rich ||george russell fanfiction||✔️

23.

Hazaérve még mindig egy erős fejfájással szálltam ki a kocsiból. Az út közben próbáltam magamat stabilizálni lelkileg azonban ez nem igazán jött össze, így csak reménykedem benne, hogy jelenleg senki nincs itthon aki bármit is kérdezhetne.
A nagy, üres lakásba belépve azonnal a szobám felé vettem az irányt majd az ágyba bedőlve kezdtem neki az agyalásnak ami valószínűleg az egész délutános programom lesz. Fogalmam sincs, hogy mit miért tettem, fáradt voltam és egyeltalán nem kiszámítható. Egyszerűen csak feldühített a cikk, és az amiket írtak rólam, mert hogy több is volt belőlük. Volt ahol csak leírták, hogy együtt láttak minket, és hogy mennyire örülnek a pilóta új kapcsolatának, azonban volt egy, ami túl hamar ingatott meg lelkileg. Lényegében több kép volt rólam és Georgeról amik mind korábban készültek, aztán azt is sikerült elkapnia valakinek amikor Charles hozott haza és vele beszélgettem mosolyogva a piros lámpánál. Sosem érdekelt, hogy mit mondanak rólam, de azt kritikán alulinak tartom, hogy az emberek pofátlanul állítanak rólam minden olyan dolgot ami meg sem történt. Miután elolvastam, átdobtam apának aki a kezébe vette a dolgot és azt mondta, hogy intézkedik, George pedig pont akkor jött be a szobába úgy téve mintha ő semmiről sem tehetne.

Pedig tehetett, méghozzá nem is kevés dologról, de átgondolva egyeltalán nem azokról amiket hirtelen felindulásból vágtam a fejéhez. Az estéből csak nagyon halvány foszlányok vannak meg, fogalmam sincs, hogy mi ütött belém egyeltalán akkor amikor elkezdtem inni. Valószínűleg a környezet miatt, ezzel próbáltam meg elfelejteni a történteket és így akartam elengedni magamat, hogy végre szórakozhassak. Ezzel pedig azt hiszem hogy, kicsit túl lőttem a célon.

Abban viszont reggel is és még most is biztos vagyok hogy bármit is tettünk a pilótával, nem bántam meg. Ismerem Georgeot, tényleg tudom hogy semmi rosszat nem tenne velem, pont ezért nem is mentünk tovább az este és pont ezért hiszem el neki azt amit mond. Most viszont mégis itthon vagyok és egyedül fekszem az ágyban ahelyett, hogy normálisan tisztáztuk volna a dolgokat és még a mai napot is velük tölthettem volna. Holnap délelőtt indul a gépem, én pedig nem kis időre hagyom itt Angliát, ezzel együtt pedig a fiút is, azonban makacs természetem mégsem engedte, hogy visszamenjek hozzá. Mert nem csinálhattam ezt. Nem szaladgálhattam ide-oda egész nap csak azért, mert vannak hülye pillanataim, és azért, mert amióta megismertem tényleg felfordult az életem. A tökéletes álcát mutató Carla Madronaból már egyre kevesebb volt, ez pedig semmiképp nem jelentett jót, tekintettel arra, hogy amint sebezhető leszel valahol, ott fognak először belédszúrni. Én pedig ezt nem tehettem meg. Nem engedhettem meg magamnak azt, hogy a továbbiakban teljesen megnyíljak másoknak, mert mi nem az a család vagyunk. Ha valaki ide belát, vagy ha valaki meglátja az igazi arcomat annak csak rossz vége lehet.
Azonban élveztem ezt a pár napot. Kicsit talán olyan volt mintha gondok nélkül élnék és mintha csak egy, átlagos fiatal lennék. Azonban ez nem így volt és soha nem is lesz így.

Gondolataimból a telefonom folyamatos rezgése rántott vissza a valóságba, így kezembe véve néztem meg hogy ki az aki ennyire el akar érni.

Lily
Minden rendben Carla?

Lily
Hívj fel majd kérlek

Lily
Aggódom érted

Lily
Este megyünk haza, ha gondolod össze is futhatunk valahol addig...

A lány aggodalma megmosolyogtatott,azonban hirtelen ismét rossz érzés kapott el, hogy megint én voltam az aki elrontotta a hangulatot.

-Carla! -szólt bele a lány megkönnyebbülve- Minden oké? Hova tűntél?

-Persze, minden rendben van. -nyeltem egy nagyot- Hazajöttem. Átadnád a többieknek kérlek, hogy bocsánatot szeretnék kérni amiért ismét megöltem a bulit?