~ Season ~ Befejezett

⁓ Epilógus ⁓

Az idei szezont én nyitottam meg, csak ezért kellett beautóznom már kora reggel Londonba. Még akkor is, ha nehezemre esett eljönni otthonról. Egész délelőtt még csak egy üzenet sem érkezett Harry -től, nekem meg nem volt időm felhívni. Amint végzek beszaladok az irodába a holmimért, a telefont felkapva tárcsázom is. Nem veszi fel, de még a vonalast sem. Kopogásra fordulok meg Desmond áll az ajtóban.

- Igen? – fordulok felé.

- Holnap átmennénk olyan négy körül, ugye lehet? – kérdezi a kezét tördelve.

- Persze, elvileg otthon vagyunk. Bár most nem érem el Hazzy- t, nem tudom tőle megkérdezni. Fogalmam sincs mi lehet. – motyogom, igencsak későre jár már az idő így is lesz este nyolc mire Doncaster-be érek.

- Igen tudom próbáltam már én is hívni, de nekem sem vette fel. Inkább indulj nézd meg mi van vele. Majd azért csörögj, ha haza értél. – mondja, csak bólintok és már ott is hagyom nem akarom húzni az időt. Nagyon aggódom, fogalmam sincs mi lehet vele.

- Rendben majd hívlak! Szia. – kiabálom vissza a folyosó végéről. Az elmúlt 10 évben sokat változott a viszonyunk. Határozottan mondhatom jó lett. Sokat van nálunk, ahogy mi is sűrűn át szoktunk hozzá járni. Egész úton ezen jár az agyam, de legalább nem Hazzy- n aggódom. Biztos csak lemerült a telefonja vagy valami. Azt is kinézem belőle, hogy lerakta valahová és nem találja. Komolyodtam annyit, hogy már nem hajtok át Londonon mitha egy forma 1 -es pálya lenne.  A kocsifelhajtóra érve pillantok fel a házunkra, sötét honol minden ablakban. Na ez nem kicsit lep meg, elmenni biztos nem ment el sehová. Egyre idegesebb vagyok, talán valami baja esett. A bejárati ajtót felszakítva lépek a nappaliba, a látványba is belefagyok ami bent fogad. Hatalmas rumli, mindenhol szennyes ruhák és egyéb széthajigált dolgok. A szám is tátva marad, amit nem is tudok becsukni. Csak már akkor amikor meglátom a drágámat kiterülve a kanapén. Mögé lépve a hajába süllyesztem az ujjaimat majd az arcomat is. Ragad és büdös, úgy horkol mint a medve. Még a nyála is csorog, szegénykém biztos nagyon elfáradt. A kupiból ítélve ezen nem is csodálkozom.

- Szia édes, megjöttem. – motyogom a fülébe, csak a kislámpa világít. De annak fényénél is jól látom, hogy a rajta lévő póló és a melegítő is foltos. Álmos szemeit résnyire nyitja, de mint egy zombi úgy néz rám.

- Szia. – suttogja vissza hangja nagyon erőtlen. Lágyan simogatom végig a szépséges pofiját.

- Gyere colos, megfürdetlek. Aztán inkább az ágyban aludj kedvesem. – lépek elé, hogy felsegítsem. Hálásan kapaszkodik és hagyja felhúzni magát.

- Lou bébi nekem nincs erőm. – nyüszíti el magát. A derekát szorosan fogva vezetem fel a lépcsőn, majd a hálóba érve leültetem az ágy szélére.

- Segítek édesem mindenben, engedek vizet addig vetkőzz le. – s már ott is hagyom, nem vagyok benne biztos, hogy ebben az állapotba fog neki menni. Ahogy fülelek a házban csend honol. Ez vehetem baljós csendnek, nagyon remélem nem. Megengedem a vizet, míg megtelik a kád addig vissza megyek Hazzy -ért. Persze már hanyatt dőlt az ágyon és elaludt. Pár pillanatig gyönyörködöm benne, a póló fel csúszott a hasán így látni engedi azt. Óvatosan lépek közelebb és nyomok a pocakjára egy puszit. Fel sem ébred. Nagyon vágyom már rá, hetek óta nem szeretkeztünk. Persze ezt nem róhatom fel neki, nem az ő hibája. Megemelve a csípőjét húzom le róla a nadrágot, erre azért mocorog kicsit. Fel is ébred két könyökére támaszkodva néz, tekintetén látom nincs is igazán ébren. Együttműködően tápászkodik fel és segít levenni a többi ruhát is magáról. A háta mögött segítve vezetem a fürdőbe, majd a kádba is segítek neki beszállni. Csak ül és meg sem mozdul, miután lemosom mindenét még a haját is már egyedül szál ki. A törölközni megy neki egyedül is, bár igen bizonytalanul áll a lábain.