A tegnapi naplemente bele égett az emlékeimbe. Imádom őt, minden porcikáját. Nem akartam haza menni. Olyan jó volt itt lenni, ketten együtt éjjel s nappal.Hamar vissza rázódtunk a hétköznapokba.
Natalie két hete délutános, alig látjuk egymást, sőt mire haza ér sokszor már alszom. Ő pedig alszik még mikor én el jövök.Negyed kettő múlt, még nem jött haza. Marcus fel jött, mert azt hitte égve felejtettem a villanyt. Fent maradt beszélgetni.
- Őszinte lehetek? - kérdeztem újabb egy óra elteltével.
- El is várom.
- Nem tetszik ez nekem. - kezdtem bele - Aggaszt, hogy az éjszaka közepén jár haza.
- Nem vagy ezzel egyedül. Próbáltam beszélni vele erről a napokban.
Nem tudtam, hogy szóvá tette neki.
- Nem tudtam meggyőzni, hogy másik munka után kéne néznie. Szeret itt dolgozni.
Ebben a pillanatban érkezett meg.
- Hát ti? - nézett ránk meglepve - Azt gondoltam réges rég alszotok.
- Aggódtunk. - Marcus ezzel le is ment.
Azt hiszem az a beszélgetés nem zajlott zökkenőmentesen. Hozzám lépve átölelt.
- Nem is tudod mennyire hiányoztál már! - húztam még közelebb.
- Te is nekem. - csókolt meg.
Félve kérdeztem rá, hogy holnap is megy e.
- Nem. Itthon leszek most egy hetet.
- Komolyan? - nagyon megörültem ennek.
- Utána újra délutános leszek hosszabb ideig.
Eddig tartott az örömöm.
- De miért?! Miért nem lehet más délután?
- Így osztottak be.
- Akkor is. Megint hetekig nem látlak majd csak aludni reggel.
Némán ült mellettem.
- Mi lenne, ha nem dolgoznál? Keresek annyit, hogy mindenre jusson.
- Ne kezd te is Sean. - dühös lett - Nem akarom, hogy el tarts. Meg akarok dolgozni azokért a dolgokért amit akarok.
- Én viszont mindent meg akarok adni neked! Mindent érted?!
- Sean! Zárjuk le ezt a témát. - indult el fel.
- Nem. Ne zárjuk! - húztam vissza - Miért olyan fontos ez a munka? Miért jelent többet mint mi?!
- Ki forgatod a szavaim!
Szó szót követett...Marcus fel jött a hangzavarra.
- Mi a fene folyik itt?!
- Semmi. - kocsi kulcsot magamhoz véve csaptam be az ajtót magam mögött.
El kellett mennem, ki kell szellőztetni a fejem.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
H a r m a d i k E s é l y
Romantizm"Natalie Smith vagyok. Jelenleg Londonban élek, immár három éve. Ez az eddigi leghosszabb idő, amit egy helyen töltöttünk. Apám munkája miatt folyton költözünk. Megígérték, hogy az érettségit itt fejezhetem be. Az első évem a Carlstonban nehéz vol...