𝙰 𝙱é𝚝á𝚋ó𝚕 𝚕𝚎𝚝𝚝 Ó𝚖𝚎𝚐𝚊

53.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

Mikor megérkeztünk már nagyon fel voltam paprikázva. Egyszerűen nem értettem miért küldte ránk a buliban a rókafarkakat, ha a lánya is ott volt? Így már érthető, hogy őt miért nem támadták meg. Nem sokkal a mi érkezésünk után oda értek a többiek is. Kellett az erősítés, mert nem lehetett tudni, hogy csak az a három vagy már kettő rókafarka volt. Épp tanácskoztunk mikor Kira ki rohant.

-Mit kerestek itt? -állt meg nem messze tőlünk.

-Hol van anyukád? -léptem közelebb hozzá. Hát választ nem kaptam, mert 4 rókafarok állt a gyepen és melléjük ki lépett Kira anyukája.

-Mennyetek el és akkor talán nem lesz baj! -mondta, de én mit sem törődve vele elkezdtem felé sétálni pedig a hátam mögül nem egy barátom mondta, hogy ne, de egy kicsit sem érdekelt. Csak egy valami, hogy meglegyen Stiles. Minél közelebb értem hozzá annál jobban közeledtek a rókafarkak. Ahogy megálltam előtte harcra készen állva vártak a parancsra.

-Tudja engem marhára nem érdekel, mint mond. Az sem érdekel, ha most kiadja ezeknek a parancsot, hogy öljenek meg. Engem csak egy valami érdekel, hogy a legjobb barátommal valami nem stimmel és megakarom tudni mi van vele, mert az életemnél is jobban szeretem a barátaimat és inkább meghalok én, mint ők! -a mondandóm végére, mint ha valami át suhant volna az ágyán olyan furán nézett rám.

-Olyan vagy mint ő! -mondta bár én ebből semmit sem értettem.

-Már, mint ki?

-Mint az apád! -ahogy kimondta hatalmába kerítetek az érzelmek.

-Honnan ismerte?

-Az egyik legjobb barátom volt! -megfordult és elindult vissza a házba.

-Most meg hova megy? -csattantam fel értetlenkedve.

-Ha meg akarod tudni mi van a barátoddal akkor gyerre! -intett és el is tűnt. Nem nagyon gondolkoztam mentem utána. A nappaliba be érve nem sokkal beértek a többiek is.

-Akkor elmondja? -lépett mellém Scott.

-A barátotokat meg szállta egy nogitsune! -éreztem, hogy a többiek nem nagyon tudták hová tenni az infót. -Te biztos halódtál róla! -nézett rám.

-Igen. Apa mesélt róla ahogy a rókafarkakról is!

-Akkor nagyon jól tudod, hogy mennyire veszélyes és kiszámíthatatlan!

-Álljunk meg egy szóra! -szólalt fel Liam. -Mi az a nogitsune?

-A japánok egy istene és a jelentése róka. Sok népmeséjük szól róla, amiket néha apám elmesélt!

-De, hogy lett Stilesból nogitsune vagy mi? -fordult felém Scott.

-Úgy ahogy mondta meg szállta őt. Sok fajtájuk létezik van, aki segít az embereknek és védelmezi őket, de vannak olyanok, akik át verik és becsapják őket. De ebben az esetben nem erről van szó. Igaz? -néztem Kira anyukájára.

-Nem. Buszút akar állni! -fel állt és egy szekrény polcához lépett.

-De kin? -kérdezte Allison.

-Rajtam és rajtad! -nézett rám.

-Rajtam miért? Én nem tettem ellene semmit sem!

-Te nem, de az apád igen és te hasonlítasz a legjobban rá, mint a bátyád!

-Mit tett vele az apám? -mentem közelebb hozzá.

-Annak idején, mint most ti mi is segítettünk az embereken. Apád volt a vezetőnk bár nem nagyon akart, de neki volt a legjobb vezetői képessége! -le vett a polcról egy képet és a kezembe nyomta, amin ő, az apám és még 3 ember volt. -Sok veszélyes lénnyel leszámoltunk, de egy nap az egyik barátunkat meg szállta egy gonosz nogitsune. Néhány nappal később a nagyszüleid tudomására jutott és megakarták őt ölni, ahogy a nagybátyád és a nagynénéd is, de az apád nem engedte. Ő is pont ugyanezt mondta, mint te. Végül sikerült megmentenünk őt, de megesküdött, hogy még visszatér és buszút áll rajtunk, mivel két aranyvérű képes megölni őt!

-Akkor maga is aranyvérű?

-Igen, ahogy Kira is! -nézett rám egy pillanatra aztán visszafordult a polc felé. -Apád halála után nem gondoltam, hogy lesz bárki olyan, aki ugyan olyan lesz, mint ő, de tévedtem! -fordult teljesen felém. -Te pont olyan vagy mint ő. 10 éves korod óta figyelek téged, mert megígértem neki, hogy ha történik vele valami akkor mindig szemmel tartalak titeket a bátyáddal. Tudom jól miket tett veled, de engem mai napig lenyűgöz az, hogy te meg annyi lelki és testi fájdalom után is képes voltál felállni és tovább küzdeni másokért, ha már azokért nem is, akik meghaltak. Minden ilyen esetnél az apád jutott az eszembe. Ő is pont ilyen volt. Ha valami rosszul sült el ő máskor azt helyre hozta!

-Szerelmes volt belé. Igaz?

-Mindenkinek van első szerelme, amit sohasem felejt el. Te sem felejtetteddel a tiédett!

-Én nem is tudnám soha. Hogy tudnánk meg menteni Stilest?

-Már nem teljesen emlékszem, hogy mi, hogy csináltuk, de a családi történelmi könyvetekben benne van!

-Nektek van saját történelmi könyvetek? -döbbent le Allison.

-Van vagy is csak volt! -vakartam a tarkómat.

-Mi történt a könyvel? -kérdezte Kira anyukája.

-Én a bátyámmal ellentétben szeretem belőle olvasni. Igaz, hogy csak nagy részben kegyetlen gyilkoságokról szólt. A lényeg, hogy olyan 9 éves koromba elszöktem vele otthonról és a kilátónál olvastam belőle. Mikor már otthon voltam már nem volt a táskámban és másnap nem is találtam meg az erdőben!

-Te elhagytad a családod egy legféltettebb kincsét? -akadt ki.

-Nyugodjon meg kaptam is fejmosást az egész családtól, de tudhatták volna, hogy én soha éltemben nem tudtam a dolgaimra vigyázni. Nem véletlenül van szinte minden hónapban új telefonom!

-Akkor nem is találtátok meg?

-Nem. Egy héten keresztül kerestünk, de semmi utána feladtuk!

-Érzed a könyv kisugárzását?

-Igen. Tudom, hogy itt van a környéken!

-Hogy lehet egy könyvnek kisugárzása? -kérdezte Cora.

-Úgy, hogy varázskönyv. Az egyik ősöm boszorkány volt és ő kezdte el írni. A halála után meg magától íródott a könyv!

-Így már érthető sok minden rólad! -nevetett fel Peter és volt egy olyan érzésem, hogy a boszorkány szó kijelentésétől. Csak egy gyilkos pillantással jutalmaztam meg.

-A nagymamád mesélte, hogy a nagynénéd is egyszer elhagyta és egy banshee találta meg! -mondta Kira anyukája.

-Én erről nem tudtam, de egy próbát meg ér. Nem? -néztem Lydiára.

-Megpróbálom, de nem ígérek semmit sem!

Ez után szép lassan haza özönlöttünk.