𝙰 𝙱é𝚝á𝚋ó𝚕 𝚕𝚎𝚝𝚝 Ó𝚖𝚎𝚐𝚊

47.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

Már rég utón voltunk és élvezte a kocsi adottságait, amit én már egy idő után meguntam.

-Vigyáz a kocsimra! -emeltem meg a hangomat.

-Nyugi. Nem fogom összetörni!

-Akkor is vigyáz rá. Drága volt!

-Akkor miért vettél ilyen drága kocsit? -fordult felém.

-Közöd van hozzá?... Nincs?... Akkor vigyáz rá!

Csak megforgatta a szemét és visszakapta a tekintettét az útra. 10 perc után meg is érkeztünk és szerencsére nem volt otthon senki sem.

-Hol mennyünk be? -néztem fel rá.

-Az ablakon! -és el is indult.

-És ha van rá fel szerelve riasztó? -szaladtam utána.

-Komolyan Mia? Csak nézd meg a házat. Tuti nincs pénze riasztó rendszere! -mondta és közben kieresztette a karmait és benyúlt az ablak alá és egyszerűen fel tolta.

-Most már értem, hogy jutottál be hozzám! -másztam be utána az ablakon.

-A házba igen, de oda még nem! -újfent elmosolyodót rajta.

-Tudod ez nem csak az én hibám volt, hogy nem történt köztünk több! -sétáltam el mellette.

-Te mondtad, hogy nem állsz rá készen!

-Igen, de mikor már készen álltam volna sajnos valaki elég bunkó lett! -fordultam felé.

-Aha. Szóval az én hibám?

-Igen. Pontosan a tiéd! -és már indultam is tovább.

-Akkor tegyük fel. Ha mi nem szakítottunk volna vagy is te akkor már rég túl lettünk volna rajta?

-Szerintem igen, de nem csak az lett volna az utolsó alkalom! -néztem rá a vállam fölött és küldtem neki egy csábos mosolyt.

Innentől kezdve kerestünk valami bizonyítékot, de nem találtunk semmit. Én a folyósón lévő fiókokban túrtam fel mindent, amikor ő elindult a nappaliba és rossz érzésem támadt.

-Várj...! -már túl késő volt, mert beriasztót a ház és rácsok kerültek az ajtóra és az ablakokra így nem tudtunk volna kijutni sehol sem.

-Még, hogy nincs riasztó a házba! -mondtam neki szarkasztikusan.

-Jó igazad volt!

Egy idő után megérkeztek a zsaruk és a ház tulajdonosan. A rendőrök megbilincseltek minket és már be is ültettek minket a kocsiba.

-Várjunk...Mi lesz az én kocsimmal? -néztem a sofőrre, mikor beindította a kocsit.

-Majd kiválthatja 1000 dollárért! -a számok hallatán rosszul lettem.

-Ezer dollár? Ez most valami vicc akart lenni, mert nagyon nem vicces!

-Nem, de ha tovább beszél ilyen hangnembe elintézem, hogy többet keljen majd érte fizetnie! -mondta és elindultunk. Én meg nagy lendülettel hátra dőltem az ülésbe és bele vertem legalább kétszer a fejemet.

-Most már bánnod, hogy nem az enyémmel jöttünk! -fordult felém Derek.

-Nem csak betörésért fogna lecsukni, hanem emberölésért is, ha így fojttatod tovább!

Már rég a rendőrségen ültünk a székekhez kötözve, mert fulig voltak így nekünk a kellemes hideg székek jutottak.

-Remélem Mr. Stilinski ki szed minket a bajból. Nem kerülhettek újra börtönbe!

-Újra? -nézett rám kérdőn.

-Lehet, hogy most normális vagyok, de anno 4 évvel ezelőtt szeretem bajba keveredni!

-Mikor voltál te normális?

-Hát akkor nem, mikor összejöttem veled! -fordultam el tőle.

-Nem tudsz megbántani, mert tudom, hogy még mindig szeretsz! -dőlt hátra.

-Ezt honnan veszed?

-Onnan, hogy a kórházba hozzád értem és az égés sebeid begyógyultak és a gépen egyre gyorsabban vert a szíved akárhányszor megérintettelek! -eresztett egy ön elégült mosolyt. Nem válaszoltam semmit csak megforgattam a szemeimet és elnéztem más hova. Ekkor mindenki fel-alá rohangált az épületben, amit nem értettünk. Egy rendőr mellém lépett és leszedte rólam a bilincset.

-Mi történt? -néztem le rá.

-Bomba riadó és nem csak gyakorlat! -mondta és már el is tűnt. Elkezdtem a helyiségben körül tekinteni, de nem láttam semmit. Mikor valahonnan elkezdett valami kattogni.

-Földre! -ordította el magát Derek és magával rántott a földre és még időben, mert robbant is a bomba.

-Jól vagy? -támaszkodót meg a két oldalamon, mert rajtam feküdt.

-Igen. Azt hiszem! -mondtam miközben egymás tekintettét fürkésztük. Le szállt rólam és felhúzott a földről. Körül néztünk és akinek szüksége volt segítségre segítettünk neki. Nem sokkal ez után megérkeztek a többiek.

-Jól vagytok? -jött oda hozzánk Scott.

-Igen. Nagyjából! -közben kiszedtem magamból egy szilánkot.

Utána minket elküldtek onnan, hogy a helyszínelők tudjanak dolgozni.