H a r m a d i k E s é l y

⚜️ 16. ⚜️

A szüleim durván összevesztek, amiatt, hogy apám belekevert ebbe az egész vitába.
Elindultam Chanelhez, ahogy ajtót nyitott elmondtam mindent aztán ott is hagytam.
Persze apám elvesztette a munkáját. Anyám szóba sem áll vele, nekem viszont indulni kell. Életem szerelme vár rám.
A repülő út nagyon lassan telt le. Örökké valóságnak tűnt mire odaértem. Aztán végre leszálltunk, elrohantam a csomagjaimért, majd elindultam a mozgólépcsővel le, akkor láttam meg Nataliet. 
Kezeit tördelve állt a kijárat mellett és a tekintetével engem keresett.

Gyönyörű. Ahogy meglátott futni kezdett felémés,  a nyakamba ugrott, én pedig mindent ledobva átöleltem.

- Soha többé nem engedlek el ! Soha !-  Suttogtam, szorosan hozzá bújva.

Ajkai mámorítóan vonzották az enyémeket. Megcsókoltam, amit viszonzott. Legszívesebben örökké csókolnám de levegő hiány miatt muszáj volt elválnom ajkaitól.

- Menjünk sétálni.- ajánlottam.

- Előbb vigyük el a holmid hozzánk. - mutatott a mögöttem heverő bőröndökre.

- Hozzátok ?! - döbbenten álltam.

- Öhm ... - láttam, ahogy teljesen zavarba jön.

- Szeretnéd? - kérdeztem felém fordítva az arcát.

- Igen. - a földet bámulta.

Majd ki ugrottam a bőrömből.

- Akkor menjünk hozzád.

Natalie elkerekedett szemmel nézett rám.

- Komolyan ? - kérdezte félmosolyra húzva a száját.

- Baby a világ végére is elmennék miattad.

Csak mosolygott és átölelt.

- Induljunk. - engedtem el néhány perc múlva.

Taxiba szálltunk, hamar a házukhoz értünk.
Óriási ház hatalmas ablakokkal. Követtem Nataliet a hátsó udvarra majd a lépcsőn fel  az ajtóig. Belépve egy hatalmas nappaliban találtam magam. Amerikai konyha,étkező.

- Gyere csak. - invitált beljebb.

Egy kis folyosó nyílt a nappali jobb oldalán, onnan a fürdő és két szoba.

- Öhm. Azt hiszem mindent megmutattam. - kissé zavarban volt ahogy én is de jobban lepleztem.

- Igen. De ... hol fogok aludni ? - kérdeztem.

Reméltem, hogy azt mondja vele.

Sean tényleg itt van, vissza jött és egy házban fog élni velem. Hihetetlen.
Megmutattam mindent majd a nappali felé vettem az irányt amikor Sean megkérdezte hol fog aludni. A választ magamban ismételtem ( velem ), végül mégis azt mondtam, hogy a másik szobában.
A szívem őrültem akarja, az eszem még ellene van. Kissé csalódott volt a választól, majd elindult a cuccaival a szobába. Töltöttem két narancslevet, utána mentem. A kezében egy mappa volt képekkel. Rólam.

- Csak hoztam egy kis innivalót. - szinte dadogtam a meglepettségtől.

Sean megijedt, a mappa kiesett a kezéből a képek pedig szétterültek a földön.

- Öhm. Nem akartalak megijeszteni. Sajnálom. - hadartam el miközben a földön heverő képeket néztem.

Legtöbbjét soha nem is láttam, vagyis nem én készítettem.

- Ezek ... honnan?

- Ne haragudj. Ezt az évek alatt...készítettem.

- Sean...

- Sajnálom. Nem akartam kidobni őket.

- De mikor ? Hogy ? - guggoltam le és nézegettem a képeket.

- Öö... Néhány  akkor készült miután a suliba jöttél. Van olyan ami nálunk alváskor, könyvtárban, parkban.

- Miért ? - kérdeztem.

- Akkor is éreztem valamit. Jobban mondva azóta is, de soha nem mondtam el.

- Istenem Sean. - szemeim könnybe lábadtak.

- Nehogy sírj.

- Nem. Nem sírok. - ölelte, amilyen szorosan tudtam.

Néhány perc múlva elengedtem, a nappaliba mentem. Fülig érő mosollyal terültem el a kanapén.
Hihetetlenül boldog vagyok.