Éjféli szikra

A remény sugara

,,Kedves naplóm!Őszintén már vagy 7 éve nem írtam ebbe a vacakba és most is csak azért veszem elő,mert egyedül ide önthetem ki a szívem.Egy hús-vér ember elítélne,kiabálna,vagy győzködni próbálna,de te végig hallgatsz,miközben én neked panaszolom az életemet.Mintha egy néma pszichiáterhez beszélnék...Eltelt két hét.Négy fal között az ember megőrül,megbolondul,teljesen kifordul magából.Számomra az idő megállt,nem haladt,csak lebegett két dimenzió között az elkerülhetetlen kétségbeesés tengerében.Egy kicsit úgy érzem magam,mint a Titanic,mivel,mint New Yorkot,ez esetben Dracót soha nem fogom elérni.A közénk álló akadály,tehát a jéghegy,mármint Pansy,minden alkalommal elzárja az utamat,és megakadályozza,hogy célt érjek.Ezúttal a hajó elsüllyedt és soha többet nem indul útnak,mert jól tudja,hogy a jéghegy mindig az útját fogja állni.Örökké..."

Napról napra egyre jobb és felderültebb vagyok,ahogy a nap bontogatja a sugarait egy kora tavaszi reggelen.Legalábbis a filmekben,így szokott lenni,de az én történetem verziója másképp alakult.A sötétbe zárva,elkülönülve a külvilágtól rejtőzködtem a szobámban,mint egy lakatlan szigeten ragadt vénember.De,mint mondtam,ez nem az a történet,amikor a vége szerelmi csattanóval vagy szabadsággal zárul.Én örökre megláncolva maradok a jó öreg haverjaimmal.A dühvel és bánattal.Nem tudtam másra gondolni,csak rá,ami testileg és szellemileg is megviselt.

Egy nap,mikor már napok óta először nem bal lábbal keltem fel pozitívan kezdtem a napot.Ezalatt azt kell érteni,hogy nem néztem gyilkos fejjel a tükörbe és az apró kis szerencsétlenségeim miatt sem kiabáltam torokból.Nyugodt mosolygós reggel volt.Szinte már monoton,olyan unalmas 30 éves nőre hasonlíthattam aki egyedül él három macskával és csak egy csepp életkedvvel indul el a munkába.Kijelenthető,hogy fejlődőképes vagyok!

Amint kinyitottam az ajtót egyenesen a folyosó végére láttam,ahol van az elválasztó lépcső a fiúk és lányok hálókörleteik között.Pontosan egyszerre léptem ki valakivel,csak éppen ő a másik oldalon volt.A szőke haja zabolátlanul hullott a homlokába,közvetlen a szeme felett,amin különösen észrevehetőek voltak a fekete karikák a szeme alatt.Fekete ruha,mintha gyászolna,ütközött a lógó orrával és búskomor tekintetével.Amint felnézett egy kis szín költözött az arcába,amit egy reménykedő mosoly követett.Habozás nélkül visszaléptem a szobámba és magamra csuktam az ajtót.Látszik,hogy az önmegtartóztatás megtestesítőjének ellentéte vagyok,hiszen egy pillanat alatt vissza tudtam zuhanni,ahogy megláttam Dracót.

*

-...és képzeld el.Meghívott vacsorára,mikor totál az hittem,hogy beléd zúgott!Kész röhej,nem?Tegnap este mentünk el egy étterembe,de én végig röhögtem az egészet,mivel a pincérünk ritka szerencsétlen volt,meg aztán Cedre borította az italt is,attól már a padlón hevertem kínomban.Bárcsak láttad volna Ced arcát!-nevetett Cho.-Aztán kirúgták a pincért elég látványosan,majd egy új pincér,akinél hozzá kell tennem,hogy meleg,folyamatosan Cedet piszkálta,majd a vacsi végén elhívta egy meleg bárba!Ced fúl vörös fejjel nemet mondott és kiráncigált az étteremből...Hé!Stella!!Figyelsz rám egyáltalán?-szegezte nekem a kérdést,ami csak pár pillanat után esett le.

-Mi?Aha,persze!Figyelek!-próbáltam meggyőzni Chót.

-Na és mit mondtam?

-Öhm...talán,hogy Cedric meleg?-kérdeztem félve,de erre Cho megint röhögni kezdett.

-Jól van,látom teljesen kivagy!-kuncogott.-Tényleg...Mi újság a szőke herceggel?

-Kidobtam.-feleltem érzéketlenül.

-Micsoda?-hökkent meg Cho.-Kihajítottad?Mondjuk csodálkoztam volna,ha ő teszi meg,de...miért is szakítottatok?

-Nem szakítottunk,mivel együtt sem voltunk!Csak lezártam ezt az örökös huzavonát!Elegem volt!