rich ||george russell fanfiction||✔️

25.

Péntek késő délután egy rövidnek nem mondható utazás után viszonylag kipihenten szálltam le a gépről, immáron London repülőterén. Ha minden igaz, akkor apa kiküldi értem Robertet, így a bőröndöm felvétele után, azonnal a parkoló felé indultam az ismerős autó keresésére.
Miután nem láttam sehol, jobbnak láttam ha nem mászkálok el, hisz valószínűleg csak késik, mivel apa teljes mértékben állította, hogy kiküldi értem az idős férfit. Már épp hívni kezdtem volna az említett személyt mikor megakadályoztak ebben.

-Csak nem hazatévedtél? -hallottam meg a már jól ismert hangot a hátam mögül mire meglepődve fordultam meg-

-George! -szólaltam meg boldogan, majd a maradék távolságot átszelve közöttünk öleltem meg a fiút- Azt mondtad mész haza! -engedtem el, hogy felnézhessek rá-

-Meglepetés? -kérdezte vigyorogva én pedig nevetve karoltam át a nyakát ismét-

-Igen, határozottan meglepetés. Képes voltál hazudni! -néztem rá hihetetlenkedve-

-Bocsi, muszáj volt. -mosolygott tovább- Azt hittem ki fogsz szúrni. -indultunk el az autó felé-

-Nem téged kerestelek. -ráztam meg a fejemet- Szóval akkor erről apa is tud?

-Valahogy muszáj volt megtudnom, hogy mikor érsz vissza pontosan.

-Neee, és mit mondott?

-Semmit. -vont vállat- Levettem egy terhet a válláról, mert épp egy tárgyalásra mentek ahová Robert vitte el.

-Tipikus. -forgattam meg a szememet és beültünk az autóba-

-Éhes vagy? -nézett rám-

-Ühüm. -bólogattam-

-Megálljunk valahol, vagy rendeljünk valamit?

-Pizzát! Úristen azt a finomat, mint a múltkor. -lelkesedtem be-

-Látom rendesen túlpörögtél. -nevetett fel-

-Szinte végig aludtam az utat, szóval igen, tele vagyok energiával.

-Hogy én ennek mennyire örülök. -mondta ironikusan-

-Hééé, nem láttál két hete, hát ezt érdemlem? -kérdeztem tettetett sértődöttséggel-

-Bocsi. -húzta vigyorra ajkait-

-Na és miújság? Hogy vannak a srácok? Milyen volt a hétvége? Basszus Lilynek is megígértem, hogy felhívom.

-Lassíts már Carla. -nevetett ki- Beszéltünk, tudod milyen volt a hétvége, a srácok pedig teljesen jól vannak.

-Király, rendesen hiányoznak már a mindennapjaimból.

-Akkor jössz velem Németországba?

-Igen. -forgattam meg a szememet mosolyogva- Beszéltem Lilyvel de azt mondta, hogy ő most nem tud jönni. -biggyesztettem le ajkaimat-

-Elég ritkán jár ki. -bólintott- Főleg, hogy ő is versenyszerűen sportol, mellette pedig tanul is, így elég sok idejét elveszi ez az egész.

-Ilyenkor annyira hülyén érzem magamat. Mindenki elfoglalt, mindenki alakítja a saját kis életét, erre itt vagyok én aki konkrétan semmit nem csinál.

-Már hogyne csinálnál. Te is ugyanúgy dolgozol mint bárki más. -ingatta meg a fejét mosolyogva-

-Jó, de valahogy mégsem olyan. A modellkedést senki nem tartja rendes munkának, az egyetembe meg nem látnak bele. Egyeltalán ki az aki magántanuló ként végez egyetemet? Abban sem vagyok biztos, hogy ez lehetséges. Lehet csak apám intézte el. -sóhajtottam-