𝙰 𝙱é𝚝á𝚋ó𝚕 𝚕𝚎𝚝𝚝 Ó𝚖𝚎𝚐𝚊

64.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

Másnap suliban törivel kezdtük a napot. Alig ültem bent fér órát, mikor az a szimbólum, ami kísért már mióta megjelent a könyvben és élénken világított. Próbáltam tudomást sem venni róla és figyelni az órát, de akkor meg megint a segélykiáltásokat halódtam a fejemben. Felpattantam a helyemről és csak ki rohantam az óráról és egyenesen az öltözőkbe mentem, ahol a mosdó felé hajoltam és arcot mostam. Vizes arccal néztem fel a tükörben és megint rubin vörösen világítót az egész szemem.

-Nem akarok király alfa lenni! -halk sírásba kezdtem és egy idő után eltűnt a szemem. Így visszamentem a terembe a cuccomért, mivel addigra kicsengetek. Nagyon reménykedtem benne, hogy nincs bent senki sem, de ezt mennyire rosszul hittem. Az egész baráti köröm az asztalomnál állt és engem vártak.

-Miért rohantál ki? -kérdezte Stiles össze font kezekkel mialatt oda sétáltam hozzájuk.

-Rosszul éreztem magam! -hazudtam és felvettem a táskámat, de Malia leszedte rólam és magánál tartotta.

-Deaton szerint eltitkolsz valamit! -mondta Scott.

-És ha igen?

-Ennyire nem bízol meg bennünk, hogy nem mondod el?

-Nem erről van szó Scott. Én bízok bennetek csak vannak dolgok, amiket nem osztunk meg másokkal, mert azaz adott személy dolga! -kirántottam Malia kezéből a táskámat és elindultam az öltözőbe, mivel tesink lesz.

Minden iskolában a tesi az iskolában zajlik vagy a pályán, de Coach úgy gondolta örülnénk neki, ha kivinne minket az erdőbe futni hát, ha megtámad minket valami természetfeletti, vagy csak csupán egy medve. Épp melegítettem ahogy mindenki, amikor Stiles szó szerint nyújtás közben oda ugrált hozzám.

-Kérlek Mia. Legalább velem oszd meg a titkodat? -mondta halkan.

-Nem Stiles. Hidd el, hogy okkal titkolóznék, ha lenne, de nincs. Deaton valószínűleg többet képzel a dolgok mögé, mint kéne. Gondolom az ablak ügy miatt kételkedik bennem? -álltam meg előtte, ami talán egy kicsit fenyegetőnek tűnhetett másnak.

-Igen. De nekünk is érdekes volt, hogy te láttad az ablakon a jelet, de mi nem!

-Mint mondtam megérzés volt! -sarkon fordultam és az idéző jeles rajthoz álltam. Coach még kioktatott minket utána bele fújt a sípjába és el kezdhetünk futni.

Nem mondom, hogy legelöl futottam, de a környezetemben nem volt senki sem így legalább tudtam békeségben futni. Aha persze azt hittem. Újra a segélykiáltásokat halódtam így muszáj voltam megállni, mert most többen mondták. Körbe-körbe forogtam, mikor előttem a földben megjelent az az átkozott jel. Lehunytam a szemem és leültem a földre. Folyamatosan azt mondogatom, hogy nem leszek király és miután kinyitottam eltűnt a földről a jel. Felálltam és készültem tovább futni, mikor meghalódtam egy segélykérő üvöltést. El is kezdtem rohanni egyenesen, mivel nem messze előttem jött a hang. Mikor megérkeztem épp Isaac harcolt az új iker fiúkkal, de nagyon nem bírt velük így be segítettem neki. Az egyiket ellöktem a szenvedő Isaac elől és vele verekedtem, de jött segíteni a tesója.

Hiába próbálkoztak én kerültem ki győztes ként. Nagyon szenvedtek a földön, mivel nem kis sebeket ejtettem rajtuk. Egyedül nekik nem sikerült rajtam egyetlen egy karcolást sem ejteni, mert harc közben éreztem, hogy a király alfa harcolt. Oda rohantam Isaachez és mellé térdeltem.

-Jól vagy?

-Igen. Nagyjából. Egyedül, hogy sikerült el bánnod velük? -kérdezte mialatt át karolta a nyakamat és lassan elindultunk.

-Szerencsém volt! -zártam rövidre.

Mikor visszaérkeztünk már mindenki rég bent volt csak mi nem meg ugye az ikrek.

-Merre jártak maguk ketten? -állt meg előttünk Coach. Össze néztünk és én válaszoltam.

-Megcsúszott elesett és én találtam rá!

-Remélem, hogy így volt és maguk nem mást csináltak az erdőben! -ahogy leesett mind a kettőnknek újfent össze néztünk.

-Nem történt ilyen! -mondtuk egyszerre.

-Hiszek maguknak! -mondta és elment így oda mentünk a többiekhez.

-Mi történt valójában? -lépett elém Scott.

-Az új iker srácok is vérfarkasok és megtámadták őt. Nagy mázliia volt, hogy nem messze mögötte voltam! -néztem Isaacre.

-De ha béták voltak akkor ő is elbánt volna velük. Nem? -jött oda Stiles is.

-Nem béták voltak, hanem alfák! -és ekkor értek be az ikrek is és mit mondhatnék elég ramatyul néztek ki.

-Ezt te tetted velük? -döbbent le Stiles.

-Igen. Szerencsém volt! -kérdőn néztek rám mind a ketten, de nem mondtam többet így nem is faggattak.