rich ||george russell fanfiction||✔️

32.

Reggel George ébresztőjére keltem ismét, és már szinte szokásos volt, hogy a fiúnak esze ágában sem volt azonnal kinyomni a készüléket.

-Russell, most azonnal kapcsold ki ezt a szart. -morogtam bele a párnámba-

-Kapcsold ki te ha ennyire zavar. -szólt vissza-

-Ne kelljen mégegyszer mondanom. -mondtam ismét mire egy nagy sóhaj után elcsendesítette a készüléket- Köszönöm.

-Nehogy visszaaludj, mennünk kell a reptérre nemsokára.

-Jó, csak még egy kicsit. -nyöszörögtem-

-Carla, nem. Nincs kicsi, tegnap nem pakoltunk össze, muszáj felkelned, sajnálom. -mondta azonban hallottam a hangján hogy mosolyog-

-Egyszerűen utállak ilyenkor, remélem tudod. -fordultam felé-

-Tudom. -vigyorodott el mire megforgattam a szememet- Ne forgasd mert még a végén kiesik.

-Legalább akkor nem kell látnom az önelégült fejedet. -mondtam majd kimászni készültem az ágyból, azonban csuklómat megfogva maradására késztetett- Engedj, ha már az előbb minden áron ki akartál innen űzni.

-Egy, nem akartalak kiűzni, kettő, valamit elfelejtettél.

-Nem, nem felejtettem el semmit. -mondtam magabiztosan-

-Szerintem meg igen. -válaszolt, majd ajkai ismét az enyémeket érintették én pedig automatikusan dőltem vissza az ágyba és húztam magamhoz még közelebb a fiút-

-Lassan haladunk, mi? -szakadtam el tőle-

-Nem mintha nagyon ellenkeztél volna. -mondta hatalmas vigyorral, én pedig egy utolsó puszit nyomva ajkaira, kibújtam kezei alól-

A tegnap este talán jobban nem is alakulhatott volna. Végül tényleg sikerült feloldódnom és mindketten úgy kezeltük a helyzetet ahogy eddig. Annak ellenére, hogy, a legtöbb időnket együtt töltjük mostanság, mégis volt közös témánk. A versenyt nem emlegettük, én pedig reménykedtem abban, hogyha csak egy kis időre is, de sikerült elterelnem róla George figyelmét.

Pár óra múlva fáradtan szálltam le a repülőről, majd miután elköszöntünk a Williams csapat többi tagájtól, a már ránk váró fekete mercedeshez mentünk amiben Robert várt ránk.

-Szép délutánt Robert! -pattantam be hátra miután bepakoltuk a bőröndjeinket a csomagtartóba, George pedig kezetfogott az idősebb férfival-

-Hogy tetszett az út kisasszony? -nézett rám a visszapillantó tükrön keresztül-

-Nos, azt hiszem hogy igazán jó volt.

-Fiatalember, magát hova vihetem?

-Hozzánk jön. -vágtam rá mielőtt George megszólalhatott volna, mire sofőrünk bólintott egyet, az említett pedig kikerekedett szemekkel nézett rám-

-Persze Carla, nyugodtan válaszolj helyettem. -mondta mire csak elmosolyodtam-

Nem sokkal később meg is érkeztünk én pedig még mindig jó kedvvel szálltam ki az autóból. Russell, mit teszel velem?

-Carla, az apja a dolgozószobában van. -mondta Robert én pedig bólintottam egyet, majd el is tűnt előlünk-

-Carla drágám, de jó hogy hazaértél. -jött ki a konyha felől Margaret aki nevetve zárt a karjaiba- Oh, és még vendéget is hoztál! -húzogatta a szemöldökét a fiúra nézve-

-Margaret! -szóltam rá hihetetlenkedve-

-Jól van, jól van. -tette fel a kezét védekezően- Gyertek, csinálok nektek egy teát, ti pedig mindent elmeséltek nekem. -indult el befelé-