~ Season ~ Befejezett

38. Önálló lépések

Egész héten minden nap mentünk valahova és esténként hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Ma pedig már hajnalok hajnalán vinnyog az ébresztő. Minden egyes porcikám fáj mozdulni sem tudok.

- Én nem megyek sehová, hagyjál! – morgom és még a párnát is a fejemre húzom.

- Ó, dehogynem jössz! Ez a nászútunk, a férjem vagy jössz és kész. Különben is olyan szép emlékeim vannak a repülős szexről. Fel akarom idézni őket! – válaszolja nevetgélve majd ki is mászik az ágyból.

- Szexelni lehet az ágyban is majd berregek és brümmögök én hozzá. Hazzy ne akard a halálomat, öreg vagyok fájnak a lábaim, könyörülj. – rimánkodok utána, nem mintha meghatná bármi is.

- Addig főzök kávét, ki az ágyból hugyos! Vár minket Párizs, Róma. Tempó legyen mert kapsz a nyakadba egy kancsó vizet. – le is trappol a konyhába. Nyögve ugyan, de felkelek. Mármint egyelőre csak felülök az ágyban. Emlékszem nagyon is amikor így keltett, ehhez pedig semmi hangulatom nincsen. Hatalmas sóhajjal tornázom fel magamat, ha belegondolok nem tett rosszat az elmúlt hét. Érezhetően sokat erősödött a lábam. A bot csak biztonságérzetet ad. Egyszál alsóban indulok én is a földszint felé, a lépcső tetejénél azért még meg kell álljak bátorságot gyűjteni. Szorosan kapaszkodom a korlátba beszívott ajkakkal koncentrálok az első lépésnél. Amikor sikerül csak boldog mosolyba szalad a szám, pedig izgulok rendesen. A levegőt visszatartva teszem egyik lábamat a másik után. Ha lassú is vagyok, de legalább egyedül megy. Lehajtott fejjel lépkedek a levegőmet továbbra is visszatartom, annyira koncentrálok. Az utolsó lépcsőfoknál tartok, amikor két erős kar kapja el a derekamat.

- Annyira izgultam úgy éreztem magamat végig, mint a szülők amikor figyelik elindulni a gyereküket. – kap fel, hangosan ordibálva pörget meg. A nyakába kapaszkodva vigyorgok tovább magamra is büszke vagyok nagyon.

- Most már tegyél le mert lehánylak! – nevetek rá és a nyelve már pillanatokon belül a számban van. Mennyei mint mindig, pedig még fogat sem mostam. De most nincs szívem leállítani. A kezem lágyan siklik végig a derekán, hogy a hátsóján álljon meg. Gyengéden szorítom meg és húzom magamhoz közelebb.

- Kész a kávé, bár lehet inkább szeretkeznék veled. – motyogja a számba.

- Mi lesz a repülővel? Akkor nem megyünk? – kérdezem kíváncsian kicsit eltávolodva az ajkaitól.

- A magángép megvár. – kuncogja szemöldök húzogatva. Elkerekedett szemekkel bambulok rá még a számat is elfelejtem becsukni. Érzem az idegtől elkezd rángatózni az egyik szemem és a szar kezdi elborítani az agyamat is.

- Most kezdj el menekülni Paraszt. Hajnali négy óra van, felkeltettél mert megy a gép. De a kibaszott magángép akkor megy amikor te mondod neki! – már hátrál is még akkor is, ha tudja futni nem tudok. Nem baj tartson csak tőlem, ezért elkapom és elverem.

- Cicácska ne csináld. Korán kell oda érjünk a legszebb nászutas lakosztályt foglaltam le magunknak. A legjobb hotelben kilátással az Eiffel toronyra. – néz bánatosan hátrálva a konyha felé még a két karját is szétteszi. Nem tudok rá haragudni annyira gyönyörű és én pedig halálosan szerelmes belé. Karjaimat kitárva indulok felé azért látom rajta tart még kicsit tőlem. Amikor elérem a vállára teszem a kezemet csak áll velem szemben és néz.

- Nagyon szép vagy Hazzy. Az az egy nagy szerencséd, hogy végtelenül imádlak. Viszont add azt a kávét mert mindjárt elalszom és akkor tényleg nem megyünk sehová.