rich ||george russell fanfiction||✔️

5.

Az elmúlt időben szinte minden napra volt valamilyen programom, tekintve hogy elkezdődött a vizsgaidőszak amit a múlt héttel bezárólag sikeresen le is tudtam. Az idő túl gyorsan telt el, hirtelen pedig ott találtam magamat hogy eljött az a hétvége mikor utaznom kell. Egyik szemem sírt, mert nem igazán vágytam a fiú társaságára, másik szemem nevetett, mert végre hazatérhettem. Hétfőn még be kellett mennem az ügynökségre egy rövid fotózás miatt, valamint pár dolgot is el kellett intéznem, kedden pedig megvettem a még hiányzó dolgokat az úthoz, délután pedig igyekeztem mindent bepakolni és semmit sem itthon hagyni ami szükséges lehet erre a pár napra.

Szerda reggel fáradtan keltem ugyanis bármennyire is azt mutattam hogy nem érdekel ez az utazás, mégis izgatott voltam, és kíváncsi arra, hogy hogyan zajlik ez az egész, emiatt pedig nem sokat aludtam az éjjel. Hogy kicsit megnyugodjak, beiktattam még egy utolsó itthoni edzést, majd az ebédem elfogyasztása közben Margaretet boldogítottam személyemmel. Anyáék ismét nem tartózkodtak itthon, ráadásul közölték velem hogy este lesz egy fontos üzleti vacsorájuk így már nem találkozunk mielőtt elmegyek. Tegnap persze természetesen elbúcsúztak tőlem, apa pedig biztosított afelől hogy rátett egy rakat pénzt a számlámra amiből biztosan teljesen jól megleszek majd Spanyolországban, nyugodtan élvezzem ki. Nem is ő lenne ha ez nem így lett volna.

Mégegyszer ellenőriztem hogy mindent eltettem e, majd kézitáskámba betettem azokat a dolgokat amikre bármikor szükségem lehet így a bőröndömet is magamhoz véve mentem le az előtérbe ahol Robert segítőkészen elvette tőlem a nehéz tárgyat és az autóba tette. A konyhába visszaszaladva elbúcsúztam Margarettől, majd beszálltam a férfi mellé aki a repülőtérre vitt engem.

Nem laktunk messze tőle, az út csupán fél óra volt, majd miután megérkeztünk és biztosítottam Robertet afelől hogy inenntől már egyedül is boldogulok, a fekete Porsche el is tűnt szemeim elől.

Nem kellett sokáig keresgélnem, a váróban szinte azonnal kiszúrtam a fiatal britet egy csapat lány és egy tőle pár centivel alacsonyabb férfi társaságában.

-Sziasztok. -köszöntem nekik mikor odaértem, a lányoknak azonban eszükben sem volt arrébb menni, továbbra is bombázták a fiút a kérdéseikkel-

-Sajnálom lányok, nekünk most mennünk kell. -szólalt meg az idegen férfi mire a lányok befejezték a csicsergést és szomorú mosollyal kezdtek búcsúzásba-

-Szurkoljatok a hétvégén csajok. -kacsintott rájuk a pilóta majd hirtelen karomat megragadva fordított abba az irányba amerre mennünk kellett- Szia -nézett rám baseball sapkája mögül mosolyogva-

-Szia -biccentettem-

-Azt hittem nem jössz el. -kezdte a beszélgetést miközben elindult-

-Volt más választásom?

-Tulajdonképpen senki nem kényszerített, de nem is igazán ellenkeztél.

-Miért mondanék nemet egy ingyen utazásra? Ráadásul Barcelonába megyünk. -vontam meg a vállamat- Szóval magángép. -biccentettem elismerően-

-Ez a csapat gépe, jön még velünk pár ember, de mégis jobb mintha rendes járattal mennénk.

-Azt látom, hogy a lányok most is megtaláltak. -bólintottam-

-Mindíg. És ezzel nincs is baj, rengeteg erőt adnak, imádom őket, csak hát nem igazán van meg az a szó hogy magánélet.

Egy pár órás igazán csengesnek mondható repülőút után este nyolckor már landolt a gép. Az utolsó tíz percben szerintem rosszabb voltam, mint egy kisgyerek, alig vártam hogy végre landoljunk és ismét otthon lehessek. Mert nekem ez volt az otthon, Spanyolország jelentette az otthont, itt éreztem magamat teljes biztonságban.