Léleksorok

Odakint ültömben

•■□●☆●□■•

Odakint ültömben

Odakint ültömben elgondolkodtam magamon,
Az emberiségen, a valótlanon, s e bús világon.
Rájöttem, hogy oly örvendetes álmot szőni gyermetegen
És végül elveszteni mindazt mikor felnövünk...

Oly meghitt dolog táncot járni egy felhőn,
-Súlytalan mintha szárnyad volna-
Csak ülni ott ,magánosan kéklőn,
Rémleni, mit más hinni sem akarna.
Oly békés, gondtalan néma imát szőni
És elhinni valaki hallja odafent.

Megnyugtató, hogy sosem kell félni,
Ha rájössz, nem vagy egyedül idelent!
Oly megnyugtató olvasni egy könyvet,
Megfogadni hazug szavait a szívnek,

Bízni, hogy mint tündérmese az élet
Szép, és a dolgok csupa jóságot ígérnek.
Oly felszabadító tiszta forrásból inni,
Lehajolni megcsodálni egy katicát,

Magas fák között kóbor gidát látni
És simogatni vágyni foltos bundáját.
Oly rabságba ejtő öntözni egy Rózsát,

Nézni ahogyan kihajlik bimbaja,
És úgy szórja rád bíborvörös szirmát,
Mint igaz szerelem örök, édes csókja.
Oly megnyugtató, hogy nem félsz megszúr-e.

Szembe nézni a fékevesztett,vad rettegéssel
És nevetve győzni le azt! Vajon bántani tudnád-e,
Ha látnád mennyi fájdalom van egy szív alá söpörve?
Oly megnyugtató ringatni egy csecsemőt,

Életet adni egy olyan világba, hol a sötét
Úgy akad a lét ág-bogára, mint égő
A karácsonyfára. Csoda érezni szíve verését...
Oly megnyugtató szüléd arcán mosolyt látni,

Elhinni, hogy végre büszkék rád
És nem kérdezni vajon igaz-e, csak bízni
Abban, hogy valami csoda vár még rád.
Oly megnyugtató, mikor az éj rádborítja bársonyát,

S a makrancos, vén Hold fényénél muzsikál egy tücsök.
Szíved néha kihagy, vagy nagyobbat üt dalánál,
S ha tovább húzza gyönge húrokat megperdülnek a csillagok.
Oly kábulatba ejtő őszi avarban úszni,

Téli fagyban hópihék között kacarászni,
Buzgó ifjúsággal tavasz-virágot csokorba szedni,
Vagy utolsó nyári nap alkonyán vég-csókot adni.
Oly emlékektől terhes elbúcsúzni az utazótól,

Ki másik univerzumba készül költözni.
Oly magasztos látni, ahogyan a fa is hajbókol
Mikor keze utoljára ölel. Ne felejts farzsebébe emléket lopni!
Oly megnyugtató bízni a bizalmatlant,

Elveszni abban, mi egyszer elveszett,
Keresni, mit meglelni sem lehet,
Nem hogy embernek érezni az embert...
Oly vérpezsdítő nézni alant a világot,

Mintha te fölötte való volnál.
Vasmarokkal uralni azt, mint jobbágyot
És ha csalnak is, te igaz-hű maradnál!
Oly megnyugtató forró pokolban égni,

Szíveket cibálni gondtalan tudattal,
Nem riadni semmitől, csak röpülni,
S ha a szél máshogy fúj, eltűnni alázattal...
Oly megnyugtató nyugodtnak lenni,

Várni a halált magosan fölötte.
Izgató nézni, ahogyan kaszáját feni,
S te nem menekülhetsz meg előle!
Odakint ültömben veretett az eső, dördült az ég,

Mint ezer háború csatazaja, mint ágyúk sokasága,
De én zavartalan voltam, hittem és reméltem még,
Hogy sem vihar, sem élő, sem a holtak meg nem törik eme idilt!...

2020. November. 03.

•■□●☆●□■•