Éjféli szikra

Instabil hangulat

Pansy vigyorogva ácsorgott a küszöbön és várta,hogy Cho utat engedjen neki.A mögötte álló mardekárosok kiéhezett kutyakánt meredtek a többi diákra és várták, mikor engedik be őket,hogy belakmározhassanak a gyerekekből.

-Na mi lesz?-kérdezte unottan Pansy.-Beengedtek végre?

-Nem!Senki nem hívott meg!-közölte vele Cho.

-Ugyan már!Igazából...nem érdekel,hogy beengedsz e vagy sem!Bemegyek magamtól.

Pansy úttörőként ment be a szobába,mögötte pedig a kísérete.Nem egy lányt föllökve vonultak be a helyiségbe emelt fővel.Lassan a mardekáros fiúk is beolvadtak a a tömegbe,az összes puncsos italt alkohollal mérgezték meg,és mindenféle finomsággal rakták tele az asztalokat,amit épeszű ember nem kóstol meg.

Egyre több mardekáros jelent meg,úgy terjedtek,mint a gaz,csak őket nehezebben lehet kiirtani.Pansy a szoba közepére helyezett egy hangszórót,Cho magnóját,pedig az egyik sarokba vágta.Az indi rock,amit Cho indított finom háttérzenének azonnal elhalkult,helyette pedig Pansy enyhén szólva dobhártyaszaggató zenéje kezdett el dübörögni.Már szó szerint olyan hangos volt,hogy ki sem lehetett venni,hogy mi szól a négy fal közt.

-Cho!Dumálnunk kell!-szóltam neki,miközben elvonszoltam egy csendes sarokba.

-Mi az?-kérdezte.

-Ezt nem bírom!Ki kell dobnunk Parkinsont!

-Deee miéért?-kérdezte elnyújtott hangon.

-Nem akarod?-kérdeztem hitetlenül.-Elcseszi a bulinkat!

-Nem..vagyis nem neme nem...-felelte kuncogva Cho.

-Jézusom,te ittál valamit?-vontam kérdőre őt,de ekkor észrevettem egy muffint a kezében,aminek a csomagolásában már csak pár darab morzsa maradt.-Mi volt abban a sütiben?

-Liszt,cukor,víz...-kezdte sorolni,de mindig újrakezdte a mondatát,és végig ugyanazt a három szót kontrázta.

-Te totál be vagy lőve!-állapítottam meg.

-Mi a helyzet veled és Danival?

-Dracóval?-hibáztam rá.

-Ja ja,igen azzal!-felelte,de furcsán forgott a nyelve.

-Öhm...semmi komoly..-feleltem mosolyogva,de Cho akár józan vagy valami teljesen más,átlát a szitán.

-Lefeküdtetek?-kérdezte röhögve.

-Jézusom,nem!!És ilyet ne is mondj senkinek!

Mielőtt Cho még több indokolatlan és többszörösen nem kívánt kérdést tenne fel otthagytam had kínlódjon a sarokban,én meg addig megkeresem minden baj okozóját.Szerencsém volt,mivel 150 ember között kétlem,hogy megtaláltam volna Pansyt,de ő figyelemfelkeltési viszketegségével együtt fent táncolt az asztal tetején egy piros pohárral a kezében.Az arra járó fiúknak riszálta a mocsárszínű aranyöves szoknyáját,és még akkor sem zavartatta magát,ha valaki még drukkolt is neki az asztal körül.

-Hé,Parkinson!-kiabáltam.Hamar felfigyelt rám,mivel rajtam és rajta kívül mindenki evett abból az átkozott sütiből és egyedül nekünk volt tiszta fejünk.Egy másodperc alatt lemászott az asztalról és ideballagott hozzám.Az elfogyasztott alkoholtól,már neki is vérágas volt a szeme,de azért még magánál volt.

-Mi van Potter?-kérdezte rikácsolva.

-Mit raktál a sütibe,amitől mindenki zombi lett?-vontam kérdőre a lányt,aki éppen hastáncosnak képzelte magát.

-Meg se kóstoltad?-kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.-Monstro!-kiabálta a lány.

A szólított fiú azonnal ott termett,minta Parkinson kutyája lenne,aki az eldobott csontér könyörög,már csak a kidugott nyelve kéne és igazi golden-retriverként fog viselkedni.