rich ||george russell fanfiction||✔️

19.

Már éjfél is elmúlt, és csak úgy ültünk a teraszon és beszélgettünk. Vagyis pontosabban a többiek beszélgettek, én pedig inkább csak hallgattam őket, vagy esetleg Lilyvel váltottam pár szót. Szégyelltem magamat, egyrészt azért, mert csak elrontom a hangulatot a saját nyomott érzéseimmel, másrészt pedig azért, mert a mellettem helyet foglaló lány az egész délután során próbált közeledni felém és jobban megismerni. Én azonban mintha megint visszaestem volna a saját világomba, nem törődtem velük, és még mindig azt a két órája kitöltött bort iszogattam.

-Szerintem mi lefekszünk. -állt fel Alex az asztaltól miközben jelentős pillantásokat küldött a többiek felé-

-Ja igen, korán keltem én is, teljesen elfáradtam. -kapott észbe Charles-

-Most miaz? -nézett fel rájuk Lando mikor már csak őt várták- Én tök jól elvagyok itt.

-Gyere csak Norris, mutatok neked valamit. -intett Charles ezzel beinvitálva a britet is-

-Jóéjt srácok. -mosolyogtam rájuk-

-Gyere. -állt fel az asztaltól George is mikor mindenki otthagyott minket-

-Hova? -néztem rá furcsán-

-Csak gyere. -rázta meg a fejét mosolyogva és már bent is volt a házba- Öltözz fel, fázni fogsz. -mondta én pedig szobájába bemenve kerestem valami melegebbet a táskámba, csak hogy épp ez nem igazán jött össze szóval a fiú szekrényét feltúrva szolgáltam ki magamat-

-Nem, nem mondasz semmit. -tettem fel a kezemet mikor visszaértem Georgehoz és már épp mondani készült valamit-

-Nem is akartam. -vigyorodott el-

-Igen, mert pont úgy ismerlek. -vettem magamra a kabátomat és a cipőmet is majd kilépünk a házból-

Az út csendesen telt, nem szóltunk egymáshoz és ez talán így is volt jó. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de tíz perc kocsikázás után már igencsak kezdett ismerős lenni a környék.

-Gyere. -parkolt le ugyanannak a dombnak az aljába, mint a múltkor amikor elmentünk kajálni, azonban a tetejére felérve most sokkal szebb látvány fogadott- Hallgatlak. -terített le egy plédet amit a kocsiból vett ki majd helyet is foglalt rajta-

-Mi akarsz hallani? -sóhajtottam és helyet foglaltam mellette-

-Mi a baj? És ne is tagadd, tudom hogy van valami. Egész nap szinte meg sem szólaltál. -kérdezte én pedig nem válaszoltam neki, hanem rá sem nézve figyeltem tovább a várost- Carl... -szólalt meg egy kis idő után halkan-

-Csak nehéz róla beszélni. -fújtam ki egy adag levegőt és felhúzott lábamra hajtottam a fejemet-

-Nem fontos, én csak szeretném ha tudnád hogy meghallgatlak. Nem akarlak kényszeríteni rá. Mi történt az éjszaka? -kérdezte de én továbbra is csendben ültem mellette-

-18 voltam. -kezdtem bele szaggatott sóhajjal- A 18. születésnap egy olyan dolog amit meg kell ünnepelni. Számomra az sem volt több egy újabb számnál, de a legjobb barátnőmnek igen. Bulit szervezett nekem. Mindenre emlékszem ami aznap történt. Mike, a barátom értem jött este. Azt mondta, hogy elvisz vacsorázni. Megérkeztünk a helyre, aztán amikor beléptünk ott volt egy csomó ember akik mind miattam jöttek el. Nayara meglepetés szülinapot szervezett nekem, odahívva mindenféle embert akik közül ismertem összesen vagy tizenötöt de őket is csak látásból. Tudni kellett a lányról, hogy imádott minden féle bulit és amint erre lehetőség volt, ő meg is ragadta azt. Ittunk, nem is keveset, szinte senki nem állt már a lábán, még velem is elszaladt a ló. Annyira gyorsan történt az egész. -töröltem le arcomról egy könnycseppet- Mike, Nayara, pár srác és én, kint álltunk a hely előtti apró teraszon. Bugyuta dolgokról beszélgettünk, nevetgéltünk, miközben kinek pia, kinek a cigaretta volt a kezébe. A lány egyszerűen csak túl pörgött és egyik pillanatban már a korláton ült, hogy ő márpedig megmutat valamit. Egy pillanat volt az egész, az alkohol dolgozott a testében, nem figyelt eléggé, megcsúszott a keze és másodperceken belül a kemény betonon kötött ki. A fiúk ébresztgetni próbálták, azonnal mentőt hívtak és leállították a bulit. Bentről is kijöttek a legtöbben, körülálltak minket, de azt hiszem senki nem tudta felfogni hogy mi is történt pontosan. Hamarosan megjelent a rendőrség, elkezdtek hazaküldeni mindenkit, a többiektől akik látták az eseményt, pedig vallomást vettek fel. Az volt az utolsó, hogy láttam a lányt, ott azon a szombat éjszakán mikor eszméletlenül és vérző fejjel feküdt a hideg betonon. Nem tudták megmenteni az életét. A mentőautóba betéve szinte azonnal kórházba szállították, de mindhiába, két óra múlva minden remény eltűnt. -folytattam, könnyeim pedig egyre gyorsabban folytak le arcomon- Fogalmam sincs, hogy hogy kerültem haza azon az éjszakán. Amint megtörtént a baleset, sokkot kaptam. Másnap reggel, szinte semmire nem emlékezve mentem le a konyhába ahol anya és apa vártak rám, majd közölték velem a hírt. Nayara az éjszaka folyamán elhunyt. Az egyetlen ember akire számíthattam, többé már nem volt ott nekem. Teljesen egyedül maradtam, és azt hiszem akkor kezdtem el felépíteni magam köré azokat a bizonyos falakat. Régen volt már, heti két alkalom pszichológus után sikerült feldolgoznom a történéseket közel fél év múlva. Viszont az a fél év rettenetes volt. Nem volt olyan éjszaka, hogy ne álmodtam volna a balesettel kapcsolatban, hogy ne játszódott volna le előttem minden. Mindig egy emlékkel több jött és mindig egy fokkal jobban fájt. Ez volt a múltkor Barcelonaban, és tegnap este is. -fejeztem be remegő hangon-

Nem mondott semmit, és nem is kellett hogy mondjon rá bármit is. Nem szerettem ha sajnálnak, az eset után pedig a szánakozó tekintetekből pont eleget kaptam. Mivel ismert családokról volt szó, a média természetesen nem egy formában lehozta, apámnak és az embereinek pedig nem egy nap volt mire minden cikket eltűnttettek.

-Sajnálom, én nem szerettem volna feltépni a sebeket. -mondta halkan a fiú mire rákaptam a tekintetem-

-Nincs gáz, végülis jogod van tudni róla. -engedtem meg egy halvány mosolyt még mindíg a sírás szélén állva, a fiú pedig biccentett a fejével jelezve hogy menjek közelebb- Nem akartam elrontani a mai napot. -motyogtam a mellkasának dőlve, de olyan halkan, hogy az is csoda volt hogy meghallotta-

-Nem rontottál el semmit, ne is gondolj ilyeneket. -mondta miközben egyik kezével magához húzott- Holnap is lesz nap, a srácok ugyanúgy itt lesznek, bőven lesz időd kivenni a részed a dolgokból és megismerni őket még jobban.

-Tudom, csak egyszerűen nem akartam elrontani a hangulatot. Eszembe jutottak azok a napok amikor még mi is tartottunk ilyen délutánokat. Megrohamoztak az emléket és átvették az irányítást az agyam felett.

-Visszamenjünk? -tette fel a kérdést pár perc múlva-

-Lehet haza kellene mennem. Elvégre, szegény Lando is kiszorult a kanapéra.

-Persze, te sem gondoltad komolyan, hogy az éjszaka közepén beállítunk hozzátok, hogy ja, Mr. Madrona egyébként minden rendben a lányával, csak viccből sírt, de minden a legnagyobb rendben van jól érezte magát ma. -mondta vékonyabb hangon én pedig akartalanul is elnevettem magamat- Nameg, nem fogok Norrisal egy ágyban aludni. -húzta el a száját- Ha úgy van holnap hazadoblak. -nézett rám- De csak azzal a feltétellel ha utána vissza is jössz velem.

-Majd megbeszéljük. -álltam fel, majd a plédet magamhoz véve indultam az autó felé-

Mikor visszaértünk, a házban már teljes csend honolt, ami nem volt meglepő, tekintve hogy több mint egy órán keresztül kint voltunk. Az ajtót óvatosan kinyitva mentünk be, onnan pedig rögtön tovább George szobájába, hogy még véletlenül se keltsük fel a kanapén alvó fiút.
Továbbra is szótlanul vettem ki táskámból a pizsamámat majd indultam a fürdő felé.

-Fázol? -kérdezte George mikor beléptem a szobába magamon hagyva a pulcsiját-

-Nem annyira -vontam vállat ő pedig már egyedül is hagyott én pedig befeküdtem a meleget nyújtó takaró alá-

-Akarsz nézni valamit? -jött vissza nem sokkal később, majd törölközőjét a székre dobva feküdt be mellém-

-Nem, már inkább nem. -ingattam meg a fejemet felé fordulva ő pedig ezzel a lendülettel kapcsolta le a mellette lévő kislámpát így már csak az ablakon szűrődött be némi fény- Tudod... -kezdtem bele megtörve a csendet- Asszem köszönöm hogy még azon a vacsorán odajöttél hozzám, aztán pedig nem hagytad annyiba a dolgot. -kúsztam közelebb, ő pedig halkan felnevetve tette fejem felé a kezét hogy mellkasára hajthassam a fejemet-

-Ha valaki megtudná, hogy néha milyen érzelmes szövegekkel tudsz előrukkolni, nem kicsit lepődne meg -szórakozott a hajammal-

-Neked muszáj mindíg mindent elrontanod? -néztem fel rá durcásan ő pedig hatalmas vigyorral az arcán ingatta meg a fejét-