"Natalie Smith vagyok.
Jelenleg Londonban élek, immár három éve. Ez az eddigi leghosszabb idő, amit egy helyen töltöttünk. Apám munkája miatt folyton költözünk. Megígérték, hogy az érettségit itt fejezhetem be.
Az első évem a Carlstonban nehéz vol...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy csodás napot töltöttünk el. Nem voltunk a Maldív szigeteki nyaralás óta sehol így kettesben úgyhogy már igazán ránk fért.
Az egy nap pihenő után ismét munka. Én pedig újra bele vetettem magam az esküvő szervezésbe.
2 hét az esküvőig
- Baba. Van egy kis baj... - szinte be sem ért - Egész nap próbáltam elintézni, hogy ne nekem kelljen de nem sikerült.
A kezem fogva állt előttem. Aggasztó a viselkedése.
- Mond már mi van.
- El kell mennem...egy munka miatt. - kezdett bele - Nincs más aki mehetne...- mindvégig a szemembe nézett - A baj az, hogy két hét.
- De... - könnyeimmel küszködtem.
- Tudom baba! - csókolt meg - Itt leszek.
- Miért pont most? Miért pont te?!
- Nem tudok értelmes választ adni erre. Próbáltam elintézni, hogy ne kelljen nekem menni. Nem jártam sikerrel.
Bármennyire is nem tetszik a dolog nem tudok mit tenni.
- Mikor indulsz? - kérdeztem dühösen.
- Holnap reggel. - motyogta halkan.
Nem tudtam mit mondani. Befejeztem az ebédet szedtem neki majd ott hagytam.
Vagy hússzor keresett az elmúlt fél órában.
Kísért engem ez a munka miatti utazgatás, költözés.
Egy óra elteltével mentem haza. Az ajtóban várt. Ahogy beléptem szorosan átölelt.
- Nem tudod mennyire aggódtam.
- Sean... Én nem akarom, hogy elmenj. - léptem el tőle.
- Hidd el én sem akarom. - fogta a kezem - Most mégsem tudok mit tenni ellene. De ígérem nem lesz több ilyen!
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. - ezzel ki kerülve mentem fel zuhanyozni.
Sokáig zuhanyoztam, megnyugtatott. Mikor a szobába értem Sean pakolt. Készült a reggeli indulásra.
- Nem akarlak itt hagyni. - nézett rám kölyök kutya szemekkel.
- Én sem szeretném.
Egy szem pillanatás alatt ott volt, a karjaiba zárt. Szoran ölelt hosszú percekig. Bár tudtam, hogy lehetetlen belül mégis azt kívántam soha ne legyen reggel.
- Készülj. - toltam el és az ágyra ülve néztem, végig ahogy megtölti a bőröndjeit.
Így kezdődött apámnak is, először csak egy két hét majd egy hónap, kettő és a költözés. Aztán ez vezetett ahhoz, hogy a családunk ide jutott. Én nem akarom, hogy ez történjen velünk is.
