~ Season ~ Befejezett

12. Kínai nagydíj- Sanghaj 04. 18

Csodaszép az idő, ahogy kinézek a tetőtér ablakán. Louis még alszik, az orvos már a múlthéten levette róla a nyakmerevítőt. Ő pedig saját felelősségére elkezdett edzeni és tegnap már részt vett a szabad edzéseken is. Nem túlzottan örülök, de felnőtt ember aki borzasztón makacs.

Az első este óta nem próbálkoztam többet és nem erőltettem a dolgot. Bármit megtennék, hogy újra bízzon bennem. Kicsit még rosszul esik, hogy nem emlékszik a rádióban elhangzottakra. Pedig tudom, nem ő tehet róla. Ránézek az órára, lassan ideje lenne indulni. Már kétszer szóltam neki, hogy kelljen fel de eddig mindig visszaaludt. Most viszont már egy kancsó vízzel közelítek felé. Tudom mi lesz a reakció, de ha másként nem megy akkor majd így. Csak a kócos feje látszik ki a takaró alól, féloldalt fekszik egyik karja a párna alatt. A sima hibátlan bőrében gyönyörködöm, ahogy a takaró félig lecsúszva fedi a formás fenekét. Olyan kívánatos így, hogy kétszer is meggondolom amit tenni készülök vele. De muszáj, ha másként nem kel fel, akkor majd így. Hirtelen mozdulattal borítom a nyakába a vizet, majd a kancsóval a kezemben rohanok kifelé közben ordibál és utánam ered.

- Baszd meg, baszd meg! Hogy rohadj meg te bunkó paraszt! Állj meg, de kurva gyorsan! - hatalmas röhögések közepette futtatom körbe az egész lakosztályon. A kanapé mögött megállok lihegve, de itt még nem ér el.

- Ezért megöllek! - szűri az összeszorított fogai között, az égkék szemei sötéten villognak. Felmérem a távolságot a bejárati ajtó és a kanapé között. Járatom a szemem az ajkai és az ágyéka között, legszívesebben leteperném itt a nappali közepén.

- Áll a cerkád! - kiálltok fel, mire lenéz. Ezt kihasználva tépem fel a nyílászárót és rohanok ki rajta.

- Lent várlak édes! - ordibálok vissza, a folyosóról. Félő, hogy még nem úsztam meg, ezért a lift helyet gyalog indulok lefelé. De hallhatóan nem jön utánam, viszont az egész emelet tőle zeng. Én pedig már nem is hallom, amit mond. Az aulában már a csapat nagy része jelen van. A busz is megérkezik, amivel a pályára megyünk. Mr. Hisztis is leér, a haja még mindig csupa víz. Dühösen trappol fel a buszra, majd a leghátsó sorba levágja magát. De úgy, hogy véletlenül se üljön senki mellé. Megtartom a szokásos lelkesítő csapatépítő beszédet, de még eszembe se jut mellé ülni amikor végzek. Most jobbnak látom nagy ívben kerülni. A másfél órás út egész jó hangulatban telik, a csapat optimista az időmérővel és a futammal kapcsolatban is. Érkezés után mindenki leszáll a buszról és ki - ki megy a dolgára. Nekem még muszáj a sajtósokkal megállnom beszélgetni pár percet. Mire leérek a box-ba, Louis már az autójában várakozik. Páran már kint köröznek a pályán. Felveszem a fülest, közben már Chris az időjárási adatokat közli vele. Kicsit remegő hanggal válaszol neki. Biztos vagyok benne, hogy a vietnámi futamon történtek miatt még mindig nem érzi magát jól.

- Rendben vagy? - kérdezem. De egy pillanatnyi hatásszünet után válaszol csak.

- Semmi közöd hozzá! - vágja hozzám a szavakat. Tehát még mindig dühös.

- Tomlinson nyílt csatornán vagy! Tudd, kivel beszélsz! - válaszolom neki keményen. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy mindenki előtt bunkó stílust vegyen fel.

- Indulj! De kivételesen várd meg a táblát! Tiszta a pálya, mindent bele. - meg sem várja míg befejezem, már el is hagyja a terepet. Végig csinálja a bemelegítő kört, majd el is indul a gyors körre. De látom az adatokon, hogy ez semmire nem lesz elég.

– Egy kicsit jobb tempóra van szükségünk, Louis. Alan 28, 5-ös köröket fut, te 28, 7-eseket.

– Szóval még nem állt ki, vagy...?