~ Season ~ Befejezett

24. Fáj emlékezni

Reggel a legnagyobb ellenségem a kiabálás majd beszakad a dobhártyám. De, ami ezután következett az igazán felkeltett. A hajnali párna csata sem a kedvencem, bár ez nem csata mert még magamhoz sem tértem igazán. Nagyapám rikácsolva csapkod az egyik párnával, védekezni tudok csak.

- Nem meg mondtam, hogy nincs semmiféle érintkezés házasság előtt. Büdös kölök sosem hallgatsz rám? - nyivákolva dőlök az ágyra visszahúzok magamra egy másik párnát. Tűröm tovább az ütlegeket, egyszer csak elfárad és abbahagyja. Harry ki sem meri dugni a takaró alól a fejét. Amikor nagypapa átmegy az ő felére és őt kezdi el csépelni olyat tesz, ami még engem is meglep. Felpattan az ágyból magával rántva a takarót. Amit körbeteker magán majd dühös tekintettel ál meg a nagyapám előtt. Látom szegényen, hogy betelt nála a pohár épp csak a párna alól lesem az eseményeket.

- Elég ebből Mr. Poulston! Akkor fekszem le az unokájával amikor csak akarok, ha a maga házában akkor itt. Szeretem őt és el akarom venni azt szeretném, ha a férjem lenne. Már nem a középkorban élünk. - elfogy belőle a szó, de a nagyapám csak lemerevedve áll. Harry, mint aki jól végezte dolgát takaróstól letrappol a vendégszobába. Itt hagyva kettesben a még mindig tátott szájjal álló nagyszülőmmel.

- Emma! Emma! Gyere ide gyorsan! - kiabál ki a nagyiért, aki feltűnően gyorsan ide ér. Biztos vagyok benne, hogy itt hallgatózott a folyóson. Még mindig az ágyban fekszem, de a párnát már levettem a fejemről. Felkelni nem merek tekintve, hogy semmi sincs rajtam.

- Te tudtad ezt? Tudtad, hogy az unokánk férjhez fog menni? - mutat rám és kifelé az ajtón. Harry-re célozva.

- Nem drágám nem. De sejtettem csak nem értem miért vagy kiakadva. Fiatalok szerelmesek összeházasodnak, na és akkor mi van? - végig rám mosolyogva mondja ezeket majd hozzám lép és átölel.

- Az van, hogy meg sem hívtak! Nem is szóltak, pedig én akarom átadni az unokámat. - dohogja lehajtott fejjel. Most rajtam a sor, hogy meg vigasztaljam. De az én drága Göndöröm közbelép.

- Sajnálom! Daniel ez egy hosszú történet. Mindent elmesélünk Lou- val. Az esküvőre még eljöhet, szeretnék a szerelmemnek egy szép esküvőt. Persze ha egyszer beleegyezik és hozzám jön. Ahová mindenkit meghívunk, akit szeret. - olyan édes mindjárt elolvadok, erről nem is tudtam. Nem is beszélt arról, hogy ilyen tervei lennének. Miközben mindkét idősebb felé fordul, gyorsan kiugrom az ágyból magamra kapok egy alsót.

- Hát akkor rendben ebéd vagy vacsora közben el is mesélhettek mindent. - mondja kissé megenyhülve. Majd az órájára pillant én is a szekrényen lévőre.

- Öt perc múlva hét, reggeli idő! Aki késik, éhen marad! - mindketten sietős léptekkel veszik célba a konyhát. A táskából előrángatok egy pólót és egy melegítőt, már rohannék kifelé. Harry visszaránt, ijedten kapom rá a tekintetem.

- Komolyan mondta? - de csak bólogatni tudok nyomok a szájára egy puszi. Egymást lökdösve dübörgünk le a lépcsőn, csoda az is egyáltalán leértünk egyben. Az ebédlő asztalnál már mindenki csendben ül, amikor belépünk az összes tekintet ránk szegződik. A reggeli alatt nincs beszélgetés, mégis meglep amikor nagyapám Harry felé fordulva kezdi el faggatni. A munkájáról, mit tanult hová járt iskolába és hasonlók.

- Elmész a házhoz? - fordul a kérdéssel felém. Nem nagyon szoktunk erről beszélni, most sem nagyon szeretnék. A bögrébe temetem a tekintetemet, hátha elmúlik a pillanat és nem kell válaszolnom.