Léleksorok

Alkonyul már költők napja

▪■□●♡●□■▪

Alkonyul már költők napja

Látod amottan az fák levelinek zöldjét,
Érezd át annak napiránti szerelmét,
S gondolj bele ha az pici levél egyike
Val' melyik híres, s neves költő verse lenne.

Gondold, hogy sárga romlás, s kárhozat,
Eme levelet soha meg nem koptat,
S ha aláhullás jő el ideje alkonyán,
Utoljára még megpihen az költője sóhaján.

Álmodj egy világot hol az víz nem puszta,
S nem borús idő maga után hagyott pora,
Hanem mindahány múzsa él távoli világban,
Annyi könny hullik el némán a homályban.

Az víz az tiszta forrásul szolgál ihletnek,
Ha az írok, költők benne megmerítkeznek,
S annak szavát ha hallá meg fülek,
Érzelmemmel, dús irománnyal telik fel szüvek.

Óh, nép, halld meg, halld meg költők szavát,
Fogadd meg ez világi igaz jóslatát?
S ha csak romlást ígér számos háború,
Fejed fölé gyűl fekete gomolygó ború,

Merítkezz meg óceánban, annak habjában,
Imádkozz Uradhoz napnak alkonyában,
S ha megindul méges az ég nagy árja,
Az nem lesz többé harcoknak párja! Áldás vala!

De mi az eső, s annak savas apró cseppje?
Minden gyémántja egy költő komor könnye!
Kinek búja vala szerelemben, mit sír el énekben,
S szüvek búja hullik lásd égi-könnyekben.

Gondold nép, hogy nektár annak szavuk
És nem hiába dicsérik szobrukat koszorúk!
Szidd magadba, mint az jó vető föld ég vizét
És máres rendíthetetlen kűszikla az hited!

Mind amely kiírta tömérdek érzelmét,
Megértette miben való létezését,
Olvasd el, s őrizd, hogy te es tudd,
Mit üzen néked az kopott szavuk!

Mert igazság van minden sorban,
Irományuk rejtve széles ez világban,
S ha szüved, szemed nem vak,
Veteményed dús tudást arat!

Halld meg balga nép, mert tudja mit beszél,
Forduljon hozzá mind aki gyenge, s fél!
Tanácsa vala bajban, búban, forradalomban,
De vígaszod vala, -ha érted- az szerelemben.

Hej, s ha még es fejed felett lehullóban az levél,
Vegyed kezedbe azt, amíg még él,
S őrizd tiedként annak fakuló versét,
Hogy sose feledd az jó költők becses nevét

2020. Február. 03.

▪■□●♡●□■▪