Léleksorok

Hidegtűz

▪■□● ♡ ●□■▪

Hidegtűz

  Ropog a hó a talpad alatt mikor sétálsz a kis erdei ösvényen. Fölötted az ég óceán-szemét fehér hòfellegek tarkítják. Körülötted a köd halványan hömpölyög a magas fák között. Fellegekbe nyúló ágaik, mint az üveget, úgy karcolják az eget. A csend békésen pihen a tájon. Bárhogyan, bármennyire is fülelsz nem szólnak a hangok. Melletted épp egy szarvas baktat mohát rágcsálva. Agancsain csücsülő hópelyhek, mint apró fagyott könnyek, szőrét vastagan fedi a fehér varázs. Úgy látod őt ez nem zavarja. A nap halvány sugarai derengőn törnek át az erdő sötétjén, csillogást lopva a hókristályokra. Egy tisztás közepére értél. Körbenézel. Hirtelen süvítő szelek sírnak fel a fák között. Kegyelemkönyörgéssel recsegnek az öreg törzsek. Egy percel ezelőtt még rád mosolygott a nap, mostanra fekete fellegek lepik el az eget. A csodás, agancsos állat megsebzett vadként futott tova. A csillogó apró kristályok borús-feketébe öltöztek. Egyre jobban eluralkodik a tájon a vihar háborúja. A szél tovább ostromolja a fákat és a gyengébb agák sorra roppannak össze, majd halk, elnyelt huppanással hullanak a földre. Nem fáj nekik. Te magad csak állsz ott, mint 100 éves vén fa, kötnek a gyökereid. Nem félsz, nem vagy zaklatott, mint a szél, csupán csak csendben elmerülsz a hangokban, az illatokban és a fehérlő hóvarázsbán. A vihar szeles vadlovai vágtatva kavarják a szállingózó hópihéket. Felemeled a fejed és beleszippantasz a levegőbe. Félelem illatát hordozza, félelem és kétségbeesés kavarog benne. De te még most sem félsz. Megmozdítod a lábadat, előre lépsz egyet, majd kettőt, majd lassan sétálni kezdessz. Egyik lábad teszed a másik után, ritmusosan, csendesen. Nem menekülsz, nem szaladsz, csak hallgatva a viharok háborúját sétálsz tovább a kis ösvényen. Körülötted az apró, bolyhos farkú mókusok odu után vágyakozva menekülnek. A békés hím állat, mit agancsok díszítenek most riadtan szalad el melletted. Patái feldobják a havat az arcodba. Majdhogynem átszaladt rajtad, de te még most sem félsz. Ugyan olyan nyugalomban sétálsz tovább, ugyan olyan ritmusban rakosgatod lábaidat. Majd megállsz. Feltekintesz a fekete égboltra. Villámok cikáznak rajta. Egyre közelebb, egyre nagyobb, egyre fényesebb. Ismét elindulsz. A pulzus számod megemelkedett, a szíved hevesebben dobban, de te még most sem félsz. A lépted ritmusa rohamosan gyorsul. Kezded beismerni saját magadnak azt, hogy kezdessz megriadni. A légzésed zaklatott, heves. Lépteid szaladásba váltanak. A gondolatok csak úgy kavarognak benned, mint a havas hurrikán. Az ég megdördül, mintha ágyúk tüzelnének. Talpad alatt ropog a hó, mint a géppisztolyok. Az égi háború kezdetét vette. A villámok, mint tüzes nyilak suhannak el feletted. A farkasok vad vonyítása megszelídít. Énekük oltalom zaklatott szíved számára. Úgy érzed szinte beszélnek hozzád. Szinte érted szavukat. Követed, mész a hang után. Magad sem tudod miért, de minden porcikád, minden részecskéd oda húz téged. A fölötted elsuhanó villámok egyetlen helyre csapnak le, és te éppen oda tartasz. Követed őket. Követed a farkasok villám-díszített szavát. Egyre csak közeledsz a fényhez. Hatalmas fát pillantasz meg benne. Tűzben pompázik ruhája. Ágairól a hó párolog, mint a gőz. Törzsét belülről emésztik a lángok, már mély üreget égettek bele. A szíved furcsa mód megtelik valamiféle örömmel. Nyugalom telepszik rád. Ott ül a válladon és azt suttogja: ,,Menj. Csak menj." Hallgatsz a szavára, engedelmeskedsz neki. Egyre csak lépkedsz a vén tölgy roskadó törzse felé. Nem nézel félre, nem pillantasz a becsapódó apró villámokra. A hangok újra elnémulnak. Te azt hiszed, mert már nem hallod őket. Nem hallod a farkasokat, nem hallod az ágyúk dörgését, sem a hó fegyvereinek ropogását. Süketté és vakká tett téged a fény vonzása. Lassan lépkedsz, nem sietsz sehová. Nem félsz, nyugodt vagy, boldog. Nem tudod miért, de nem is töprengsz rajta, csak sétálsz a vén fa szenes odva felé. Szemeidet egyetlen pislantásra sem csukod le. Majd megállsz. Egyetlen lépés választ el csupán a pokol megnyíló ajtajától. Szinte látod magad a lángokban. Üzen neked és te pontosan tudod mit mond. Megteszed azt az egy lépest. Nem érzed a félelmet sem a furcsa boldogságot. Lehunyod a szemed. Oda adod magad neki. Hagyod hogy elemésszenek a sárga-piros csóvák, a sárga-piros láng nyelvek. Az utolsó dolog amit még láttál az az a farkas volt, aki haza vezetett téged.

2019. Január. 12.

▪■□● ♡ ●□■▪