𝙰 𝙱é𝚝á𝚋ó𝚕 𝚕𝚎𝚝𝚝 Ó𝚖𝚎𝚐𝚊

8.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

𓂀 𝒟𝑒𝓇𝑒𝓀 𝓈𝓏𝑒𝓂𝓈𝓏ö𝑔𝑒 𓂀

Amikor magamhoz tértem egy idegen házban ébredtem. Úgy voltam vele, hogy megpróbálok lassan felülni, mert még mindig fájt a kezem. Egy kicsit mozdultam meg, amikor valaki elkezdett le rohanni a lépcsőn.

-Ne támaszkodj rá a kezedre! -mondta Mia, de sikerült az utolsó lépcsőfoknál leesni-e.

-Jól vagy?

-Igen. Persze. Nem is én lennék, ha legalább egy nap nem esnék el! -közben oda jött mellém és a sérült kezemet kezdte el újra kötni.

-Annyira siettél, hogy egy pólót nem sikerült fel venned? -néztem rá egy pillanatra, mert csak egy nadrág meg egy melltartó volt rajta.

-Bocs. Nem vagyok annyira szégyellős. 10 fiúval nőtem fel. Néha már nem is tűnik fel. Meg mellesleg ide lent hagytam a pólómat! -közben felállt mellőlem. Akaratlanul is rá néztem és egy karomolás volt a hasán.

-Azt, mikor szerezted?

-2 évvel ezelőtt! -megfordult és fel is vette a pólóját.

-Nem kellett volna már rég begyógyulnia?

-Vannak olyan sebek, amik nem gyógyulnak be soha, mert arra emlékeztetnek minket, hogy mit nem tudtál megtenni vagy kit nem tudtál megmenteni! -a vége felé el csuklott a hangja. Volt egy olyan érzésem, hogy ne faggassam tovább így hát nem is tettem.

10 perc után valaki dudált a ház előtt és el is kezdett készülődni.

-Figyelj. Ha még nem érzed jól magad akkor maradj csak nyugodtan és ha meg éheznél a hűtőben nem találsz az ég világon semmit szóval az ebédlő asztalon van pénz kaját rendelni, de ha még is haza mennél akkor a hátsó ajtót használd, mert a szomszédjaim elég kíváncsi személyiségek! -mondta miközben húzta fel a cipőjét.

-Rendben. Köszönöm!

-Szívesen. Na, szia! -ahogy kilépett be is zárta az ajtót és már rohant a két idiótához. Nem értem, hogy egy ilyen lány miért barátkozik ilyenekkel?

Egy ideig csak ültem ott, de már nagyon unatkoztam és még annyira nem éreztem jól magam, hogy haza mennyek így körbe néztem a házba. Ahogy haladtam fel a lépcsőn a falon rengeteg családi kép lógott. Mindegyiken egy különleges nap lehetett, mert boldogok voltak. Az emeletre fel érve csak egy szoba ajtaja volt bezárva. Gondoltam az lesz a Miáé, de nem hittem, hogy jó ötlett lenne bemenni, de így is bementem. A szoba egyszerű volt. Egy ágy, egy szekrény, egy íróasztal meg egy fürdőszoba. Körülnéztem a szobába, mikor megláttam az asztalon egy képet. Amin Mia volt meg egy másik lány. Valami fesztivál szerűségen lehettek, mert sok sátor volt ott. De ki lehet ez a lány? Nem láttam még vele beszélgetni a sulinál se máshol. Lehet ő róla volt szó, mikor megkérdeztem a karmolást?

„Vannak olyan sebek, amik nem gyógyulnak be soha, mert arra emlékeztetnek minket, hogy mit nem tudtál megtenni vagy kit nem tudtál megmenteni!"

Akkor történhetett vele valami. De vajon mi? Lehet azért van az a karmolás Mia hasán, mert akkor ott volt ő is vele. Valahogy ő más, mint a kora belli lányok, akiket néha láttok a plázában. Őt nem nagyon érdekli, ha be kell piszkolnia a kezét. Ő a korához képest felnőtt ként viselkedik a két lökött barátjához képest. De a legnagyobb kérdés azaz, hogy miért lett ilyen? Nem tagadom érzek iránta valamit már azóta, mióta elhozta Scottot hozzám amikor meglőtték és én beszóltam neki, de ő nem hagyta annyiban és visszaszólt nekem. Eddig nem sokkan merték. Látszik, hogy nem fél senkitől és ezt a szemembe is mondta a sulinál. Úgy sincs esélyem nála, hiszen a bátyával egy idős vagyok. Miért jönne össze egy olyannal, aki sokkal idősebb nála és egy gyilkos?