~ Season ~ Befejezett

36. Meglepetés

                                                                             Üdv mindenkinek!

Mivel ma van a 1D 11 éves évfordulója, úgy gondoltam meglepetésként minden könyvemből teszek fel ma is egy új részt.

Puszi mindenkinek, szép napot R. 😘😘

💚💙

Reggel korábban ébredek mint Hazzy szándékomban áll reggelit csinálni neki. Bár azt még nem tudom, hogy fogok lemenni az emeletről. Ahogy azt sem hogyan hozom fel a tálcát. Óvatosan csúszok ki az ágy szélére nehogy felébresszem az alvó Göndört. Amint a lábaim leérnek a földre fel is nyomom magam kicsit reszketegen állok a lábaimon. De most legalább nem fájnak annyira mint szoktak. Ingatag léptekkel indulok el a szoba ajtó felé, szuszogva fújtatva állok meg az ajtóba kapaszkodva. Még visszapillantok az ágyra annyira szép és tényleg az én férjem. Nem hagyott el pedig tettem érte, de mégis kitartott. Halk sóhajjal indulok tovább a lépcső tetején viszont meg is torpanok. Állok egy darabig gondolkodom végül bánatosan ugyan, de leülök a lépcső tetejére. Kínomban a könnyeim is megerednek semmit nem tudok megcsinálni egyedül. Egy nagyrakás csődtömeg vagyok semmi más. Végül utoljára összeszedem és felküzdöm magamat álló helyzetbe valahogy le kell jussak. Már lépnék amikor megérzem a puha tenyeret a derekamra fonódni.

- Édesem hová indultál? – búgja a csodás hangján a nyakamba a kezek tulajdonosa.

- Szerettem volna reggelit csinálni mire felébredsz, de még a lépcsőn sem tudok lemenni. Erre is alkalmatlan vagyok. – hajtom hátra a mellkasának a fejemet még a szemeimet is behunyom hozzá. A sírás újra fojtogatni kezd nem is bírom teljesen visszatartani. Elém lép egy lépcsőfokkal lejjebb a derekamnál fogva tart csak a szemeimbe nézve vár. Megpróbálom egyik lábamat a másik után tenni közben szorosan kapaszkodom az egyik kezemmel a korlátba míg a másikkal az engem tartó karba. Nem két másodperc az út és minden lépcső foknál meg kell ugyan álljak végül sikerül leérni.

- Köszönöm. – suttogom erőtlenül az előttem állónak. Elfáradtam nem is kicsit, de boldog vagyok sikerült még akkor is ha nem egyedül.

- Menni fog minden nappal egyre jobban. – ölel át a nyakába kapaszkodva fújom ki magamat. Az isteni illata most is elbódít, ahogy eddig mindig. Apró puszikat hagyok magam után miközben a hátamat simogatja.

- Na irány a konyha, a férjed éhes! Tessék kiszolgálni. – kuncogja a hátsóm csipkedése közben. Pedig még bírtam volna így ácsorogni a karjaiba. Felvigyorgok rá majd a felém nyújtott botba kapaszkodva indulok a konyha felé. Odabent már könnyebb minden a bútorokba tudok kapaszkodni. A bögréket Hazzy segít még levenni, nehéz a felső szekrényig nyújtózkodni kapaszkodás nélkül. Persze azért nem hagyja ki, hogy közben ne dörgölőzön nekem. A nyakam szívogatása közben.

- Paraszt így nem lesz reggeli, de még kávé sem. – nyögöm félre hajtott fejjel eszemben sincs leállítani jól esik amit csinál.

- Mindjárt végzek veled. Amúgy is időre megyünk nem érünk rá. – morogja azt viszont nem hagyja ki, hogy a keze ne csússzon az alsómba. Mint a forgó szél pördülök meg majdnem el is esek a lábaim is összecsavarodnak.