Éjféli szikra

Színjáték

-Mit...művelsz...a...szobámban?-vontam kérdőre Dracót,aki az ágyamon terpeszkedett a naplómmal a kezében.

Egyetlenegy pillanatra felnézett a fiú,majd a figyelmét ismét az irományomnak szentelte.Mosolyogva olvasgatta a lekörmölt sorokat,mintha egy nekiszánt szerelmes levelet írtam volna.Néha oldalra döntötte a fejét,hogy jól értelmezhesse a szavakat,vagy csak tökéletesen játszotta a hülyét.Az ujjaival dobolt a kis könyvecske sarkán,ami az idegeimre ment.Hogy meglepjem egy hirtelen mozdulattal kikaptam a kezéből a naplómat és gőzerővel becsuktam.

-Húzz el!-parancsoltam rá,de ő válaszul csak a karjait fonta össze a mellkasa előtt.

-Neked is szia!-köszönt vigyorogva.

-Mit nem értesz azon,hogy húzz el?-kérdeztem,mintha egy hat éveshez beszélnék.

-Nagyon is jól tudod,hogy miért vagyok itt!-mosolygott tovább.

Draco felpattant az ágyról és közvetlen előttem pár centivel megállt.

-Nem,nem tudom!Szóval világosíts fel!Miért törtél be a szobámba,miért piszkálod a személyes cuccaimat,és miért csókoltál meg azon a rohadt gyakorlaton??MIÉRT?

-Szeretlek!-válaszolta végül.

-Mi van?-kérdeztem tőle felháborodottan.Bár a szívem dobogása háromszorosára nőtt,tartanom kellett magam a forgatókönyvhöz.-Nem vagy magadnál!Szakítottam veled,szóval nem vágom honnan veszed azt,hogy én erre számodra elfogadható választ adjak!Egyszerűen hihetetlen vagy!-kiabáltam.

-Hm...Nem hiszek neked!

-Nem érdekelnek a téveszméid!

-Nekem hazudhatsz.A bátyádnak hazudhatsz.A barátaidnak is hazudhatsz.De saját magadat nem csaphatod be!-mondta Draco,de a hangja lassan neki is ordibálásba torkollott.

Teljesen lefagytam,válaszolni egyszerűen képtelen lettem volna és ha nem a torkomban dobogna a szívem,azt hinném,hogy megállt.Még ha a fejem nem is tiszta legbelül beismerem,hogy igaza van,de neki sosem tenném.Van annyi önbecsülésem.Bár igaz,hogy sokszor az érzelmeink feltárásához több bátorság kell,mint az elrejtéséhez.

-Fogalmam sincs miről beszélsz!-válaszoltam pár perc után.

-A naplód nem ezt mondja.-jelentette ki.

A düh,mint egy hurrikán tombolt bennem.Egyszerre kétségbeejtő és dühítő érzés fogott el,pedig elég egyértelmű volt,hogy Draco elolvasta azokat a sorokat,amelyeket ma reggel írtam.

-Fogalmad sincs,hogy mit beszélsz!-raktam pontot a mondat végére.Az ajtó felé indultam,hogy kitessékeljem Dracót,de ő a csuklómnál fogva visszarántott magához.Nem csókolt meg,de voltam annyira közel hozzá,hogy érezzem a menta illatát,a teste melegét,és még az orrunk hegye is összeért.

-Ó,tényleg?Szerintem pedig igen!Végig Pansy befolyásolt és csak miatta nem vallottad be azt,amit igazán érzel!Egy hülye liba nem gátolhat meg abban...

-Mit vársz tőlem?-vágtam a szavába.-Azért,mert megtudtad a szakításunk eredeti okát,attól még nem leszünk újra együtt!

-Miért nem mondtad el?-kérdezte Draco.

-Változtatott volna valamin?-kérdeztem,de kezdtem egyre kétségbe esni.

-IGEN!-üvöltötte.-Még mindig együtt lennénk!

-Kérlek!Pansy csak a hab a tortán!Amúgy is halálra volt ítélve a kapcsolatunk!-kiabáltam.

-Tényleg?Tényleg eldobnál mindent...minket,egy hülye lány miatt?Mi nem ilyenek vagyunk!Küzdünk egymásért a végsőkig!