Szombat reggel igyekeztem időben felkelni és összeszedni magamat ugyanis a szüleim különösen ragaszkodnak ilyenkor a közös reggelihez. A vacsoránkat minden nap próbáljuk együtt elfogyasztani, a szombat pedig a reggelis napunk, tekintve hogy estére mindíg van valami program. És ez most is így volt. A házban már mindenki sürgött forgott, különböző cégek jöttek hogy még szebbé varázsolják lakásunkat az esti partyra.
-Carla, a mai este fontos, nem szeretném ha úgy jelennél meg mint a legutóbbi alkalomkor. -nézett rám rosszállóan apa aki mellettem foglalt helyet-
-Minden tőlem telhetőt megteszek -mosolyogtam rá-
Valahogy a kiöltözés sem volt az én stílusom. Mindíg is inkább a sportosabb ruhákat szerettem, vagy az olyanokat amik elegánsak voltak, viszont csak egy bizonyos szinten. A múltkor pedig azt hiszem inkább a sportos és hétköznapi felé húzott a ruházatom, mint az elegáns felé amit a szüleim nem néztek jó szemmel. Milyen meglepő. Valljuk be, ez az egész nem az én stílusom. De természetesen ezt senkinek nem kellett megtudnia.
Furcsa hogy más ölni tudna egy ilyen életért, én viszont ki akarok ebből kerülni. Más örülne annak, hogy mindene -sőt, túl sok mindene is- megvan. Örülne annak ha már a hatodik Prada táskát kapná meg, a több tíz pár márkásabbnál márkásabb magassarkú mellé.
A reggeli közben minden féle hivatalos dologról esett szó, főképp olyanokról amihez nem tudtam hozzászólni. Üzlet így, üzlet úgy, ilyen beszállító, olyan befektető. Apa imádta a munkáját, egy percre sem tudott szabadulni tőle.
Miután végeztünk, a szobámba mentem hogy elüssem az időt estéig, valamint szépen lassan készülődni kezdtem.
Fél hatkor már készen voltam, így a szobámat kulcsra zárva hagytam el azt, hogy szüleimet megkeresve én is csatlakozhassak hozzájuk egy pezsgő kíséretében és bugyuta mosolyt varázsolva a fejemre kápráztassam el őket. Mert ez így működött. Volt a fiatal csinos lány, aki ha megjelent hirtelen azonnal könnyebben mentek a dolgok.
-Elnézést, ha megbocsájtanak. -bólintott apám majd rám nézve engem is magával invitált egy újabb család felé-
Hárman voltak, sosem láttam még őket. A fiú nem lehetett több huszonegynél, haja pontosan beállítva, úgy ahogy azt anyu elvárja tőle, drága zakója pedig egy gombbal összefogatva hogy elegánsan nézzen ki. Úgy nézett ki mint a többi gazdag srác, felvéve a mosolyát -amitől minden lány elolvad- közelítettek felénk családjával.
-Steve! -bólintott mosolyogva apám az idegen férfi felé majd kezét nyújtotta neki- Örülök hogy végül el tudtatok jönni.
-Ugyan, hogyan hagyhatnánk ki ezt az eseményt. Végre rájöttél hova éri meg költözni. -mondta csipkelődve a férfi- Na és ki ez a szép hölgy melletted?
-Elnézést, mi még azt hiszem nem találkoztunk. -mosolyogtam kedvesen- Carla Madrona -nyújtottam neki a kezemet egy kézfogásra, ő azonban apró csókot lehelt rá. Utálom a gazdagokat.-
-Steve Russell, örülök hogy végre megismerhetjük magát. Hallottuk, hogy átveszi majd az apja cégét. Ő itt a feleségem, Alison Russell, ő pedig a kisebbik fiam, George Russell. -mutatott feléjük mire fia a példáját követve kezet csókolta nekem, a nő pedig csak mosolyogva bólintott-
-Én is nagyon örülök a találkozásnak. Igen, amint oda kerülök én fogom átvenni a céget. -bólogattam megerősítve az információját-
-Bárcsak George is így állna a dolgokhoz. -sóhajtott Mr. Russell mire felesége csak megrázta a fejét, jelezve hogy ne most kezdje-
-Mindannyian tudjuk, hogy George másban jó. -mosolyodott el kedvesen az apám- És persze ott van Benjy. Azt hiszem ő lesz a tökéletes utód.
Nem sokáig volt időnk beszélgetni a családdal mivel köszöntenünk kellett az újabb vendégeket. A fiú tekintetét végig magamon éreztem, egy percre sem akart elszakadni tőlem, mintha az első pillanattól kezdve átlátott volna rajtam és a hamis mosolyomon.
Miután a legtöbb várt vendég megérkezett, apa mikrofont ragadva jelentette be az új befektetését egy olajgyártó cégbe. Mind tudjuk hogy ez nem volt igaz, valójában csak szimplán felvásárolta a céget ahol mindenki megmaradt a saját maga posztjában és csupán csak annyi változott hogy lett egy új főnökük az apám személyében.
Túl voltunk a finoman fogalmazva is nagyon puccos és elit vacsorán, egy jazz zenekar pedig kellemes zenét szolgáltatott mire többen is táncolni kezdtek. Természetesen engem is megtalált egy-két újságíró akik előszeretettel faggattak az új együttműködésről én pedig egy méregdrága pezsgővel a kezemben magabiztosan és mosolyogva válaszoltam nekik, természetesen mindenféle üzleti titkot kihagyva.
Jól kezeltem a sajtót, az évek alatt ehhez is hozzászoktam mint minden máshoz. Ezt a részét kifejezetten szerettem a dolognak. Szerettem ha rólam beszéltek, szerettem ha sok embert érdekelte az hogy mit csinálok, és másokkal ellentétben nekem azzal sem volt nagyobb bajom ha fotósok követtek egy két helyre és különböző cikkeket jelentettek meg rólam. Szerettem a tudatlan embereket, számomra viccesek voltak, nameg ha valami olyan látott napvilágot aminek nem kellett volna akkor azt az apám elintézte, mintha meg sem történt volna a dolog. Nem voltam balhés lány, tekintve hogy nem is nagyon jártam semerre azonban az a bizonyos tizennyolcadik születésnap egy időre az én életemet is megpecsételte. Apám mindent eltüntetett ami akkor megjelent ezzel kapcsolatban, mára már tényleg csak az emlékszik rá aki nagyon el volt foglalva a családunkkal. Ennyiben volt jó ez az egész, akaratlanul is kaptam egy kisebb hírnevet amit igyekeztem kihasználni.
Tíz óra is elmúlhatott már mikor az udvar felé vettem az irányt ahol az ajtó mellett páran dohányoztak. Elhaladtam mellettük majd a kert közepén lévő pavilonhoz sétáltam. Kezdtem unni ami bent folyt, alig vártam hogy végre mindenki lelépjen és vége legyen ennek az egésznek. Sóhajtva könyököltem a korlátra és éreztem ahogy a hűvös szellő megérinti a bőrömet. Így június vége felé még mondhatni jó volt az időjárás, ma pedig kimondottan kellemes idő volt Londonhoz képest. Nem tudom meddig állhattam kint, de egy idő után lépteket hallottam magam mögül, hamarosan pedig ő is mellém könyökölt. A drága parfüm illata azonnal orromba szökött. Kellemes, jó az ízlése.
-Miért álldogálsz itt egyedül? -szólalt meg, mire az erős brit akcentus hallatára kirázott a hideg-
-Kijöttem levegőzni. -válaszoltam kimérten miközben igyekeztem semmilyen érzelmet nem kimutatni-
-Jól gondolom, hogy egyeltalán nem bírod ezeket az összejöveteleket? -nézett rám George-
-Te csak ne gondolj sehogy, semmit. -válaszoltam majd rá sem nézve hagytam ott-
A nappaliba visszaérve megkerestem a szüleimet majd erős rosszullétre hivatkozva felmentem a szobámba. Fogalmam sincs meddig tarthatott a vendégeskedés de az utolsó emlékem az volt hogy éjfélkor valakik még nagyon nevettek valamin.
_______________________________________
INSTAGRAM
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
