Éjféli szikra

Hollófekete szempár

A nappalok teltek,az éjszakák múltak.Minden egyes perccel közelebb kerülök a pillanathoz,amikor beteljesülhet a sorsom,vagy ha úgy jobban hangzik,a végzetem.A karomon lévő koponyába vájt kígyó csak egy lépés volt a tervem megvalósításához,teljesen még nem értem el a célom,de egyszer mindennek eljön az ideje,még ennek is. Mivel mással nem igazán vitathatnám meg Azkaban nélkül a terveimet,ki lenne jobb hallgatóság,mint saját magam?Ehhez végül is csak annyit kell tennem,hogy lehunyom a szemem és mély álomba zuhanok...

*

A sötétség megőrjít,egy hang,egy kicsi zaj,vagy akár egy pisszenés sem hallatszik csak a végtelenbe nyúló űr örökké tartó csendje.Bárhova lépek,annak nincs meghatározott iránya,sehova nem lyukadhatok ki.Mintha körbe-körbe mennék már ezer éve,de csak zsákutcába futok.Mondjuk mégis olyan,mint egy rémálom,hiszen mindig visszatér ő,vagy pontosabban fogalmazva én.

-Talán unatkozol?-kérdezte egy jól ismert hang a hátam mögül.

Amint megfordultam,mintha egy tükörbe néztem volna,csakhogy nem a valódi énem,hanem az alteregóm nézett vissza rám.

-Húzz el!-parancsoltam,de mint mindig,hiába.

-Ugyan!-kuncogott az ,,árnyoldalam".-Legalább én elszórakoztatlak!

-Komolyan?-förmedtem rá.

Felhúztam a szakadt felsőm ujját és a kezemre mutattam,oda ahol a sötét jegy virított.

-Mi a baj?Apuci nem engedi a tetoválást?Jaj,várj csak!Ő már meghalt!-mondta nevetgélve a hasonmásom.

-Rohadj meg!

-Ezt az öngyűlöletet!-mondta a lány a szemét forgatva,bár rá inkább a szörnyeteg jelző illene.

-Mit akarsz csinálni?Az egész iskolát az irányításod alatt akarod tartani,örökké?Ez őrültség!-fakadtam ki.

-Ugyan,dehogyis!Maximum a 95%-át!

-És mi van azzal az 5%-al?

-Nem egyértelmű?Kinyírom őket!-felelte halál nyugodtan.

-Ugye nem...?

-Még nem!Még mindenki él,aki már nem sokáig fog!-próbált megnyugtatni.

-Ezt hogy érted?-faggatóztam.

-Hm...mindjárt virrad.Nagy nap a mai!-jelentette ki,semmibe véve a kérdésemet.

-Mit akarsz csinálni?-fogalmaztam át a kérdésemet.

-Nemsokára újra jövök!Szia Stella!-köszönt el.

-Várj!

De nem volt időm,mert a ,,másik énem" eltűnt,elnyelte a föld.Így újra egyedül maradtam,megannyi kérdéssel és aggodalommal.Félek,hogy tudom kik a célpontok és nem állíthatom meg őt,vagyis engem.

*

A tükör végre valahára az igazi énemet adta vissza,megszabadulva az idegsítő hasonmásomtól.Igaz,hogy élvezem a kínzását,de az örökös aggodalma és makacskodása az idegeimre ment.El sem tudom hinni,hogy 16 éven keresztül,hogy volt képes elviselni saját magát?Elismerésem!

Viszont a mai nap eseményei már sokkal jobban izgattak,hiszen vagy már majdnem egy hónapja szervezem őket.A fekete szűk kis koktél szoknyámat is már vagy 2 hete kiválasztottam a cipőtől elkezdve egészen a hajstílusomig.Tökéletesnek kell lennem egy ilyen tökéletes naphoz. Miközben éppen a fülbevalómat szúrtam bele a fülembe,valaki teljesen hívatlanul betört a szobámba,mint derült égből villámcsapás és a falnak szorított.Egyáltalán nem voltam felkészülve a támadásra,főleg nem a támadó kilétére.