~ Season ~ Befejezett

26. Szerelmi fészek

Másnap reggeli után Hazzy toporogva vár a bejárati ajtónál, míg lecammogok az emeletről. Azért kicsit nehéz a lelkem, hogy át kell menjek és átnéznem a szüleim holmiját.

- Na gyere már! - szól türelmetlenül. Herman a kanapén ücsörög nagyapával együtt, a reggeli lapokat olvassák.

- Te nem jössz velünk? - kérdezem, miközben a cipőm rángatom fel.

- Most nem! Harry úgyis vigyáz rád, menjetek csak kettesben. - de fel sem néz az újságból. Nagyon jól el vannak nagyapámmal, így kettecskén.

- Azért ebédidőre érjetek vissza, drágáim. - nyom egy- egy puszi az arcunkra Emma nagyi. Hatalmas sóhajjal lépek ki végül a házból, a Göndör csak a kezemnél fogva rángat. Az alig tíz perces utat, így is fél óra alatt tesszük meg. Amikor megállunk a ház előtt, pár percig még hezitálok, hogy bemenjek - e vagy sem.

- Louis ez gyönyörű! - Harry csak tátott szájjal nézi a kétszintes épületet, én meg könnyekkel a szememben. Ugyan úgy néz ki most is, mint akkor. A hófehér vakolat mit sem vesztett a fényéből a virágos kert, amit anya oly féltőn gondozott. Most is búja növényzettel van tele, a kertész csodaszép munkát végez. A különbség csak annyi, hogy a jól megszokott autó nem áll a feljárón. A csend, ami körbe veszi a házat szinte már fojtogató. Ólom léptekkel indulok a bejárati ajtó felé. A remény, ha kinyitom az ajtót és a családom ott lesz már régen elveszett. A kulcsot remegő kezekkel próbálom a zárba illeszteni, miután kétszer ejtem el. Harry ki veszi a kezemből és tárja fel előttem a múltamat takaró ajtót. Elsőként lépek be, de most nem várnak finom illatok csak a lefóliázott bútorok. Valamint a megannyi emlék, ahogy körbe nézek. Az előszobából félve lépek tovább a nappaliba. Végig simítva a kanapén, a polcokon.

- Kinyissuk az ablakokat? - szólal meg mögöttem a mély rekedtes hang. Eddig csendben kiskutyaként követett. De már lép is a nyílászáró felé, szélesre tárva azokat.

- Na mit szólsz? Milyen? - kérdezem félve, de arcán olyan döbbenet van még mindig. Mint egy gyerek szalad körbe a földszinti helyiségeken. Nincs sok, csak a nappalin kívül a konyha, az ebédlő, és egy mosdó. Valamint a vendégszoba, de azt sosem használtuk, inkább csak tárolóként funkcionált. A súlyos tölgyfa ebédlő asztal mellett találom meg, amit megbabonázva néz.

- Csodálatos! Szerintem nem kéne eladnod! Sőt még kiürítened sem, jó így ahogy van. Annyira gyönyörű, nekem nagyon tetszik! - mondja őszinte csodálattal a szemében.

- Pedig még nem is láttad az emeletet! - mutatok a márvány lépcsősor felé, ami az emeletre visz. Magam előtt terelve a csodálkozót, lép be elsőként a szüleim hálójába. Anya sosem szerette a csicsás dolgokat, ezért mindent sima pasztell színekkel rendezett be. Egyedül a minden igény kielégítő szinte már luxus fürdőt, engedte apának. Amikor építették, közösen tervezték az egészet. Talán azért is fájna áruba bocsátani. Természetesen, abban a helységben kell össze szednem Harry-t az állával együtt.

- Hát én nem hagyom, hogy ezt a csodát eladd. Gondolj bele lenne egy szerelmi fészkünk, a szezon után ide elbújhatnánk a világ elől. - fordul meg ezer wattos mosollyal, mikor eleget csodálkozott. Komolyan van abban valami, amit mond, de az emlékeket akkor is el kell csomagolni. Mielőtt belépne a szobámba, figyelmeztetem.

- Ne feledd, itt a 15 éves Louis lakott. Nem ér kiröhögni! - de már bent is van a helyiségben. Csak mosolyogva forog körbe, mindent aprólékosan szemügyre vesz.