H a r m a d i k E s é l y

⚜️ 27. ⚜️

Natalie, észre vette rajtam a stresszt amit apám levele okozott. Már pötyögtem vissza mikor kivette a kezemből a mobilom.
Egy szempillantást követően már az ölemben volt. Tudtam, ennek nem lesz jó vége. Vagyis jó, de ha az apja meglátja vagy megtudja akkor nem. Ajkai olyan közel voltak az enyémhez. Vágytam rá, a csókjára. De csak kinzott. Nem csókolt meg. Gatyámban túlzottan szűk lett a hely. Megtekerte csípőjét, közben pedig ajkait harapdálta. Nem bírtam tovább tűrtőztetni magam. Vadul falni kezdtem ajkait. Natalie elégedett mosolyra húzta a száját.

- Annyira egy dög vagy. - húztam újabb csókcsatába.

Nyelvem bejutásért könyörgött, amit meg is kapott. Szenvedélyes táncot járt az övével.

- Nem tudod mióta vágytam már erre! - suttogtam.

- Mióta? - kérdezett vissza,rám emelve gyönyörű szemeit.

- A bál óta. - adtam meg a választ.

- Mégis őt csókoltad meg. - hangja fájdalmas volt.

A szavak tőrként hatoltak belém.

- Én nem. - kezdtem de jelezte, hogy ne - Natalie kérlek.

Lemászott rólam és elindult a szobába.

- Várj. - fogtam meg a karját - Nem én, ő csókolt meg.

- A lényegen nem változtat. Vissza csókoltad. - szemei könnyekkel telt meg - Szeretnék egyedül lenni.

- Kérlek várj. - tudtam, hogy ez igen fájó volt neki, nem is akartam feszegetni de tudnia kell, hogy mi történt.

Megpróbálta rámcsukni az ajtót de nem hagytam. Erősen kilöktem, amitől Natalie hátra esett volna ha nem kapom el.

- Eressz Sean. - zokogott.

-Könyörgöm csak had magyarázzam el. - szorosan fogtam.

- Mi a fene folyik itt? Miért sír? - csattant fel az apja.

- Csak beszélünk...

- Én nem akarom. - húzta ki karját szoritásomból.

Marcus nekem esett.

- Az hogy megittuk a pertut nem jelenti azt, hogy erőszakoskodhatsz a lányommal! - hangjától zengett az épület.

Ahogy Marcus elrángatott az ajtóból Natalie kiviharzott, felkapta a dohányzó asztalról a kocsi kulcsait és kirohant.

- Natalie ne menj el! - kiabáltunk utána de semmi haszna.

Hallottam ahogy elinditotta az autót, hangos csikorgással hajtott el.

- Ha bármi baja lesz a lányomnak, esküszöm kicsinállak! Takarodj innen!

- Marcus, nem tettem semmit. Csak a bálon történtek jöttek szóba, el akartam magyarázni mi történt. - próbáltam tisztázni a helyzetet.

- Nem érdekel! - csattant fel - Szedd össze a motyódat és takarodj.

Lökött rajtam egyet majd elrohant. Dühösen a falba vertem. Keményebb mint gondoltam. Fekszakította a kezem. Hívni próbáltam de kinyomott. Tudom, hogy ezután Marcus nem tűr meg itt, így összepakoltam a holmim. Folyamatosan hívtam Nataliet, aki még mindig nem fogadta a hívásom. Hívtam egy taxit, ami egy környék beli szállodához vitt. Kivettem egy szobát, felvittem a cuccaim közben hívtam Nataliet, már ki sem csörgött. Kikapcsolta a mobilját.
Marcust hívtam.

- Mit akarsz még Sean!?

- Megtaláltad? Hazament? Tudsz valamit? - hadartam a kérdéseket - Csak tudni akarom, hogy jól van.

- Nem. Nem jött haza. - harsogott - Nem tudom, hol lehet. Imádkozz, hogy ne essen baja.

- Marcus tényleg nem akartam megbántani. Csak azt akartam, hogy tudja a csókot nem én kezdeményeztem. Nem viszonoztam. Ellöktem és utána mentem de mire kiértem már elindultatok.

- Nem érdekel Sean. Hagyd békén a lányom! Tartsd magad távol tőle megértetted?!

- Nem tehetem. Szeretem, és ő is szeret.

- Ne húzz velem ujjat! - hangja fenyegető volt.

Rám nyomta a telefont. Akármit is mond nem fogom hagyni, hogy eltiltsa tőlem. Ha csak nem Natalie is úgy akarja. Újra hívást inditottam. Kicsengett.
Könyörgöm vedd fel. - mormoltam magamba.

- Sean ne hivogass. - hallottam a hangján még most is sír.

- Könyörgöm mond meg hol vagy?

- Egyedül akarok lenni. - szipogott.

- Csak tudni akarom, hogy jól vagy!

- Élek. Semmi bajom. - megnyugodtam ahogy ezt kimondta.

- Hívd fel apád. Szólj neki, hogy jól vagy.

- Mond meg neki.

- Nem vagyok ott. - mondtam őszintén.

- Hogy hogy nem!?

- Apád kirakott. Egy szálloda szobában vagyok. De ez a legkevesebb a lényeg,hogy jól vagy.

- Menj vissza. - jelentette ki egyszerűen.

- Nem. Te menj haza nyugodtan. Nem vagyok ott, nem zaklatlak.

Nem szólt, csak csendben ült a vonal végén.

- Apád aggódik érted. - törtem meg a csendet.

- Mi történt ott? - fújta ki a levegőt?

- Apád nekem esett, elzavart. Megtiltotta, hogy a közeledbe menjek.

- Nem erre gondoltam. - sóhajtott.

- Tina megcsókolt, te ekkor jöttél, nem viszonoztam a csókját eltaszítottam és rohantam utánad de mire oda értem elindultatok apád kocsijával haza. Napokig jártam oda de nem engedett fel hozzád. Sajnálom.

- Sean...

- Tudom, hogy nem hiszed el, de esküszöm így történt.

- Te oda jártál, hogy megmagyarázd? - hangja döbbent volt.

Nem tudott róla?!

- Szinte minden nap.

- Erről semmit nem tudtam. Nekem soha nem szóltak...Haza kell mennem. Beszélnem kell apámmal.

- Natalie, semmi szükség, hogy emiatt veszekedj vele.

- Azt akarom, hogy vissza gyere. - suttogta.

- Azt apád nem engedné, egyébként is haza kell utaznom pár napra.

- Nem érdekel apám. - ezzel le is tette a telefont.

Reméltem, hogy valóban haza megy.