Éjféli szikra

A sötét jegy

Értetlenül méregettem a plafont,mert először képtelen voltam felfogni,hogy hol vagyok,miért vagyok itt.Kinyújtóztattam a karomat,hogy egy kicsit beindítsam az izmaimat,de nem igazán sikerült,nagyon merev voltam.Körülnéztem és pontosan két embert láttam pár méterrel a fal mellett beszélgeti,Dracót és Madam Pomfreyt.Valami utóhatásról traccspartiztak,nem mintha érdekelt volna.Amint már nem a hihetetlenül unalmas csevegésre fókuszáltam próbáltam felülni az ágyról,de a nap közvetlen a szemembe sütött,ami nem segített a helyzeten,csak annyit értem el vele,hogy az égitestet jól elküldtem egy melegebb éghajlatra.Milyen ironikus!

Gyorsan feltápászkodtam az ágyról,de amikor a lábamon próbáltam megállni szédülni kezdtem,alighogy nem ájultam el.Miután próbáltam összeszedni magam és megálltam a saját lábamon megigazítottam a hajam és elindultam a kijárat felé,de az az átkozott nap megint a retinámba sütött,majdhogynem megvakított engem.

-Valaki húzza már el azt az átkozott függönyt!-nyafogtam,miközben a jobb kezemmel eltakartam a szemem és ismét a kijárat felé indultam.Azonban mielőtt odaértem volna valaki a felkaromnál fogva megfordított és magához rántott.

-Te vagy az Stella?Jól vagy?Életben vagy?-sorolta Draco,mialatt engem tanulmányozott.

-Nem,képzeld hallucinálsz és igazából nem vagyok itt!Csak képzelődsz!-gúnyolódtam.

-És minden rendben?Jól vagy?-faggatózott tovább.

-Ha elengedsz akkor leszek jól!-leráztam magamról Draco kezét és undorodva hátrébb álltam.

-Mi a baj?-kérdezte a fiú aggódva.

-Téged mit érdekel?-vontam kérdőre.-Hagyj békén!

-De...

-Oké,oké...tudom,hogy szeretsz meg minden,de nem kell rajtam lógnod,éld a saját életed és szakadj el rólam!Tudom,hogy volt köztünk valami,de már nem érdekelsz,világos?-kérdeztem az előttem álló döbbent fiútól.

-Figyelj Stella!Nem vagy magadnál!Az átok..

-Pontosan az átok ébresztett rá arra,hogy ki is vagyok!-vágtam a szavába.

-Ez nem igaz!Nézz magadra!Tök átmentél emo stílusba és még bunkó is lettél!Nem jó párosítás!-akaratoskodott a fiú.-Gyere feküdj vissza,Madam..izé..Madam Pompommal kitaláljuk,hogy mi legyen veled!-mondta Draco és megfogta a kezem,hogy elvezessen az ágyamhoz.

-Vedd le rólam a kezed!-sziszegtem a fogaim közt.

-Stella,téged meg kell gyógyítani!

Elővettem a farzsebemből a pálcámat és Draco nyakának szegeztem,akár egy kést az áldozat torkához.

-Inkább neked kéne kigyógyulnod ebből az örökös ragaszkodásból!

Draco nyakának szegeztem a pálcát,miközben egyre közelebb mentem hozzá,velem párhuzamosan ő pedig egyre csak hátrált,amíg a falnak nem ütközött.A pálcám hegye még mindig a nyakát súrolta,de Draco nem támadott vissza,csak felfelé hajtott fejjel tűrte,amit csinálok.

-Nem vagy önmagad!Ezt te is tudod!-próbálkozott a fiú.

-Locomotor Mortis!-mondtam,mire a pálcám suhintásával Draco a magasba repült közvetlen a falnak feszítve.

-Engedj le!-kiabálta.

-Egy valamit szögezzünk le szivi!Én ilyen maradok örökre és aki megpróbál ebben akadályozni...annak végképp befellegzett!És hidd el...nem akarod,hogy drasztikus lépésekhez folyamodjak,mert akkor eldurvulnak a dolgok!Most elmegyek és AZT AKAROM,hogy ne kövess se most se máskor!Egyszerűen hagyj békén!-szögeztem le.-Locomotor!