𝙰 𝙱é𝚝á𝚋ó𝚕 𝚕𝚎𝚝𝚝 Ó𝚖𝚎𝚐𝚊

56.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

Én és Mr. Stilinski másnap visszamentünk a kórházba, hogy nyomokat keresünk Stiles után, mert gondoltuk nem véletlenül jött a kórházba csak sajnos nem találtunk az ég világon semmit sem szóval elindultunk vissza a lifthez. Csendben álltunk egy darabig, amikor Mr. Stilinski felém fordult.

-Nem a te hibád volt Mia!

Élesen beszívtam a levegőt majd utána válaszoltam.

-De az enyém. Mindig elvesztem azokat, akik számomra a legfontosabbak. A családom, a legjobb barátnőm, az első szerelemem most meg Seth. Mindegyikük miattam halt meg, mert gyenge voltam. Jó a szüleim halála nem az én hibám volt, de kitudja!

-Minden okkal történik az életünkben! -szorította meg a kezemet. Ekkor üzenetet jelzett a telefonja. Érte is nyúlt a zsebében. Oda hajoltam én is és az otthoni kamera jelzett. Ahogy megnézte Stiles ült a kanapén és a kamera felé integetett.

-Miért ment haza? -nézet rám.

-Nem tudom, de oda kell mennünk mielőtt eltűnne!

Ahogy megérkezett a lift rohantunk is a kocsihoz. Gyorsan be pattantunk és padlogázal indultunk el. Még a kocsiban felhívtam Scott-ot, hogy ők is jöjjenek.

Mikor megérkeztünk meg torpantunk a járdán.

-Mikor érnek ide?

-Nem tudom! -válaszoltam. -Én bemegyek maga maradjon itt! -el is indultam az ajtó felé.

-Nem kéne megvárni őket?

-Nem. Mert lehet addigra elmegy! -mondtam és már be is léptem a házba. Az utam a nappaliba vezetett, ahol nekem hátal állt.

-Tudtam, hogy nem bírod ki! -fordult felém.

-Nem érdekel, ha megölsz. A saját életemet nem féltem!

-Gondoltam! -és elindult felém. -Tudod Mia elgondolkoztam. Igaz, hogy apádra hasonlítasz, de benned még is több minden megtalálható, mint benne! -megállt előttem. Még 10 centi sem volt köztünk.

-Mire akarsz ki lyukadni?

-Jól tudod te is. Nem hiába történtek veled azok a dolgok kezdetektől fogva. A szemed nem azért lett kék, mert ön akaratodból öltél. Nem hiába lettél igaz alfa is, de itt még nincs vége a te történetednek!

-Miről beszélsz? -nagyon nem vágtam, mire akar kilyukadni.

-Túl sok jót cselekszel és ennek meg lesz a jutalma is. Nem fogom elárulni, mert elég meglepetés lesz számodra!

-Én nem szoktam a jövőn gondolkozni. Én a mának élek! -megfogtam és sikerült megkötöznőm. Alig vágtam le a kanapéra megérkeztek a többiek.

-Megörültél Mia, hogy egyedül bejöttél? -esett nekem Scott.

-Nyugi. Élek nem? -mutattam magamon végig. -De. Akkor ne ezen kattogjunk. Inkább mentsük meg Stilest! -néztem a dokira.

El kezdtünk találgatni, mit is tehetnénk csak a nogitsune folyamatosan dumált így be ragasztottuk a száját. Pontosabban Dr. Deaton tette ezt meg.

-Támadt egy ötlettem! -mondta Alan.

-Igen? -húztam el a végét.

-Rád lesz főként szükség meg kell melléd még valaki, aki beválalja! -nézett először rám utána körbe tekintett a többieken.

-Majd én! -mondta Lydia.

-Rendben. Akkor te ülj le ide! -ültette le Stiles mellé. -Te pedig menny a hátuk mögé! -nem értettem mit akar csinálni, de oda mentem, ahova mondta.

-És ez után? -kérdeztem.

-Be kell jutnotok a fejébe. Be le mélyeszted a karmaidat mind a kettőjük tarkójába így befogtok jutni!

-Egy tízes skálán mennyire fog fájni?

-Nekik kb. 4. Neked meg 11. De nyugi csak a végén fog egy kicsit fájni meg megfogsz szédülni!

-Rendben!

Ahogy a doki mondta kieresztettem a karmaimat és bele mélyesztettem a tarkójukba. Egy pillanatra felvillant a szemem és ki is szippantott a valóságból.

A földön feküdve tértem magamhoz. Lassan felültem addigra Lydia is így tett.

-Hol vagyunk? -kérdezte. Bár a választ nem tudtam, mivel ugyan annyit láttam, mint ő. Egy hófehér terembe voltunk és nem volt benne semmi sem.

-Gondolom a nogitsune feje ennyire üres. Bár, ha gonosz nem értem miért fehér minden, de oké! -fel álltam és felhúztam őt is.

Körül néztünk a terembe, amikor megpillantottuk Stilest és a nogitsunét ahogy dámáznak vagy is távolról úgy tűnt. Elkezdtünk feléjük rohanni, de mint ha csak távolabb kerültünk volna így próbáltuk Stiles-nak szólni, de nem halódta meg.

-Üvölts neki! -fordult felém.

-Szerinted az be fog válni?

-Egy próbád megér. Nem?

-Végül is! -lehajtottam a fejemet és ahogy felemeltem el üvöltöttem magam, ami elég hangosra sikeredett. Először a nogitsune fordult felénk utána Stiles és ahogy meglátott minket a tábláról le söpörte a figurákat és utána vissza kerültünk a valóságba. Ahogy visszaérkeztünk én a földre is rogytam.

-Jól vagy? -guggolt le elém Liam.

-Igen! -mondtam ki néhány levegő vétel után. Ahogy felsegített a földről láttam mögötte Dereket, aki elég dühös nézessél nézett rá.

Ekkor Stiles elég furán kezdett viselkedni és a feje körbe volt tekerve gézzel. Scott leszedte róla és az igazi Stiles nézett ránk.

-Stiles? -szólítottam meg ahogy elé álltunk Liammel.

-Mi történt?

-Hála tényleg te vagy az! -fújta ki a levegőt Scott.

Ekkor ajtó nyitódást halódtunk és csak a tárva lévő ajtót láttuk. Körül tekintett mindenki, de senki sem ment el ekkor leesett.

-Ketté osztódtak! -mondtuk egyszerre Dr. Deatonnel.

-Ezt, hogy értitek? -nézett ránk kérdőn Scott.

-Úgy, hogy visszakaptuk az igazi Stilest mindenestül csak a nogitsune nem tűnt el hanem ugyan úgy Stiles testében van! -válaszolta Alan.

-Akkor nincs vége? -kérdezte Allison.

-Korán sem! -válaszoltam és a nyitott ajtón bámultam ki.