rich ||george russell fanfiction||✔️

24.

George Russell

-Szedd már össze magadat! -szólalt meg a kelleténél ingerültebben Aleix a vasárnapi edzésünk során-

-Nem tehetek róla, hogy olyan feladatokat adsz amivel teljesen kinyírsz. -háborodtam fel-

-George, az elmúlt fél évben is pontosan ugyanezeket csináltuk, tehát nekem ne merj semmit a feladatokra és rám fogni. Csütörtök óta ezt csinálod, mást sem hallok, csak a nyavajgást, hogy mennyi van még hátra és hogy neked ehhez meg ahhoz nincs kedved. Elég. Szedd össze magadat végre mert pár óra múlva be kell ülnöd az autóba és teljesítened kell. Ha pedig fizikálisan és lelkileg nem vagy a toppon, akkor bukhatod. -közölte velem a tényeket- Még húsz és utána elmehetsz.

Duzzogva mentem vissza, majd a feladatot teljesítve minél hamarabb hagytam el a szállodához tartozó edzőtermet, hogy a szobámba menve egy zuhanyzás után bedőlhessek az ágyamba. Három óra múlva kezdődik a futam, nem hagyhatom cserben a csapatot, és bár a pontszerzésre esélyünk sincs, nem engedhetem el a dolgot. Nem voltam rosszul, de jól sem. Folyamatosan Carlan kattogtam, rajta aki se szó se beszéd nélkül lelépett New Yorkba. Nem keresett azóta, nem is beszéltünk semmilyen formában, csupán csak tudtam hogy merre jár, hogy mit csinál és azt hogy feltehetőleg ő jól van, legalább is az instagramja minden tekintetben ezt tükrözte. Tudom, hogy én is hibás voltam, nem kerestem őt, pedig már egy hét is eltelt azóta. Az első hívásaimra nem reagált, így úgy voltam vele, hogy talán jobb lesz ha most hagyom, lehet csak idő kell neki ehhez az egészhez. Azonban szerettem volna, hogy mellettem legyen, még ha nem is szó szerint, hisz neki is megvan a saját élete a saját munkájával, de azt akartam hogy beszéljünk, úgy ahogy eddig. Pár hét alatt túl szoros lett a kapcsolatunk, talán olyan szoros amilyen a srácokon kívül rég volt bárkivel is. Többször gondoltam rá, hogy írok neki, vagy esetleg felhívom de végül sosem tettem meg. Nem tudtam, hogy benne milyen érzések kavarognak, azt sem tudtam hogy mit gondol a múlt hét eseményeiről, de őszintén, már abban is benne lettem volna, hogy akkor csináljunk úgy mintha meg sem történt volna és éljünk úgy mint előtte. Bármennyire is hülyeségnek hangzik, szükségem volt a lányra, de féltem a visszautasítástól ezért inkább nem is kerestem.

Két óra múlva már lent voltam a pályánál, hogy még a verseny előtt bemelegítsek Aleixel, majd miután ez megtörtént együtt sétáltunk át a garázsba.

-Miújság a kislánnyal? -szólalt meg hirtelen Aleix- Azt hittem jön ide is, annyira össze vagytok már nőve.

-Egyrészt, nem szívlel téged azóta amióta lekislányoztad, másrészt, nem vagyunk összenőve. -ingattam meg a fejemet-

-Oh, dehogynem, amikor csak lehet vele vagy. -nézett rám mindent tudó vigyorral- És ráadásul telefonálni sem láttalak mostanság.

-New Yorkban van. -próbáltam minél rövidebbre fogni a beszélgetést-

-Minek? -ráncolta össze homlokát-

-Dolgozik, nem ejthetnénk a témát? -néztem rá-

-Szóval akkor azért vagy egész héten ilyen. -állapította meg- Valami nem okés vele ezért most utálod az egész világot, értem én.

-Nem utálok senkit. Nekem nem lehet rossz napom?

-Neked három napja csak rossz napod van George.

-Részletkérdés, hagyjuk.

-Az edződ vagyok, kötelességem van mindenről tudni. -kérte ki magának-

-Nem, nincs.

-Hívd fel.

-Nem hívom.

-Miért vagy ennyire menthetetlen? -sóhajtott gondterhelten- Akkor szendvedj. Ha neked ez jobb így, akkor tedd azt. -hagyta rám, közben pedig beléptünk a boxba, engem pedig rögtön leszólítottak-