Szörnyű bűntudatom van, hogy most hagyom itt, most mikor az esküvőnk előtt állunk.Miután a bőröndöket le vittem és le is zuhanyoztam Natalie már falnak fordulva feküdt. Nagy kifliként bújtam amilyen közel csak tudtam hozzá.
Nem aludtam, nem tudtam. Csak hallgattam ahogy szuszog, az arcát néztem miután át fordult. Simogattam.
Túl hamar lett reggel. Az előkészített ruháimmal kimentem a fürdőbe felöltözni. Mikor vissza mentem, hogy elköszönjek Natalie teljesen felöltözve várt rám.
- Ki viszlek.
- Baba. - tudom, hogy nem lesz könnyű elbúcsúznom tőle, nem akarom, hogy utána abban az állapotban vezessen haza.
- Kérlek. - már el csukott a hangja.
- Majd én ki viszlek titeket. - jött be Marcus.
Natalie ki kerülve engem ment le.
- Nem kell kinondanod... Tudom. - a nézéséből tudtam mit akar mondani.
A reptérre vezető úton csend telepedett közénk. Marcus a kocsinál kezet fogott.
- Itt várlak. - fordult a lánya felé.
Kéz a kézben sétáltunk be, mint akik együtt készülnek elutazni, de a szomorú valóság, hogy csak én utazom el.
- Hívlak amint oda értem. - öleltem át.
Némán bólogatva még jobban bújt.
- Szeretlek baba!
- Én is szeretlek. - válasza után el lépett,majd fordulva indult volna el.
Vissza húzva csókoltam meg. Könnyei eláztatták az arcát.
- Indulnod kell. - húzódott el.
Puszit nyomtam a homlokára és el indultam.
Vissza vissza néztem, sírt. A szívem elszorult tőle.Egész úton a szemem előtt volt az arca, a sírástól ki vörösödött szeme.
Oda érve a szállodába hívtam. Marcus vette fel.
- Elaludt. De szólok neki, hogy kerested.
- Köszönöm.
- Nem szeretném többet így látni a lányom Sean.
Ahogy ezt kimondta le is tette. Ezután bele vetettem magam a munkába. A napom lassan és zsúfoltan teltek. Megbeszélés, tárgyalás.
YOU ARE READING
H a r m a d i k E s é l y
Romance"Natalie Smith vagyok. Jelenleg Londonban élek, immár három éve. Ez az eddigi leghosszabb idő, amit egy helyen töltöttünk. Apám munkája miatt folyton költözünk. Megígérték, hogy az érettségit itt fejezhetem be. Az első évem a Carlstonban nehéz vol...