~ Season ~ Befejezett

37. Nyomd a gázt!

... fel is kanyarodunk a főváros felé vezető főútra. Alig két óra és bent leszünk Londonban, kicsit türelmetlen vagyok már. Vajon hová visz Hazzy?

- Na most már tedd fel a kendőt cica! – szólal meg, mikor már Londonban kavargunk egy ideje. Össze is rezzenek a réveteg bambulásból, de teszem amit kér.

- Mennyit megyünk még Harry? Ugye nem valami tömeges helyre viszel? Oda nem akarok menni. – fonom keresztbe a karjaimat magam előtt. Majd inkább csak az ölembe eresztem le mindkettőt és idegesen morzsolgatom az ujjaimat.

- Ne aggódj nem lesz rossz. Na itt is vagyunk! A hangok és az illatok alapján találgathatsz, de lesni nem ér! – mordul rám miközben segít kiszállni a kocsiból. A szag alapján egy benzinkút olyan erős az üzemanyag szag. A kezembe adja a botomat a másik oldalról karol belém. Kicsit még sétálunk majd megállunk, a derekamat megfogva tart hátulról. Amiért nagyon hálás vagyok, remegnek a lábaim a terheléstől és az izgalomtól is.

- Nos? Szerinted hol lehetünk? – kérdezi halkan a fülembe súgva persze a lehető legerotikusabban. Majd a fejemet hátra hajtom a mellkasának úgy fordítom felé az arcomat.

- Nem tudom, talán egy benzinkúton? – csak halkan kuncog és szorosabbra fonja körülöttem a karjait. – Áruld el Paraszt, kérlek. – fogom könyörgőre. De csak lehúzza a szememről az anyagot. Az egész csapat a szerelőktől a mérnökökön át, mindenki csendben áll velem szemben közrefogva egy asztalt. Rajta torta meg az isten tudja micsoda még. Na pont ezt nem akartam, nem akartam látni őket. Ők se lássanak engem, így nem. A lábaim kezdenek gyengülni Harry karjaiba kapaszkodok. Lehajtott fejjel állok csak, annyira nem megy rájuk nézni sem. Halkan erednek meg a könnyeim miközben megfordulok Harry felé.

- Édesem csssss. Semmi baj nincs. Ők mind azért vannak itt, hogy megünnepeljék a visszatérésedet. Most örülnöd kellene, nem sírni. – suttogja a nyakamba, szorosan átölel.

- De én nem térek vissza Hazzy, már sohasem. Hát nem látod? Szégyellem ezt az egészet, ide sem szabadott volna hoznod. – nyüszítem és nem tudok már a remegésen úrrá lenni.

- Bizony bébi visszatértész, ha én mondom. Higgy nekem! Csak várd ki a meglepetést van még. – ereszt el óvatosan, de azért a karját vissza adja. Lassan, de biztosan vezet oda mindenkihez kezet fogni. Az utolsó ember a legnagyobb meglepetés a sorban és hirtelen azt sem tudom most mit is kellene vele csinálnom. Csak állok rámeredve a fiába kapaszkodva.

- Örülök Louis, hogy újra itt vagy köztünk. Sajnálok mindent és szeretnék bocsánatot kérni tőled. Vagyis inkább mindkettőtöktől. Tőled is fiam. – nyújtja felé a nagy és kemény Mr. Styles a kezét egy kézfogásra. A tekintetemet kapkodom közte és Hazzy között. Végül kicsit bátortalanul ugyan, de én is béke jobbot nyújtok neki.

- Köszönjük Apa. Ez igazán sokat jelent. – öleli meg az idősebbet azért én erre nem vetemedem. Chris lép mellénk a háta mögött összefogja a kezeit, kíváncsian vár.

- Lassan itt az idő Harry, megyünk? – kérdezi szemöldök húzogatva. Desmond csak hatalmasat vigyorog én meg nem értek semmit. De el is viharzik valamerre a többieknek valamit kiabálva. Azok szét is szaladnak szinte senki nem marad a hangárban. Ketten maradunk Hazzy-vel idegesen kapok a keze után.

- Hova, hova mentek? – remeg a hangom is nem csak a lábam. Nincs itt a botom akkor mibe fogok kapaszkodni, ha itt hagy.

- Te is jössz. Most jön a további meglepetés! Utána visszajövünk és megesszük az összes tortát. – Mr. Styles meg is áll mellettünk egy golfkocsival.