még te is. Minek vagy itt egyáltalán? - kérdezi. De én nem értem ezt a viselkedést. Mi történt miért ilyen? De pillanatokon belül kiveri a biztosítékot.

- Mi az, hogy mit keresek itt? Felelősséggel tartozom érted. Nekem kellett azt az irgalmatlan kupit összepakolni a szobádban! A fele szarodat kihajigáltam, úgyhogy pofa be. Viseld el, amit csinálnak veled! - a nyakmerevítő még rajta szorosan tartja a fejét. Nem is tud felém fordulni ez a mázlija. Mert csupán a nézésemmel ölném most meg. Hát nem így képzeltem a találkozást, az biztos. Miközben felviszik a gépre, tovább ordibál. De most már nekem, a holmija miatt. Még pár szót váltok a vele érkező dokival. Louis után megyek, mire felérek a gépre megint szegény beteghordó van porondon. Hogy miért kötik le megint meg ilyenek. Ami persze nem tetszik neki pláne az nem, hogy még a kezeit is rögzítik.

- A büdös picsába nem már! Tessék engem elengedni. Rögtön! - kiabál tovább, pedig a srácok már rég leléptek. Szerintem örülnek is, hogy megszabadulhatnak a hisztis betegüktől. Megérkezik az orvosunk, aki felszállás előtt még megpróbálja megvizsgálni Louis- t. Több-kevesebb sikerrel. Tekintve, hogy az érintett egyfolytában jártatja a száját és rángatózik.