Léleksorok

Visszaszámlálás

▪■□● ♡ ●□■▪

Visszaszámlálás

   Te is csak ülsz némán a kórház falai közt, várod hogy mehessél. Előtted egy kislány kuporog és sír. Karjai be vannak kötözve, fején jókora véres folt, a lábára már le sem mersz pillantani. Tolószékben ül. Melletted egy idős néni olvassa a friss újságot. Vajon a kislány balesetéről is írnak benne? A néni kísérője egy magas, sovány és fiatal lányka. Úgy tűnik ő egészséges, bár ki tudja. Az az egy biztos, hogy boldog kismama. Szétnézel magad körül is. Tőled balra, két székkel arrébb egy fiú foglalt helyet. Arcán enyhe mosollyal int neked mikor találkozik a tekintetetek. Szemei kékek akár a tenger, de bármily baja is legyen a testének, lélektükrei, azaz a gyönyörű íriszei nem mutatnak fájdalmat. Mosolya szelid, talán még téged is megszelídít. Ha tudná mi vár rá, rád, vagy itt mindre, talán félve tördelné ujjait. Viszont az biztos, rád vár a legrosszabb. Ajkai finoman ,,Hello"-t formálnak neked, majd megemeli karcsú testecskéjét és melléd araszol. Nem fél tőled, pedig rosszat fogsz tenni. Alig lehet hat éves. Rámosolyogsz. Tudod jól, hogy cseppet sem őszinte, de ez nem számít, csak az számít, hogy a fiút boldoggá tetted vele. Az utolsó ember akit boldoggá teszel. A parányi szőkeség előtt állt az édesanyja. Marcona de alacsony és tömött, mégis komor és rosszalló tekintettel meredt rád. Szinte hogy megijedtél tőle. Nem csodálkozol rajta. Szemeid fájdalmat árasztanak, tested meghurcolt. Rémesen nézhetsz ki. A kicsi mocorogni kezd melletted. Anyja elkapja a parányi kacsót és feltűnésmentesen eloldalaznak. Lehajtod a fejed. Mit tettél, hogy félnek tőled, hisz mégcsak nem is tudják a lényeget? Habozva, de jobbra tereled a látószöged. Az ablakon keresztül bámulod a mentőt. Két ember száll ki belőle egy harmadikat cipelve. Vajon egy újabb baleset áldozata? Nem maradt időd gondolkodni rajta. Kinyílt az ajtó és meghallottad a neved. Felállsz. Kell pár pillanat míg érőt gyűjtesz magadon. Menned kell, muszáj! Előre lépsz egyet, majd óvatosan és komótosan még egyet. Az ajtó kilincsére helyezed a tenyered. Mély levegőt veszel. Félsz? Ugyan. De azért mégis megtorpantál. Hátrafordulsz. Téged néznek. Mintha órákig álltál volna ott, pedig alig pár másodperc az egész. A fiú ismét biztatóan mosolyog rád. Gyerek még, nem értheti minn mész keresztül. Azt persze végképp nem tudja, hogy mire készülsz éppen. Majd ismét csak előre meredsz. Letolod a kilincset és betipegsz. Az orvos ügyet sem vet rád. Pár szót mormol, majd távozik. Őszintén szólva nem bánod. Van még időd. Nyertél egy kis időt, mielőtt még elfogyna mind. A teremben nem sokat nézelődsz, jól ismered már. Nem először jársz itt. Elsétálsz a székig ami a tükör előtt foglalt helyet magának. Hezitálsz. Jó ötletet-e ez? Belenézzél-e? Végül megteszed. Leülsz a székre és vissza folytott lélegzettel fürkészed a tükörképed. Fekete fürtjeid, akár egy széna kazal, mintha legalább egy hete nem fésülködtél volna. Bár ha jobban belegondolsz tálalsz benne igazságot. Majd a szemedbe nézel. Nem látsz benne érzelmet. Kialudt a tűz és teljesen élettelen a színe. Elveszel bennük. Hajdan csillogtak az örömtől, ma még a bánat sem izzik bennük, mint a pokol parázsló tüze. Alatta sötét, fekete karikák adnak neki keretet. Ezen már meg sem lepődsz. Ajkadra téved a tekinteted. Fakó, száraz, kicserepezett, itt-ott még felszakadt és véres is. Szétnyitod őket, mintha mondani akarnál valamit, de az ajtó kinyílik. Hátrakapod a fejed. A nő egy tűt tart a kezében. Megszólal: ,,Biztos, hogy ezt akrod? Még van időd meggondolni magad." Hangja sajnálkozó, fenséges, de mélyre engedett. Nem szólaltál meg. Mintha nem is tudnál. Mintha világ életedben némaként éltél volna. Végül megbiccented a fejed. Te már döntöttél, nem folytatod így tovább. Nem maradt más megoldás. A nő az ágyra tessékel. Felülsz, majd szép lassan hanyatt engedted magad. Bármit is teszel, az lessz az utolsó. A fiatal barna hajú csak csendesen tevékenykedik. Próbálgatja a tűt, felméri a kellő mennyiséget. Úgy mozog mintha rutin dolog lenne ez számára. Pedig biztos, hogy nem mindennapi eset. Újra szólásra nyitja piros rúzsos ajkait: ,,Hunyd be a szemed. Nem fogsz érezni semmit." Na e felelől semmi kétséged. Engedelmeskedsz neki. Teleszívod a tüdőd levegővel, majd hosszasan, mélyen, érzékien engeded ki azt. Közben a tű tartalmát már hordja szét a véred. Mintha éreznéd ahogyan szerte árad benned. Pislogsz még egy párat, de már egyre laposabban. Végül elfogy a levegőd, lehunyod a szemed és elköszönsz a világtól. Nem tudták, hogy erre készültél egész idő alatt. Nem tudták, de ők öltek meg téged nem a nő akitől tűt kaptál.

▪■□● ♡ ●□■▪