"Natalie Smith vagyok.
Jelenleg Londonban élek, immár három éve. Ez az eddigi leghosszabb idő, amit egy helyen töltöttünk. Apám munkája miatt folyton költözünk. Megígérték, hogy az érettségit itt fejezhetem be.
Az első évem a Carlstonban nehéz vol...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
Miután jól bekajáltunk abból az isteni raguból amit Natalie készített felmentem a laptopjához kicsit állásokat böngészni. Bekapcsolva a monitorról egy gatyában pózólva mosolyogtam vissza magamra.
- Ki ez a jóképű gyerek ? – kérdeztem ahogy a laptoppal a kezembe szembe fordultam az épp belépő lánnyal.
Arca rák vörös lett.
- Öhm... Azt hiszem te . – Mosolygott.
- Hogy is van ez ?
- Hát az úgy történt. – kezdett bele, zavarában a padlót bámulta – Osztálykiránduláskor készült, a Pele tónál.
- Azt látom, de miért ? – letettem a laptopot és közelebb léptem hozzá.
- Hát azért, hogy legyen háttérkép a laposon. – nevette el magát.
- Most már mindent értek. – karoltam át.
- Akkor minden szuper. – mosolygott.
Komolyan, csodálatos lány. Főz, mos, takarít, okos, és elbűvöl egy pillantással.
Megejtettem néhány telefont, így holnap megyek is egy interjúra.
Érettségi után mérnöki úton folytattam a tanulmányaim. Pont ebben találtam is most egy két munkát, a holnapi interjú remélhetőleg eredményes lesz.
- Mi a terved holnapra ? – huppantam le Natalie mellé a kanapéra.
- Holnap dolgoznom kell. – húzta el a száját.
- Ooooo. Reméltem, hogy együtt töltjük a napot.
- Munka után a tiéd vagyok. – mondta mosolyogva.
- Hm. Meddig is dolgozol ? – kíváncsiskodtam.
- 9-kor zárok, meg kell várnom míg kitakarítanak. Lehet fél 10 de lehet éjfél is. Attól függ milyen gyorsak.
- Ohh. Nekem interjúra kell mennem, utána nem tudom mi lesz.
- Apa biztosan szívesen elvisz. Itthon lesz.
Lementem Marcushoz megbeszélni, valójában nem fogunk unatkozni.
- Persze, aztán megnézzük a meccset. – mondta nagy boldogan.
- Én benne vagyok ! – szeretek meccset nézni és holnap pont a kedvenc csapatom játszik.
Vissza mentem a szobába, Natalie az ágyon ült, olvasott.
- Bejöhetek ? – kérdeztem.
- Ohh. Persze. – pakolt el gyorsan.
- Mit olvastál ? – léptem oda, megfogtam a karját.
- Anyám írt. – kezdte, láttam rajta, hogy zaklatott – Azt akarja, hogy vissza költözzek, kidobta a pasi így most minden nap hív, ír, könyörög.
- Nem érti meg, hogy nem mész ? – simítottam végig a karján.
- Azt írta megöli magát, ha nem megyek vissza.
- Jézusom. – kaptam a szám elé a kezem.
- Az én hibám lesz ha megteszi, a lelkemen szárad. – törtek ki a könnyei.
- Dehogy, butaság. – öleltem meg – Apukád tud róla ?
- Nem. – szipogott – Elég problémája van.
- El kellene mondanod. – javasoltam, közben próbáltam a legnyugodtabb formám elővenni.
- Nem ! Nem szabad. – törölte meg a szemét – Minden oké. Megoldom.
Kirántotta karját a kezemből és ellépett.
- Egyedül hagynál?
- Persze, de itt vagyok, ha kellek. – ezzel ki is mentem, egyenesen a nappaliba.
Erősen gondolkodtam, mi lenne a helyes. Elmondani Marcusnak, vagy hagyni , hogy Natalie maga intézze. De annyira kiborult. Magát ostorozná,ha tényleg csinál valamit az anyja. Ezt nem hagyhatom.
Úgy döntöttem szólok Marcusnak így le is mentem.
- Tudunk beszélni ? – kérdeztem, még kissé bizonytalan voltam abban, tényleg helyesen cselekszem e.
- Persze, kérsz egy sört ?
Elfogadtam, jól meghúztam és belefogtam a mondandómban.
- Natalieról van szó.
- Baj van ? – kérdezte aggódva.
- Lehet. - mondtam, tényleg félve attól, hogy valami baj történik.
- Sean mond már ! - kiabált rám.
- Az van, hogy Natalie az imént elég zavart volt, sírt is.
- Mi baja ? Ugye nem bántottad meg ?
- Nem, dehogy. Az édesanyja.
- Mi ? Karen ? Mi van vele ?
- Azt akarja, hogy vissza menjen hozzá. Azt mondta, megöli magát ha nem megy vissza. És hogy az ő hibája lesz. De én nem mondhattam volna el. Natalie nem akarta. - hadartam el.
- Nem normális ez a nő, komolyan. Ilyennel fenyegetni a gyereket. - háborodott fel.
- Beszélek vele. - indult fel Nataliehoz.
Na azt hiszem én csomagolhatok. Elvágtam magam egy életre.
Kb. egy órát ültem lent egyedül , már szét rágtam volna a körmöm, ha körömrágós lennék, de szerencsére nem vagyok. Végre lejött Marcus. Könnyes volt a szeme.
- Minden oké ? - kérdeztem.
- Igen, beszélek Karennel. Menj fel hozzá.
- Haragszik rám igaz ? -tuti, én is haragudnék.
Nem kaptam választ így bátortalanul de megindultam a lépcső felé.
