rich ||george russell fanfiction||✔️

1.

Esős idő van, bár ez nem meglepő. London már csak ilyen. Unottan keltem ki az ágyamból, úgy mint majdnem minden reggel. Fürdőszobámba átsétálva elvégeztem a reggeli rutinomat majd a konyha felé vettem az irányt. A nagy fehér lépcsőn sétálva még mindíg elveszettnek éreztem magamat. Egy hónapja költöztünk át ide Spanyolországból. Ott valahogy minden sokkal kedvesebb volt számomra azonban hiába töltöttem idén a húszat, a szüleim nem engedték hogy ott maradjak vagy hogy esetleg máshova költözzek, így jönnöm kellett velük.

Az apám Samuel Madrona akit sokan Spanyolország leggazdagabb emberének neveznek. Talán igaz is. Örökölte a céget a nagyapámtól, ezzel együtt pedig a hírnevet, a hatalmat, a befolyást és a pénzt is. Ez egy olyan világ ami kívűlről gyönyörű azonban ha valaki belelátna a dolgokba akkor egy hét múlva sírva könyörögne azért, hogy itthagyhassa ezt az egész banzájt. Tömérdeknyi rosszakaró, rengeteg ellenség, számtalan piszkos ügy.

-Jó reggelt Aranyom. -mosolygott rám kedvesen Margaret aki éppen a reggelit pakolta el- Mit adhatok neked?

-Ugyan, ne fáradj, megcsinálom magamnak. -simítottam meg a nő karját majd készíteni kezdtem a zabkásámat-

Konkrétan Margaret volt a második anyám. Ha a szüleimnek el kellett utaznia az üzlet miatt, vagy csak szimplán kiruccantak valahova akkor mindíg ő vigyázott rám. Ő volt a család szíve, mindíg mosolyt csalt az arcomra és bármi volt, meghallgatott. A szüleimmel nem mondanám hogy fényes volt a kapcsolatom. Alig voltunk együtt, míg a gyerekek a többi vele egyidőssel játszottak délutánonként én magán iskolába jártam, a gimiben pedig magán tanuló  voltam, a suli után pedig általában otthon ültem és tanultam, hétvégente pedig különböző vacsorákra jártam. Ebből adódóan pedig barátaim is alig akadtak. Ha nyitottam valaki felé akkor vagy neki mondták azt hogy nem szabad, vagy nekem. Apám az az ember aki nem ismerkedik az alsóbb rétegekkel, így én sem tehettem. Le voltam korlátozva, a gazdag barátaik gyerekeire pedig kicsit sem voltam kíváncsi.

Egy viszonylag ismert modellügynökségnél modellkedtem már második éve, valamint az oxfordi egyetemen tanultam marketing szakon, viszont köztudott volt, hogy csak a papír miatt. Az egyetemet messziről elkerültem, megkaptam az anyagokat majd egyedül megtanultam azokat és bejártam vizsgázni. Egyértelműen arra várt az egész család, hogy majd én veszem át a céget ami valljuk be nekem sem volt ellenemre, főleg úgy hogy most még semmiben nem számít a szavam. Elmegyek egy-két megbeszélésre de apám, mint vezérigazgató mindent úgy csinál hogy az nekem és neki is jó legyen. Szerinte nem vagyok még elég felnőtt a feladathoz, amikor pedig majd úgy gondolja hogy ő már belefáradt akkor teljesen az enyém lesz a cég. Azonban mire ez bekövetkezik még úgyis várni kell pár évet, addig pedig beletanulhatok a dolgokba.

Péntek révén holnap újabb vacsorára kerül sor a Madrona családban. A szüleim erre a hétvégére tervezték hogy "megünnepeljék" a Londonba költözésünket, valamint apám egy bejelentést is tesz a céggel kapcsolatban. Más azt gondolná, hogy az ilyeneken a család és a barátok vesznek részt, azonban ez egyáltalán nem így van. Pár befektető, pár szintén vastag pénztárcájú család, pár újságíró. Mindenhol csillogás, drágábbnál drágább ételek és italok, hatalmas hazugságok, esetleg egy két megcsalás.
Csupán csak muszájból vettem részt ezeken, és azért mert az senkinek sem hiányzik hogy az apám berágjon rám.

A szüleimmel nem igazán találkozom nap közben, mindíg van valami dolguk. Anya általában vagy vásárolni van valamelyik barátnőjével, vagy bemegy az irodába vagy pedig itthon van és fogalmam sincs mit csinál. Apa szinte egész nap a dolgozójában ül, mondhatni az az ő szent helye. Néha egy két ember jön-megy nála de nagyobb mozgás nem jellemző a házban.

A házban ami még mindíg olyan nagy és hűvös nekem. Az alsó szinten van egy hatalmas nappali, a mellette lévő helyiségben pedig egy szintén nagy étkező. A konyha az étkezővel szemben található amit leginkább csak a szakácsaink, Margaret, és Robert -aki apa egyféle asszisztense- használnak. A nappaliból egy hatalmas ajtó nyílik a kert felé ahol egy kisebb méretű teniszpálya és egy óriási medence foglalta a helyet. Körülötte természetesen centiméter pontossággal levágott fű és bokrok szépítettek az udvart. Az alaksorban van egy edzőtermünk ami mellett a játékszoba található. A felső szintre vezető lépcső hófehér márványból készült, tehát pont olyan színben tündökölt mint a ház legtöbb része. A lépcsőn felérve balra egy fürdő és két szoba volt, ami közül az egyik az anyáéké, a másik pedig egy vendég szoba amit igazából sosem használt senki. A jobb oldali szárnyban két vendég szoba kapott helyet egy közös fürdővel, a folyosó végén pedig az én szobám volt. Talán ez a legnagyobb szoba a házban a saját fürdőjével és gardróbjával együtt. Hiába volt az enyém, és hiába szerettem mert gyönyörű volt, valahogy mégsem tudtam benne otthonosan mozogni.

Mindenhol  fehér, fekete és arany tónusok, élénk színeknek nem volt helye ebben a kiegyensúlyozott és túlságosan is szabályozott lakásban. Én pedig hogy őszinte legyek, utáltam ezt. Nem szerettem itt lakni, Spanyolországban minden teljesen más volt. A nap ragyogott, minden reggel arra keltem hogy amikor kinéztem az ablakomon, a hullámzó tenger fogadott. Ehelyett most megkaptam a szürke esős időjárást, egy pontosan olyan taszító és rideg házzal együtt.

Az évek alatt már sikerült kiépíteni a saját személyiségemet. Senkinek nem hagytam hogy megismerjen, nem tehettem ezt meg mert a média azonnal szétszedett volna. Bele kellett illenem az álom képbe, nem volt mese, ide születtem, ezt kell elfogadnom. Ha kellett, szépen mosolyogtam az emberekre, ha kellett, együttérezve szomorkodtam velük, még akkor is amikor egyeltalán nem hatott meg a dolog. Mert ez az egész erről szólt. Egy álarcról, amit senki előtt nem vehetsz le.